Szabó Ildikó, Lajkó István

Szabó Ildikó és Lajkó István Beethoven-lemez

A két-korongos album egyetlen „hibája”, hogy véges. Pontosabban, mindkét korongé ugyanaz: „lejárnak”. Poénosnak tűnhet, pedig érdemi kifogás, ugyanis egyszerűen megunhatatlanok. Ráadásul még a „végtelenítés” sem lehet gyógymód, mert azáltal ki-ki legfeljebb a saját érzelmi-intellektuális befogadókészségének a határát tudná felmérni. Fittler Katalin Tehát, törődjünk bele a megváltoztathatatlanba: ennyit, s nem többet bízott gordonkásokra a szerző, s…

Győri Noémi és Madaras Gergely

Művészeti és lelki zarándoklat Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság évente visszatérően szervezi az Arcus Temporum Művészeti Fesztivált. A fesztivál művészeti ágai – a zene, az irodalom, a képzőművészet és a spiritualitás – a monostor éves választott témájára összpontosítanak, kortárs és klasszikus művekből merítenek. Az ezeréves múltra visszatekintő szerzetesközösség azért tartja fontosnak, hogy a jelen művészetével párbeszédet folytasson, mert vallja, hogy Isten…

barokk épület

Delirium Musicum: évszakok

Három kontinens kilenc országából származik az együttes 21 tagja. Az alapító, Étienne Gara három nemzethez kapcsolódó (francia, magyar és Egyesült Államok-beli). Los Angeles a szűkebb otthonuk – onnan sugározzák élő koncertjeiken és felvételeiken a zene örömforrását. Fittler Katalin Seasons című felvételükön két kompozíció szerepel, mindkettő mutat valamiféle kapcsolatot az évszázadok óta „listavezető” évszaksoroló kompozícióval, Vivaldi…

bartoli

Orfeusz lant nélkül – Pünkösdi fesztivál Salzburgban

Cecilia Bartoli immáron 13. pünkösdi fesztiválján a sikerek és a bevételek csúcsot értek el. A négy nap alatt tömegek vándoroltak ide, hogy hallják-lássák a Cecilia által vezetett produkciókat, aki idén is különleges témát hozott: Orfeusz legendája a zenében, fő produkcióként természetesen az egyik legnépszerűbb operával, Gluck: Orfeusz és Euridikéjével. Székely György Orfeusz alakja – a…

Rómeó és Júlia

Egy erősen lírai Rómeó és Júlia

John Nelson új lemezéről Zay Balázs Berlioz Rómeó és Júliája szimfónia. Szerzője drámai szimfóniakét határozta meg. Zenekar, kórus, három szólista, váltakozva hol leíró, hol drámai jelenetekkel. Konkrét előzménye elsősorban Beethoven IX. Szimfóniája. Berlioz ezzel jó fél évszázadnyi fejlődést vetített előre, megelőlegezte Mahler szimfóniáit. A Rómeó és Júlia bemutatójára 1839-ben került sor, Mahler első releváns II.…

opera

Ínyenc operaritkaságok a Liszt ünnepen

Kurtág György egyetlen operájának várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka és a fesztivál névadójának töredékben fennmaradt operája – a jegyek már elérhetőek az idén október 11. és 22. között megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjaira. Gramofon Kurtág…

A VIDÉKI TANÍTÓ HARMADIK GYERMEKE

A vidéki tanító harmadik gyermeke

Joseph Haas (1879-1960) nem világgá ment szerencsét próbálni – de egész élete során igyekezett hasznára lenni környezetének, több szálú munkásságával, s benne: kompozícióival. Fittler Katalin Hétévi tanítóskodás után Max Regernek köszönhetően került a zene bűvkörébe: nála vett magánórákat Münchenben, majd követte mesterét Lipcsébe. 32 évesen a stuttgarti konzervatórium zeneszerzés-tanára lett, egy évtizeddel később pedig a…

The life and passion of the christ

A kíváncsiság dicsérete

Hermann István hatvan éves korában publikált könyvének címével fejezem ki hálámat az előadóművészek érdeklődéséért (és a kiadó vállalkozókedvéért), amellyel lehetővé tették megannyi zenebarátnak, hogy számára korábban ismeretlen szerző műveire a felfedezés örömével csodálkozhasson rá. Fittler Katalin Szakmai berkekben is sokáig kellene keresgélni, amíg rátalálnánk valakire, akinek „mond valamit” az észak-német Augustin Pfleger neve. A teljes…