Mozartwoche 2026: vidám összművészet a Bábszínházban
Mozart születésének 270. évfordulója egyúttal a salzburgi Mozartwoche rendezvénysorozat 70.…
Mozart születésének 270. évfordulója egyúttal a salzburgi Mozartwoche rendezvénysorozat 70.…
Valójában egy szerencsés landolásnak és egy sikeres visszatérésnek köszönhető az…
„Mozart lelke” – ez volt az egyik zenekari est elnevezése,…
Bartók Plusz Operafesztivál a hivatalos főprogram mellett szabadtéri operaelőadásokkal, kamarakoncertekkel,…
Idén első alkalommal a Fesztivál Akadémia Budapest mesterkurzusaira jelentkező növendékek…
Az operára gondolhatunk úgy, mint egy kiemelkedő esztétikai élményt nyújtó…
Farkas Gábor zongoraművész játékát 2019 júniusában Budapesten hallhatjuk, június 5-én…
A Luzerni Szimfonikus Zenekar adott otthont a 2019-es International Classical…
Az Überlingenben élő magyar származású klarinétművész, Dudás Lajos két albumot…
Nyáron sem tartanak szünetet az Óbudai Társaskörben, sor kerül többek…
A Budapesti Fesztiválzenekar négy olyan programmal készül az évad végén,…
Farkas Gábor zongoraművész játékát 2019 júniusában Budapesten hallhatjuk, június 5-én…
A Luzerni Szimfonikus Zenekar adott otthont a 2019-es International Classical…
Az Überlingenben élő magyar származású klarinétművész, Dudás Lajos két albumot…
Nyáron sem tartanak szünetet az Óbudai Társaskörben, sor kerül többek…
A Budapesti Fesztiválzenekar négy olyan programmal készül az évad végén,…
A Hagyományok Háza idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Táncház…
A nagy bécsi klasszikusok műveivel tér vissza Pécsre Gilbert Varga,…
Klasszikus zenei és jazzprogramok egyarán szerepelnek az Óbudai Társaskör májusi…
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | A GDPR Cookie Consent bővítmény sütije, mely azt nézi, a felhasználó beleegyezett-e a elemzési sütik használatába. |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A GDPR Cookie Consent bővítmény sütije, mely azt nézi, a felhasználó beleegyezett-e a funkcionális sütik használatába. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | A GDPR Cookie Consent bővítmény sütije, mely azt nézi, a felhasználó beleegyezett-e a szükséges sütik használatába. |
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A GDPR Cookie Consent bővítmény sütije, mely azt nézi, hogy a felhasználó beleegyezett-e a süti használatába. Semmilyen személyes adatot nem tárol. |
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| Facebook süti | 1 év | A láblécben megjelenő Facebook-oldal kedvelési, kapcsolatfelvételi lehetőségéhez szükséges értékeket tárolja el – mint például felhasználónév, az oldal szélessége pixelben vagy épp a használt nyelv. |
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| __utma | 2 év | Felhasználók és munkamenetek megkülönböztetésére szolgál. |
| __utmc | 0 perc | Nincs használatban a ga.js-ben. Az urchin.js-sel való interoperabilitáshoz. Korábban ez a süti az _utmb sütivel együtt működött, annak meghatározására, hogy a felhasználó új munkamenetben/ látogatásban van-e. |
| __utmz | 6 hónap | Azt a forgalmi forrást vagy kampányt tárolja, amely magyarázatot ad arra, hogy a felhasználó hogyan jutott el az adott honlapra. |
| _ga | 2 év | Felhasználók megkülönböztetése. |
| _gat | 1 perc | Lekérdezési limit szabályozása. |
| _gat_gtag | 1 perc | Látogatói statisztikák. |
| _gid | 1 nap | Felhasználók megkülönböztetése. |