Ünnepi évadát kezdi az Óbudai Társaskör

Kettős születésnappal nyitja meg a 2018/2019-es évadot az Óbudai Társaskör, amely idén ünnepli harminc éves születésnapját a kétszáz éves épületben. Ez a szép klasszicista épület története során otthont adott fogadónak, vendéglőnek, kávéháznak, művelődési háznak és idén harminc éve, hogy az Óbudai Társaskör megkezdte benne működését. Az Ünnepi házimuzsika keretében a házhoz kötődő zenekarok muzsikálnak majd,…

Ütős kis beszélgetések 18. – Dzsanda Vitalij

Dzsanda Vitalij ütőhangszeres előadóművésszel Budai Krisztián beszélgetett a gyakorlásról, a hangszerépítésről és a Boleróról. Budai Krisztián G: Vitalij, kezdjük a történetedet az elején. Mikor, és hogyan ismerkedtél meg az ütőhangszerekkel? DV: Átlagos gyerekként engem is vonzott az űrhajózás, repülés, versenyautók, motorsport. Emlékszem otthon szüleim jól elrejtették a szekrény mélyén a turbórágót. Mindig izgalmas volt látni, hogy…

25 éves az Óbudai Danubia Zenekar

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Óbudai Danubia Zenekar, melyet Héja Domonkos karmester alapított a Bartók konzi diákjaiból. Az együttes ifjúsági zenekarból az ország egyik legmeghatározóbb szimfonikus zenekarává nőtte ki magát e negyedszázad alatt. Mindenkinek megvan a saját Óbudai Danubiája: van, akinek még mindig az egykori ifjúsági zenekar, amely a Bartók konzi diákjaiból alakult, és…

Csúcsszínvonalú volt a III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny

A III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny szeptember 10-én vette kezdetét minden korábbinál több: hatvanegy versenyző részvételével. A szeptember 15-én este megrendezett döntőbe kilenc hölgy és négy úr: hat szoprán, három mezzoszoprán és három bariton, valamint egy tenor jutott be. A döntősök két-két ária eléneklésével bizonyíthatták rátermettségüket a Zeneakadémia Nagytermében a Magyar Állami Operaház zenekara kíséretével,…

Ránki Fülöp a Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertjén

A mű, amelyet egykoron a szerző maga, Bartók Béla mutatott be, most pedig egy 23 éves zseni, Ránki Fülöp adja elő: Bartók Béla I. zongoraversenye. A Nemzeti Filharmonikusok  szeptember 25-i évadnyitó koncertjén a 20. századi magyar zene kiválóságainak egy-egy műve hangzik el a Müpában.  A vad temperamentumú Bartók darab mellett Dohnányi II. szimfóniája és Ligeti György…

Az együttlélegzés művészete

Philippe Jaroussky a budapesti koncerttermek visszatérő vendége, mindig nagy várakozás előzi meg fellépéseit. Szeptember 13-án sem volt ez másként, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe pótszékeket is beállítottak. Ez alkalommal Jaroussky partnere a fiatal, és nemzetközileg elismert Baráth Emőke volt. Lehotka Ildikó A hét Händel-operából (Ariodante, Lotario, Parnasso in festa, Almira, Giulio Cesare, Rodelinda, Scipione) és…

Fiatal zenészek jelentkezését várja az EUYO

Elindult a jelentkezési időszak az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) 2019-es évadára. A Zenekar 16 és 26 év közötti (1992. január 1. és 2002. december 31. között született) fiatal zenészek jelentkezését várja. Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát az Egyesült Királyságban alapították 1978-ban azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben…

Szilárd alapok és színgazdag tartalom

A Pannon Filharmonikusok TITANIUM-évada tartós és színgazdag élményeket ígér a 2018/2019-es koncertsorozatok közönségének. A titánium jól csengő neve fémjelzi a Pannon Filharmonikusok szeptemberben induló 2018/2019-es évadát. A névválasztás folyamata mögött komoly tervezés, szemmel látható és kézzelfogható tartalom húzódik. A 15 éve folyamatosan fejlődő és jelentős eredményeket elérő együttes közönsége joggal remélheti, hogy ismét tartós és…

Jubilál a Gödöllői Hárfafesztivál

Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. Október 5. és 14. között már 20. alkalommal kerül megrendezésre a Királyi Kastélyban a nemzetközi hárfafesztivál. A gyönyörűen felújított Lovarda és a Díszterem ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek. A gálakoncertet a korábbi jubileumi fesztiválokhoz hasonlóan ismét a Zeneakadémia…

Várjon Dénes Opus Klassik-díjas

A Echo-díj helyét betöltendő 2018-ban alapított díjat a zongoraművész legújabb lemezével érdemelte ki. A német komoly- és könnyűzenei ipar 1992-ben hozta létre az Echo-díjat, amely hamar a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerésévé vált. 2018-ban a díj botrányos körülmények között szűnt meg: óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy a zsűri hiphop kategóriában a díjat Farid Bank…