Fehérlófia – kortárs zenei mesejáték gyerekeknek

Most szombaton, azaz február 9-én 17 órakor kerül sor a BonBon Matiné Műhely egyik legsikeresebb produkciója, a Fehérlófia című kortárs zenei mesejáték lemezbemutató koncertjére a Klebelsberg Kultúrkúriában (1028, Bp., Templom u. 2.). A Fehérlófia az egyik legismertebb és egyben legarchaikusabb magyar népmese. Évszázadok óta adódik szájról szájra, hiszen olyan sok bölcsességet, tudást rögzít, ami koroktól…

Viva Mozart – Viva Mexico! – Salzburgi Mozart-hét 2019

Rolando Villazón, a népszerű mexikói tenor-operarendező megtisztelő feladatot kapott, 5 évre ő lett a patinás salzburgi Mozart-hét művészeti vezetője. Hamar egyértelművé tette tervét: ezekben az években kizárólag Mozarttal szeretne foglalkozni. Székely György Véleménye szerint a Mozart planéta önmagában tartalmazza a változatosságot, a sokszínűséget, a végtelen fantáziát. A korábbi évek koncepciója Mozarthoz kapcsolta saját és más korok…

Mesterkurzusok és társművészetek a Cziffra György Fesztiválon

A Cziffra Fesztivál február 18-án nyílik a MOMKultban, azonban ezt megelőzően is több helyszínre várják a közönséget. Február 1-jén nyílt a fesztivál keretei között Bada Márta naiv roma festőnő kiállítása a MOMkult Reich Károly Galériájában. Bada Márta (1951) sokgyerekes szegény családba született, a cigány közösségben hallott régi történetek, a halottvirrasztás és vigasztalás, anyja meséi alakították…

Zenekart játszani

A Bécsi Filharmonikusok koncertjeit mindig nagy várakozás előzi meg: egy nagymúltú, kiváló karmesterelődökkel bíró zenekarnak már a neve is csalogató. Sokunk szerencséjére a Müpa és a Bécsi Filharmonikusok együttműködése keretében több koncertet hallhattunk, hallhatunk. Az együttes január 21-i hangversenyét Michael Tilson Thomas vezényelte, zongorán Igor Levitt működött közre. Lehotka Ildikó A nyitó darab – Ives…

Utazás Amerikába – A világhírű klarinétművész koncertje a Zeneakadémián

Stravinsky, Copland és Rachmaninov – mint oly sokan mások a 20. században – Amerikában fejezték be földi pályafutásukat. Copland szülei Litvániából emigráltak, Rachmaninov és Stravinsky Oroszországból. Három erős egyéniség, három zenei stílus. E három zeneszerző művei hallhatók a Nemzeti Filharmonikusok február 7-i koncertjén, a Zeneakadémián. Szólistaként közreműködik a kitűnő svéd klarinétművész, Martin Fröst, akiről a…

Virtuóz örömzene Hollywood legújabb magyar sztárjával

Második alkalommal rendezi meg a Magyar Kamarazenekar a „Fővárosi Palotakoncertek” hangversenysorozatot. Ennek keretben az együttes Budapest patinás palotáiban ad koncerteket az épületek miliőjének megfelelő műsorral, egyúttal megismerteti a közönséggel az épületek történetét, érdekességeit. 2019. februárjában a Pesti Vigadóba kalauzolja el a zenekar az érdeklődőket. Február 10-én este fél nyolctól virtuóz örömzenélésre számíthat a közönség a…

Elindult az I dance Hungary

Az I Dance Hungary programmal elindul a táncházmozgalom magyarul nem beszélő közösségének hiánypótló online felülete az idancehungary.hu A huszadik század magyar művelődéstörténetének alighanem legjelentősebb eseménye a táncházmozgalom elindulása. Az elmúlt négy és fél évtized megmutatta: az elgondolás, hogy a néptáncot vegyük le a színpadról és tegyük – városi környezetben – a mindennapok tartalmas szórakozási, sőt…

Ravennai siker és továbbképzés a Miskolci Szimfonikusoknál

Január 22-én Ravennában a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Ravenna Musica elnevezésű rangos koncertsorozat nyitóestjén játszott teltház előtt a Teatro Alighieriben. Január 30-án és 31-én szakmai napok zajlottak le a zenekarnál. A miskolci együttes 51 muzsikussal utazott Olaszországba, ahol január 22-én koncertjükkel megnyitották a Ravenna Musica elnevezésű koncertsorozatot. A Teatro Alighieriben rendezett hangversenyen igazi klasszikus műsort…