A kabócák éneke, a rakija tüzessége

A Poklade zenekarban benne van az egész Balkán. A kabócák éneke, a szétpattanó üvegszilánkok, a rakija tüzessége. Ízek, illatok, színek és zamatok, fájdalom és életigenlés, de főként valamiféle ősi energia, mely kézen ragad és elrepít. A Fonó újdonságaként most jelent meg második, Balkánsztransz című albumuk.  Ismét egy remek balkáni lemez a Fonónál! A Balkántransz című…

Perényi Miklós:„A mikrofon ne legyen feszültségteremtő tényező”

Az összefüggéseket kutatja szünet-szakadatlan – az összetartozó hangokat. Minden mű előadásakor arra törekszik, hogy belehelyezkedjen az adott zenei szövetbe, hogy megtalálja az eszményi tempót, és a lehető leghitelesebben, a szerző akarata szerint szólaltassa meg a kompozíciót. Perényi Miklós kilencévesen játszotta először Bach hat szólószvitjének egyikét. Készített már a sorozatból lemezfelvételt és DVD-t is, öt éve…

Magyar Brand lett a 25 éves Fonó

Az idén 25. születésnapját ünneplő Fonó negyedik alkalommal kapta meg a MagyarBrands díjat Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában, amelyről minden évben az üzleti élet rangos képviselőiből álló zsűri dönt. “Azért is fontos visszajelzés ez a díj számunkra, mert a kulturális piacról sok megerősítést kapunk, de ez az elismerés az üzleti élet szereplőitől érkezett. Jó érzés tudni,…

Az első hazai online fesztivál – gitárművészekkel

„Közel egymáshoz” — mottóval tárja idén nagyra virtuális kapuit a klasszikus gitárzene kiemelkedő előadóit évről-évre bemutató Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál. „Az elmúlt időszak arra késztetett mindannyiunkat, hogy saját értékeinkre több figyelmet fordítsunk, és a távolságokat az internet segítségével hidaljuk át.” – vallják a szervezők. A Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál idén a V4 országok meghatározó, nemzetközi hírű gitárművészeit…

Pénteken kezdődik a CAFe Budapest

Rendhagyó kávézókoncertek, világzenei piknik piacokon, lakásszínházi bemutatók, Bartók-remekművek zenekari formációban és jazzköntösben, vadonatúj kortárs zenei kompozíciók, táncpremierek, városi sétaszínházi programok, kamaracsemegék, formabontó köztéri előadások, lemezbemutatók és kiállítások követik majd egymást az október 9-én, pénteken startoló 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon,  hogy ez a 17 őszi nap valóban a feltöltődésről, a kortárs művészet és a…

Számos alkotás érkezett a zeneműpályázatra

A Müpa 15., jubileumi évada alkalmából meghirdetett zeneműpályázata fontos mérföldkövéhez érkezett: a kétfordulós kategóriák szeptemberi határidejére összesen 144 pályamunka érkezett be. Az intézmény honlapján már elérhetők azon pályaművek jeligéi, amelyek az előzsűrizést követően továbbjutottak. A pályázat ezzel nem zárult le, a Müpa a további négy zeneművészeti kategóriában november 11-ig várja a pályázók munkáit. A beérkezett…

Koncert az idén 60 éves Kelemen László tiszteletére

Májusban ünnepelte hatvanadik születésnapját Kelemen László, Lajtha László- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, népzenész, a Hagyományok Háza főigazgatója. Ditró – Budapest, Ditró címmel október 8-án rendeznek jubileumi hangversenyt tiszteletére a Zeneakadémián. Fellép többek között Juhász Réka, Enyedi Ágnes, Pál Eszter, Pál István Szalonna és bandája, a Szent Efrém Vegyeskar, valamint a Magyar Állami Népi Együttes tánckara…

Klubestek, tematikus napok a Fonóban

A táncházakat ugyan elnapolták és a maszkviselés is kötelező a Fonóban, de a koncerteket változatlanul megtartják, a programok pedig klubestekkel, tematikus napokkal bővültek. Megalapították a Fonó Szerda Klubot, folytatódnak a FolkEmbassy klubestek, továbbra is remek nép- és világzenei koncertekkel, lemezbemutatókkal készülnek a Sztregova utcában, a 25 éves Fonóban.  A Novan Experiment havi rendszerességű, improvizáción alapuló…

Szép új világ?

Dvořák Újvilág szimfóniájára komponált kisfilmet a Pannon Filharmonikusok, az ország egyik vezető szimfonikus zenekara. A héten a Müpában is sorozatot indító pécsi együttes másfél évtizede a magyar zenei élet meghatározó művészeti társulata. Kisfilmükkel diskurzust kívánnak elindítani arról a helyzetről, ami a koronavírus miatt előállt, és azokról a kérdésekről, amelyek a zeneművészet területén felmerülnek. A Kodály…

Trió-est és Bartók-opera Óbudán

Az októberi évadkezdést követő programkínálat igazán színes az Óbudai Társaskörben, hiszen Beethoven-estet, Dés László dalait, olasz és spanyol népzenét, A kékszakállú herceg várát, valamint John Lennon dalait is meghallgathatják az érdeklődők.  Az október 3-i, szombati koncerten a Szabadi-Onczay-Falvai Trió lép pódiumra – a muzsikusok 15 éve játszanak együtt minden évben Japánban, a gifui fesztiválon –…