A zongora hónapja a BMC-ben

Az osztrák jazz kiválóságai után a zongora kerül a Budapest Music Center programjának középpontjába. Novemberben tisztán klasszikus zenei hangversennyel, a jazz és a komolyzene kapcsolatát bemutató koncerttel és kortárs zenei esttel is várják a közönséget. Az osztrák jazzszíntér képviselői gyakori vendégei a BMC-nek, de a 3x j(A)zz! idén először jön létre háromnapos minifesztiválként november 14.…

Elhunyt Ujházy László

82 éves korában elhunyt Ujházy László zenész, hangmérnök, a Gramofon folyóirat szerkesztője, szakírója, a Camerata Hungarica régizene-együttes alapító tagja, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola hangkultúra-szaktanára és főtanácsosa, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja. Ujházy Lászlóval a Gramofon 2017 őszi számában jelent meg teljes pályáját átfogó interjú, az akkor nyolcvanéves zenész-hangmérnökkel Bércesi Barbara…

„Forrás a zenének – feladat a zenésznek”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága által létrehozott „Forrás a zenének – feladat a zenésznek” program keretében a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar Mozart Requiemjét adja elő november 8-án a Gazdagréti Szent Angyalok Templomban és november 9-én a székesfehérvári Prohászka Templomban. Az esten Szalai Ágnes (szoprán), Estefán Tünde (alt), Boros Sándor (tenor) és…

Kortárszenei fesztivál Vántus István emlékére

Idén is megrendezik a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Vántus István Kortárszenei Napokat. Az újzene iránt érdeklődők 2019. november 18. és 21. között Szegeden vehetnek részt zenekari koncerteken, emlékhangversenyen, ifjúsági előadáson és akár közönségtalálkozón is. Ha egy néhai zeneszerző neve mellett a Társaság szót olvassuk, sejthetjük: életműve, emléke ápolására törekszenek a kollégák és tanítványok.…

Rost Andrea – 30 éve az operaszínpadokon

Rost Andrea, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb szopránénekese, akinek különleges színű, minden regiszterben kiegyenlítetten szóló hangját a világ legrangosabb operaházaiban és koncerttermeiben hallhatta a közönség. A művésznő ebben az évben ünnepli pályafutásának 30., a milánói Scala-beli debütálásának 25. évfordulóját. A jeles évfordulók alkalmából 2019. december 22-én, a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet, ahol az elmúlt…

Sorozatok az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör különböző sorozataival is rendszeres és tartalmas szórakozást kíván nyújtani közönségének. Ezekből a koncertekből, előadásokból adunk ízelítőt novemberi ajánlónkban. Becze Szilva szerkeszti és vezeti a Könnyed Kortárs Kalandok sorozatot, melynek keretében november 7-én az Anima Musicae Kamarazenekar ad koncertet. A szerkesztő-műsorvezető így ismerteti a műsort: „Vajon milyennek képzeljük a régmúlt zeneszerzőit? Idős emberek…

Elhunyt Jeney Zoltán zeneszerző

Életének 77. évében elhunyt Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs magyar zene kiemelkedő alakja. Jeney Zoltán Szolnokon született. Zeneszerzői tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1961-1966 között Farkas Ferenc irányításával a Zeneakadémián folytatta, ezt követően kétéves posztgraduális zeneszerzői kurzust végzett Rómában. Első művein Bartók Béla és az új bécsi iskola zeneszerzőinek hatása érződik,…

Izgalmas zenei élmény és nyeremények – Ifjúsági koncertek iskolásoknak

Az ifjúsági koncerteknek több évtizedes hagyománya van Miskolcon és térségében. A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. minden évad őszén szervezi meg kifejezetten az ifjúságnak szóló koncertsorozatát. A hangversenyek megvalósításában a kezdetektől fogva a Miskoci Szimfonikus Zenekar is partnere a szervezőnek, s ezáltal elviszik a városi és vidéki intézmények diákjai számára a komolyzene egy szeletét. A miskolci iskolák mellett…

Varga Dániel és a Moped Loewen

Varga Dániel szaxofonos és zeneszerző a fiatal magyar jazzgeneráció egyik kiemelkedő tehetsége, aki egyedi stílusa révén egyre meghatározóbbá válik a hazai és nemzetközi jazzéletben. Ennek ékes bizonyítékai a Michael Brecker szaxofonversenyen elért eredménye és új formációjával készített lemeze. A Moped Loewen egy experimentális rockzenekar, ami Varga Dániel zenei vízióinak megtestesülése. Az egész 2016-ban kezdődött Grácban,…

Táncház, népmese, Bukovinai nap – a Hagyományok Háza novemberi programjai

A Hagyományok Háza a népi kultúra minden területéről kínál programokat november hónapban is: folytatódik a táncház-sorozat és lesznek táncelőadások, koncertek, beszélgetések és egyéb előadások is, de a gyermek- és családi programokból is bőséges a választék. Novemberben is töretlenül folytatódik a Hagyományok Háza táncház-sorozata, ahol minden szombaton este 7 órától hajnali 2-ig várják az érdeklődőket. Újdonság,…