Oláh Krisztián kapta az Orszáczky-díjat

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete hét esztendeje – az akkor már tíz éve kiadott Istvánffy Benedek-díj párjául – létesítette a jazz illetve igényes könnyűzenei műfajokban alkotó szerzők jutalmazására az Orszáczky Miklósról elnevezett díjat. 40. életévüket még be nem töltött zeneszerzők pályázhatnak a százezer forinttal is járó elismerésre az előző évben bemutatott alkotásukkal. Az egyesület elnöksége idén…

Kamara.hu – varázslat és mese

A világ legkiemelkedőbb kamarazenészei lépnek fel a zeneirodalom kedvelt darabjaival a kamara.hu fesztiválon. A november 16-19. között harmadik alkalommal rendezik meg a koncertsorozatot, melynek alapítója a Simon Izabella-Várjon Dénes zongoraművész-házaspár. A különleges fesztivál programja hagyományosan egy jelentős irodalmi mű köré épül, idén Thomas Mann Varázshegy című regénye ihlette a repertoárt. Bármilyen mélyre ásunk ugyanis Mann művének elemzésekor,…

A Nemzeti Énekkar hangversenye Brüsszelben

A Nemzeti Énekkar nagyszabású produkcióval lép fel november 10-én 20 órakor a BOZAR Henry Le Boeuf termében. A Kodály Zoltán-emlékév alkalmából Brüsszelben is megemlékeznek a zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulójáról. A koncerten Webern, Ligeti, Kodály és Bach művei csendülnek fel Stanislav Kochanovsky vezényletével, akit Oroszországban napjaink egyik legígéretesebb karmestereként tartanak számon. A Nemzeti Énekkar…

Berkes Kálmán és Suren Bagratuni az NFZ vendégei

Kocsis Zoltán egyik legközelebbi barátja és muzsikus partnere áll a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élére november 11-én este 19:30-kor az Olasz Kultúrintézetben, valamint november 12-én 19.00 órakor a kecskeméti Hírös Agórában. Berkes Kálmán évtizedek óta a magyar zenei élet meghatározó alakja, aki először klarinétosként, majd a Budapesti Fúvósegyüttes alapító vezetőjeként szerzett múlhatatlan érdemeket. Karmesteri pályáját az…

Zengő házak határon innen és túl

Makovecz Imre tereiben 100 művész közreműködésével, 9 kiállítással, 16 világ- és népzenei koncerttel, táncházzal, valamint filmes és irodalmi programokkal várja közönségét a Héttorony Fesztivál. A Héttorony-legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben.  A fesztivál szervezői és résztvevői számára a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a Mester épületei és szellemi hagyatéka jelentik…

Nemzetközi elismerés a Capella Savariának

A Diapason című francia klasszikus zenei hanglemez-magazin minden idők legjobb tíz Vivaldi-felvétele közé választotta a Hungaroton 1990-ben megjelent Juditha triumphans-albumát, melyen a Capella Savaria működött közre. A felvételen Nicholas McGegan vezényli a Capella Savariát, a szólisták Gloria Banditelli, Zádori Mária, Németh Judit, Annette Markert és Gémes Katalin. Nicholas Mcgegan (fotó: Steve Sherman) A Capella Savaria…

Kocsis Zoltánról nevezi el próbatermét a Pannon Fiharmonikusok

A Pannon Filharmonikusok tíz évvel ezelőtti megújulását követően Kocsis Zoltán állandó vendégkarmesterként, mentorként segítette a zenekar munkáját. A pécsi székhelyű együttes próbatermét az egy éve elhunyt művészről nevezi el, így tisztelegve emléke előtt. A Pannon Filharmonikusok a megújulásától számítva több mint egy évtizeden keresztül élvezhette Kocsis Zoltán szakmai mentori támogatását. Az állandó vendégkarmesterként minden évadban…

Kortárszenei napok Szegeden

Az alapító halálának 25. évfordulójához kötődve rendezik meg Szegeden 2017. november 13. és 16. között a Vántus István Kortárszenei Napokat. A Mai Magyar Zene Hete néven 1971-ben minden más hasonló hazai rendezvényt megelőzően Vántus István zeneszerző által alapított kortárs zenei hangversenysorozat idén immár 47-ik évfolyamához érkezett. 1996 óta a Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület szervezésében…

Best of Michael Nyman

Michael Nyman, Nagy-Britannia ünnepelt zeneszerzője saját együttesével ad koncertet novemer 6-án, az Erkel Színházban. Az 1944-es születésű brit komponista valódi reneszánsz ember, korunk egyik kulturális ikonja: előadóművész, karmester, zenekarvezető, zongorista, zeneszerző, muzikológus és újabban a fotózással és filmezéssel is kísérletezik. Életműve hasonlóképpen sokszínű, hiszen operákat, vonósnégyeseket, filmzenéket és zenekari koncerteket foglal magába. Több mint 30…

Az Óperenciás tengeren innen és túl

Érdi Tamás észak-amerikai szólókoncertjei után az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen zárja a 150 éves Kanadát köszöntő koncertsorozatát 2017. november 4-én, a Zeneakadémián. Érdi Tamás észak-amerikai szólókoncertjei után az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen zárja a 150 éves Kanadát köszöntő koncertsorozatát 2017. november 4-én, a Zeneakadémián. A 150 éves Kanada történelme 1956-ban szorosan összekapcsolódott Magyarországéval: a népességszámához…