Évadnyitó a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál

Hivatalosan is megkezdte 2019/2020-as zenei évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Szászné Pónuzs Krisztina, az együttes ügyvezetője elmondta, a tavalyi 55. évad igazán tartalmasan zárult, s ugyancsak ez a sokszínűség és tartalmasság jellemzi a következő szezont is. „A Miskolci Szimfonikus Zenekar a városépítés egyik meghatározó szereplője, mert hiába a sok szép beruházás, ha az új épületek…

Negyedszer is Bakáts Feszt

A Bakáts Feszt 2019-ben immár negyedik születésnapját ünnepli, így elmondhatjuk: sikerült megteremteni „a ferencvárosi fesztivált”. Olyan magas színvonalú, család- és gyermekbarát összművészeti programsorozat jött létre, ami Ferencváros igazi védjegyévé vált, hiszen évről évre egyre többen keresik fel Belső-Ferencváros utcáit, ahol három napon keresztül a kultúra a főszereplő. A Bakáts Feszt azonban mindig is többet jelentett…

Először rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust

A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a Miranda Liu hegedűművésznő – Magyország legfiatalabb koncertmestere – által alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelyet augusztus 30. és szeptember 3. között rendeznek meg Budapest három – a kamarazene szempontjából – emblematikus helyszínén, a Festetics és Benczúr Palotákban, valamint a Régi Zeneakadémia kamaratermében. A koncerteken fellép…

Nemzetközi Cimbalomverseny a BMC-ben

Első alkalommal rendeznek nemzetközi versenyt cimbalomművészeknek a Budapest Music Centerben augusztus 25-31. között. A cimbalmosok két kategóriában, klasszikus-kortárs zenében és nyitott stílusban (népzene, világzene, jazz) mérettetthetik meg magukat, így bizonyítva a hangszer sokoldalúságát is. Újabb versenyt hív életre a Budapest Music Center 2019-ben, az UMZF Zeneszerzőverseny és a BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Verseny sikerei…

Fókuszban a barokk zene a Gödöllői Királyi Kastélyban Barokk Randevú

Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata, Vivaldi a-moll kettősversenye Szentpáli Roland és Lukács Gergely tubaművészek előadásában, a Négy évszak eddig talán ismeretlen titkai, valamint a Swing à la Django zenekar és a Talamba Ütőegyüttes koncertje Sárik Péter közreműködésével augusztus 24-én és 25-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. A Barokk Randevú a hagyományos fesztiválokkal szemben…

Hamarosan indul a 10. Kaposfest

Augusztus 13-19. között 10. alkalommal rendezik a Kaposvári Kamarazenei Fesztivál, azaz a Kaposfest. A jubiláló fesztivál művészeti vezetői, Baráti Kristóf és Várdai István a jeles alkalomból olyan programot állítottak össze, mely visszatekint a korábbi évekre, de újdonságokat is kínál. Bolyki György, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy már az első évben a régióban egyedülálló módon, világszínvonalú…

Jazz a Zempléni Fesztiválon

A 28 éves Zempléni Fesztivál programkínálatának mindig fontos részét képezik a jazzkoncertek. Nem lesz ez másként idén sem, hiszen majd’ húsz különböző programmal várják a jazzrajongókat. A fesztivál jazzprogramját az idén 25 éves Nagy János Trió nyitja augusztus 9-én. A negyedszázados együttes története során a legfontosabb változás 2014-ben történt, amikor a hagyományos trióból (zongora, bőgő,…

Telt házas programokkal, igazi fesztiválhangulatban zajlott a negyedik Fesztivál Akadémia

Idén július 20. és 28. között Budapest legszebb helyszínein zajlott a negyedik Fesztivál Akadémia. Telt házas esti koncerteken, népszerű kísérőprogramokon, mesterkurzusokon, kiállításokon, matinékoncerteken és kulturális körmeneten vehettek részt az érdeklődők. A Zeneakadémia mellett a Széchenyi Fürdőben és a Parlamentben is rendeztek koncerteket, a Budai Vigadóban pedig nemzetközi korosztályos hegedűversenyt tartottak. A rendezvény hangulatát a lendület és…