Sikerlemez lett a Besh o droM 20

Közzé tette májusi listáját a World Music Charts Europe wmce.de oldalán. A világ legrangosabb világzenei toplistája havonta validálja a lemezeket, 27 ország 50 világzenei szakemberének szavazatai alapján kerülhet ide album a legjobb 20 közé. A Besh o droM 2019 februárjában megjelent, jubileumi lemeze már korábban is remek kritikákat kapott, illetve felkerült a régió zenéit szemléző…

Für Anima – zeneszerzés verseny

Az Anima Musicae Kamarazenekar zeneszerzőversenyt hirdet, amelynek központi témája a lélek, a zenei lélek megnyilvánulása a hangokban. S ezt a témát minden szerző megkötés nélkül, szabadon értelmezheti. A pályaműveket augusztus 1-jéig várják, s háromtagú zsűri bírálja el augusztus 20-ig. Az Anima Musicae Kamarazenekar pályázatának feltétele, hogy a beérkező mű vonós apparátusra, 16 főre (9 hegedű,…

Sokolov- és Várjon-koncert új időpontban

A világjárvány miatt A Zongora-sorozat több koncertjét is el kellett halasztani. A rendezők folyamatosan keresik a megoldást a hangversenyek pótlására, de egyelőre senki nem tudja még megjósolni sem, mely időponttól rendezhetnek koncerteket.  Így Alekszej Vologyin (Müpa, március 11.) és Jonathan Biss (április 14. Zeneakadémia) estjeinek jegyei szintén cserekoncertre lesznek átcserélhetők. Ezeknek a listáját reményeik szerint…