Utolsó óra – Zene az idők végezetéhez

Húsz éve kezdődtek Európa legnagyobb egységes hangszeres népzenei gyűjteményének, az Utolsó Órának felvételei a Fonóban. A Hagyományok Házával együtt idén jubileumi sorozattal készülnek a budai zeneházban, amely szeptember végén veszi kezdetét és a meghívott adatközlő mesterek mellett bemutatja a fiatal generációt is. Az évfordulóra tekintettel az Utolsó Óra gyűjtés emlékezetes pillanatait. Agócs Gergely Az államszocialista…

„Minél szabadabban, minél természetesebben”

Kertesi Ingrid úgy véli, minél szabadabban, természetesebben kell énekelni, hangszerként használva a hangot, és erre igyekszik megtanítani a növendékeit is. Az eltelt évtizedekben a legnagyobb koloratúrszoprán szerepekben lépett pódiumra, de ugyanilyen fontos számára a dal- vagy az oratóriuméneklés. A produkciók tükrében szinte hihetetlen, hogy az idei már a harmincharmadik évadja lesz a dalszínházban. Réfi Zsuzsanna…

Indul az Érdi Jazz Fesztivál

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg az Érdi Jazz Fesztivált. A műfaj bensőséges kifejezésmódjára, a zene szabadságára nyitott közönség 2017. szeptember 5. és 10. között hallgathatja meg a jazz hazai kiválóságainak koncertjeit. Gramofon.hu A fesztivál programját a jazz különböző irányzatait képviselő muzsikusokon kívül más művészeti ágak, így az irodalom és a színház világából érkező művészek is színesítik.…

William Kentridge és a Wozzeck

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Alban Berg korszakos jelentőségű operáját, a Wozzecket világszerte legtöbben hangfelvételről ismerték meg. A hazai operabarátok szerencsés generációi láthatták a Magyar Állami Operaház színpadán is, és az utóbbi időben mind a különböző TV-csatornák műsorán, mind pedig DVD-felvételeken egyre több színpadi megjelenítése segítette az érdeklődés állandó intenzitását. Fittler Katalin / Gramofon.hu…

A magyar jazz első decentruma: Székesfehérvár

A Kádár-korszak magyar jazztörténetét vizsgáló tudományos tanulmányok sorában ezúttal Székesfehérvár jazzkultúrájával, az Alba Regia fesztiválok történetével foglalkozik lapunk főszerkesztője, Retkes Attila zenetörténész. Retkes Artila / Gramofon.hu A modern magyar jazz születése idején, az 1960-as évek elején Székesfehérváron még nem alakult ki önálló jazzélet. Legfeljebb jazzes elemeket is hordozó szórakoztatózenét, esetleg a swing-korszak vagy a dixieland-repertoár…

Két premier – egy csillag: Netrebko Szentpéterváron és Salzburgban

Anna Netrebko két főszerepben debütált a nyári fesztiválokon. Szentpéterváron Cilea zenedrámája, az Adriana Lecouvreur címszerepét énekelte, amely valódi jutalomjáték minden drámai szopránnak. A Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig az Aida címszerepét kapta, Riccardo Muti vezényletével. Portré napjaink egyik első számú operaénekesnőjéről.  Dr. Székely György / Szentpétervár, Salzburg Szentpétervár – fehér éjszakák:  az utóbbi 15 évben –…

Augusztusban OrgonaPont-sorozat országszerte

A Filharmónia Magyarország OrgonaPont című, az egész országra kiterjedő, augusztusi sorozatának keretében a trombitának, fuvolának, hegedűnek és az énekhangnak is jut szerep a hangszerek királynőjének is nevezett orgona mellett. Cikkünkből megismerhetik a sorozat koncepcióját és legfontosabb idei programjait. Gramofon.hu A szabadság üdítő heteiben Győrtől kezdve Pécsen át Budapestig az ország tizenhat városában huszonnyolc koncertet magában…

Zempléni Fesztivál – 26. évfolyam

Újra gazdag és színes programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 26 éves Zempléni Fesztivál. A programsorozat augusztus 11-19. között kínál magas színvonalú komolyzenei koncerteket, színházi- és táncelőadásokat, jazz koncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat a közönségnek, amelyekért érdemes több napot, akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs…

Holdfény Mulató – szabadtéri koncert-musical

A hazai zeneélet egyik legsikeresebb jazz- és könnyűzenei csapata, a Group’n’Swing saját koncert musicallel készül elvarázsolni a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőit augusztusban 4-én és 5-én. Swing, szerelem, humor és színház – ezek ötvözetéből valami egészen új produkció van születőben. A zenekar díváját, Mihályi Rékát és a harsona megszólaltatóját, Almási Attilát kérdeztük a kulisszatitkokról. Gönczi Dorka…

Takács-Nagy Gábor és az elektromos feszültség

Martha Argerich nélkül is sikerült frenetikus, ünnepi hangulatúvá varázsolni a 33. szombathelyi Bartók Fesztivál nyitókoncertjét. Gyenge Enikő beszámolója. Gramofon.hu  Bár sokaknak (mindenkinek) csalódást jelentett a művésznő hirtelen visszalépése, és a rendező Filharmónia Magyarország hatalmas feladattal szembesülve igyekezett kihozni a helyzetből a legjobbat, a nyitóhangverseny hallgatósága ritkaságszámba menően lelkesítő koncertélménnyel távozhatott július 11.-én a szombathelyi Agora…