Bécsi klasszikus mesterek, világhírű előadók

December 5-én két csodálatos közreműködő teszi különlegessé a Nemzeti Filharmonikusok koncertjét. A karmester nem más, mint Ton Koopman holland orgonaművész, aki a régizene hiteles megszólaltatását célul kitűző mozgalom egyik, világszerte legismertebb vezéralakja. Az NFZ  vendége lesz még Tarkövi Gábor, a Berlini Filharmonikus Zenekar szólótrombitása, a Karajan Akadémia tanára. Az 1772-es év igen termékenynek bizonyult a…

Advent Óbudán

Az adventi időszakban is izgalmas programokat kínál az Óbudai Társaskör. Gyerekek, felnőttek, a könnyű- és komolyzene, vagy akár az opera rajongói is megtalálhatják a számukra legérdekesebb koncertet az év utolsó hónapjában. December 2-án kiderül, hogy a Gayer Ferenc művészeti vezetésével működő Budapest Ragtime Band a gyerek közönség soraiban is ugyanolyan jó hangulatot tud teremteni, mint…

Rengeteg csönd

A Capella Sillentium énekegyüttes szeretettel vár minden érdeklődőt 2018. november 29-én, csütörtökön 19 órára a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség templomába, a Rengeteg csönd című koncertre. Az énekegyüttes 2009 októberében, a zene világnapján alakult, rendszeresen koncertező, állandóan működő énekegyüttes. Ami vélhetően megkülönbözteti más kórusoktól: műsorait egy-egy téma, zenetörténeti jelenség köré szerkeszti, a korai polifóniától napjainkig minden korszak…

Tündérkert és katedrális

Bogányi Gergely és Bogányi Tibor áll színpadra november 30-án a Pannon Filharmonikusokkal a Müpában. Ezen a késő őszi estén a Müpa hangversenytermében az ellentétek harmóniája bontakozik ki az elhangzó művek és az előadók személyiségén keresztül. A Pannon Filharmonikusok bérletsorozatának második előadásán szólistaként Bogányi Gergely lép színpadra, a zenekart pedig testvére, a PFZ vezető karmestere, Bogányi…

Ismét egy Hungaroton-lemez az ICMA jelöltjei közt

Az International Classical Music Awards (ICMA) november 23-án kihirdette a díjra jelölt lemezek listáját, 2019-ben az esélyesek közt szerepel Ittzés Gergely fuvolaművész The Great Book of Flute Sonatas című Hungaroton-sorozata is. Az International Classical Music Awards (ICMA) a világ vezető független hanglemez-szakmai díja, amelynek odaítélésében üzleti-kereskedelmi szempontok nem játszanak szerepet. A zsűri elnöke Rémy Franck,…

Vántus István Kortárszenei Napok Szegeden

A Vántus István zeneszerző által 1971-ben A Mai Magyar Zene Hete címmel alapított, az országban első kortárszenei szemle utódaként ma Vántus István Kortárszenei Napok néven működő négynapos hangversenysorozat a mai magyar zene egyetlen ilyen méretű rendezvénye a fővároson kívül. Az öt „nagy” koncerten 30 zeneszerző művei szólalnak meg, de a négy ifjúsági hangverseny műsorával a…

Átadták az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérmeket

A Fészek Művészklubban november 12-én adták át a 2018. évi Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérmet, a kitüntettek Sümegi Eszter operaénekes és Tokos Zoltán gitárművész. Az emlékérmet az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Ének- és Zeneművészeti Alapítvány létesítette. Az alapítvány 2010-ben, Ágai Karola halála után jött létre azzal a céllal, hogy folytassa a még a…

Nyolcperces tapsot kapott a Kurtág-opera a milánói Scalában

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este – számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról. MTI A legnagyobb olasz napilap azt írta, a Scalából a taps egészen Budapestig hallatszott, ahonnan a 92 éves Kurtág György követte az előadást, mert…

Főszerepben Auer Lipót Stradivarija

Vadim Gluzman a nemzetközi zenei élet jelentős koncerttermeinek és zenekarainak ünnepelt sztárja, egy 1690-es Stradivari mesterhegedűn, az úgynevezett “Ex-Leopold Auer”-en játszik a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral november 18-án a Müpában. Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét adja elő. A hangverseny nyitószáma Schubert legnépszerűbb kompozíciója, a Rosamunda-nyitány. A programot Brahms II. szimfóniája zárja, amely a zeneszerző egyik legderűsebb kompozíciójának mondható.…

A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar nemzetközi lemezsikere

A hazai régi zenei élet meghatározó együttesei Rameau Naïs című operáját adták elő a Müpában, 2018 májusában, a Glossa kiadónál jelent meg a műből készült kétlemezes album. Vashegyi György és együttesei, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar, 2014 óta a Versailles-i Barokk Zenei Központtal (CMBV) együttműködve több francia barokk operaritkaságot mutattak be. 2017 tavaszán Jean-Philippe…