VeszprémFest 2017 – Ismét világsztárok a Nagyszínpadon

Az idei fesztivál nagyszínpadi kínálata, − ahogy azt már megszokhatta a zeneszerető és értő veszprémi közönség − bővelkedik világsztárokban. Richard Bona basszusgitáros neve valamennyi jazzrajongó számára ismerősen cseng, de a rangidős Tom Jones még a progresszív zenei irányzatoktól távolabb álló popzenei közönség számára is jelentőséggel bír. Íme, időrendben haladva a Veszprém Aréna Nagyszínpadának és História…

Új zeneszerzői pályázat

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete Kodály születésének 135. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet népzenei fogantatású zeneművek komponálására. A pályázat célja nem a hagyományos népdalfeldolgozások irodalmának gazdagítása, sokkal inkább mai zeneszerzői nyelvezetű, a népzene által inspirált alkotások létrejöttének segítése. Ennek megfelelően a művek alapul vehetnek, feldolgozhatnak népzenei alkotásokat, de akár építkezhetnek a magyar vagy nem magyar énekelt vagy…

A művészetért élt – Dévény Anna emlékére

A Gramofon szerkesztősége és kiadója jó szívvel, nagy szeretettel emlékezik Dévény Anna gyógytornászra, aki 81 éves korában, a múlt héten adta vissza nemes lelkét Teremtőjének. Az ő felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára nélkül sohasem jelenthettünk volna meg monográfiát Fischer Annie életéről és művészetéről. Az alábbiakban Dr. Székely György írását közöljük. 2016. áprilisában ünnepi gálaestet tartottak az ELTE…

Kamarazene Beethoventől Enescuig

Tavaly háromnapos, idén már egyhetes sorozatot szervezett Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, a Fesztiválakadémia idén is remek programokat kínált: koncerteket, beszélgetéseket, mesterkurzusokat, lecture-öket, és fiataloknak rendezett hegedűversenyt. Kiváló művészeket, remek darabokat hallhattunk, több helyszínen. Lehotka Ildikó Június 11-én a Zeneakadémia nagytermében címmel kamarazenei koncertet hirdettek, négy mű szólalt meg, nyitásként Schubert C-dúr fantáziája. A két…

Romantika Salzburgban – Pünkösdi Ünnepi Játékok 2017

Salzburg megérdemli szerencséjét. A tavaly leköszönt főintendáns,  a Milánói Scalába szerződött Alexander Pereira salzburgi pályafutásának talán legjobb ötlete volt, hogy a négynapos Pünkösdi Fesztivál élére Cecilia Bartolit hívja meg művészeti igazgatónak. Dr. Székely György Bartoli énekes karrierje hosszú évek óta töretlenül ível felfelé, mára a barokk vokális muzsika legendás alakja lett. Ahol megjelenik, hamarosan minden…

Bluestól a soulig a XVIII. Lamantin Jazz Fesztiválon

Idén sem kezdődhet a nyár a Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs tábor nélkül. A június 18. és 24. között zajló zenei happening az elmúlt csaknem két évtizedben kivívta a hazai jazz szakma elismerését, sőt már határainktól távol is rangos rendezvényként jegyzik. Az idei programban fellépő művészek között az amerikai funky király: Jamal Thomas nevét kell kiemelni,…

Elektra, az örök

Richard Strauss Elektrája a drezdai ősbemutatón zajos sikert aratott, de volt olyan vélemény is, hogy a mű ”szörnyű hangzavar”. Mai füllel hallgatva nem érezzük hangzavarnak a művet, sokan keresik az alkalmat, hogy újra és újra megnézzék, meghallgassák az operát. Az idei évadban négy alkalom és a főpróba kínálta ezt a lehetőséget az Operában. Lehotka Ildikó…

Mörike-versek és La Fontaine-mesék

A 2009-ben alakult énekegyüttes, a Capella Silentium június 12-én a K11 Művészeti és Kulturális Központban két klasszikus költő, Eduard Mörike és Jean de la Fontaine verseire született kórusfeldolgozásait szólaltatja meg. A műsor érdekességét az is adja, hogy két olyan zeneszerző, Hugo Distler és Florent Schmitt kompozíciói hangzanak el, akik jelentős részben gazdagították a 20. század első évtizedeinek kórusirodalmát,…

Hétvégén ingyenes TérTáncKoncert a Hősök terén

Ezer táncos láb, a világ egyik top zenekara és Fischer Iván várnak mindenkit június 10-én este 6 órakor a Hősök terén, ahol idén – egyéb meglepetések mellett – a Leonard Bernstein West Side Storyjából készült Szimfonikus táncokat játsszák ingyenes TérTáncKoncertjükön. A nap hősei, a hátrányos helyzetű és szerencsésebb sorsú gyerekek az ország legkülönbözőbb szegleteiből érkeznek…

Öt kontinens világsztárjai a Budapesti Nyári Fesztiválon

A Budapesti Nyári Fesztivál, az ország legszínesebb összművészeti fesztiválja idén minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével kínál minőségi kulturális programokat a budapestiek és a fővárosba látogató hazai és külföldi vendégek számára, júniustól augusztus végéig. A fesztivál első felének egyik kiemelkedő koncertje lesz Y'akoto első magyarországi fellépése, de a hazai együttesek is különleges produkciókkal várják a közönséget. A…