Elindult a jelentkezési időszak az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) 2019-es évadára. A Zenekar 16 és 26 év közötti (1992. január 1. és 2002. december 31. között született) fiatal zenészek jelentkezését várja.
Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát az Egyesült Királyságban alapították 1978-ban azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben meghallgatásokat tartanak az EU valamennyi országában, hogy betöltsék a legfeljebb 140 helyet. A bekerülő tagoknak is minden évben új meghallgatáson kell részt venniük, hiszen minden évben akadhat náluk tehetségesebb. A bekerülőknek a zenekar lehetőséget nyújt arra, hogy neves hangszer-tanárokkal dolgozzanak együtt, és világhírű karmesterekkel és szólistákkal lépjenek fel a világ nagy koncerttermeiben.
Az EUYO Barcelonában, Daniel Hope-pal és Vlagyimir Askenazival (fotó: Lorenzo di Nozzi)
A turnékat megelőzi egy-egy kéthetes próbaidőszak, amikor a zenészek a nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak a vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival. Ezután következik a legfeljebb 10 koncertből álló turné. A koncertkörút repertoárjának előkészítésén túl a próbaidőszak alkalmat kínál a kamarazenélésre, sportolásra és egyéb szabadidős és társasági tevékenységekre, hogy a zenészek igazán jól érezzék magukat a soknemzetiségű környezetben végzett munka során.
Az EUYO tagjai nem részesülnek díjazásban, de az oktatást, utazást és a szállást teljes ellátással díjmentesen biztosítják nekik.
A tagfelvétel magyarországi lebonyolítása a Kreatív Európa Iroda felügyelete alá tartozik.
A kitöltött és aláírt jelentkezési lapokat szkennelve legkésőbb 2018. október 19-ig várják az euyo@kreativeuropa.hu e-mail címre.
A meghallgatásra 2018. november 10-11-én (szombaton és vasárnap) kerül sor a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
A jelentkezési lap és a meghallgatás kötelező anyaga megtalálható a Kreatív Európa Iroda honlapján, az EUYO menüpont alatt:
http://kultura.kreativeuropa.hu/content.php?hle_id=9682
Az EUYO-ról bővebb információ az alábbi honlapon olvasható: http://www.euyo.eu/apply/auditions/overview/


