Új hangversenyterem Budapesten

A Budafoki Dohnányi Zenekar a hazai és nemzetközi koncertélet állandó szereplője. A sokszínű, izgalmas zenei élményeket nyújtó fellépések mellett a zenekar mindig különös figyelmet fordított budafoki közönségére, koncertjeire. És most úgy döntött, az EMMI-től kapott támogatás egy részéből a legjobb koncerttermekkel összevethető akusztikájú hangversenytermet varázsol a Klauzál Ház színházterméből. A BDZ által felújított terem hangpróbája…

Vásáry Tamástól Gertler Teóig

Jótékonysági koncert rendeznek október 3-án, 15.30-tól a Zeneakadémia Nagytermében a Szent János Kórház Gasztroenterológiai Osztálya javára. A hangverseny fellépői között van Sümegi Eszter, Rolla János és az Anima Musicae Kamarazenekar is.  A zenés délutánon – amelynek házigazdája dr. Székely György, muzsikus beszélgetőpartnere pedig Vásáry Tamás – Telemann 12. (a-moll) fantáziája, Csajkovszkij Melankolikus szerenádja és Waxman…

Az Európai Hidak ezúttal Berlinbe repít

Szeptember 17. és 30. között megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválja, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy ország, hanem egy város került. A képzeletbeli híd idén a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról, fiatalos lendületéről és gazdag történelméről híres német fővárost és Budapestet köti össze a klasszikus zenei,…

Toscaninivel folytatódik Bősze Ádám sorozata

Bősze Ádám zenei stand-upjának következő előadásán a legendás karmesterről, Arturo Toscaniniről mesél szeptember 13-án, 19.30-tól a Lóvasút Kulturális- és Rendezvényközpontban. „Számára a kotta volt az első, ő volt az első olyan művész és karmester, akit nem érdekelt semmi más csak az, amit a zeneszerző a kottában leírt. Az Eroica Szimfóniánál például azt mondta: „Vannak olyan karmesterek,…

Rangos művészek, egyedi műsorok 
a Liszt versenyen

Nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyét a Filharmónia Magyarország 2021. szeptember 12-19. között rendezi Budapesten, a Zeneakadémián. A versenyzők idén is rangos zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket. A tét nagy, 30 000 eurós fődíj és nemzetközi karrier elindítását segítő koncertfellépések.  Magyarország legjelentősebb komolyzenei koncertszervezője, a Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia közös szervezésében, a Budapesti Nemzetközi…

Indul az évad a Hagyományok Házában

Szeptemberben újraindulnak a Hagyományok Háza már jól ismert programjai, tanfolyamai, megnyílnak kiállításai. Az első előadások egyike lesz a Magyar Állami Népi Együttes Tamási Áron műve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt– Óda az énekes madárhoz című produkciója, ami bár már 2020 őszére elkészült, az együttes a járvány miatt eddig nem tudta bemutatni. Annak ellenére, hogy az…

Új sorozatok, ősbemutatók a Pannonnal

A Pannon Filharmonikusok a jól ismert magyar népmeséből merítette csütörtökön induló 2021/2022-es évadának a címét. Az élet sója elnevezésű szezon tárt karokkal, korlátozások nélkül, öt bérletes sorozaton és számos egyedi koncerten fogadja a zenére nyitott hallgatóságot. A 210 éves jubileumát ünneplő zenekar a jövőre koncentrál: új sorozatot indít a komolyzenével kacérkodóknak Flört címmel, a világ…

Liszt Ünnep – világsztárok és különleges helyszínek


Zenei ritkaságok, ősbemutatók, premierek, legendás együttesek, fiatal tehetségek, a hazai és nemzetközi kulturális élet kiválóságai – október 8-án kezdődik és egészen október 24-ig tart az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. Klasszikus zenei koncertek mellett több opera- és táncelőadás, szakmai konferencia, orgonakoncert, kortárs zenei est, jazz, világzenei és könnyűzenei csemegék, irodalmi, valamint képzőművészeti programok és…

Feledhetetlen esték a Fonóban

Két hét szünet után szeptember 2-án újra nyitott a Fonó, pénteken már táncház, szeptember első hétvégéjén pedig a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonja töltötte be a házat. Szeptember közepén ismét megrendezik a Fonó Selection fesztivált, de természetesen a Táncházak éjszakája is feledhetetlen estének/éjszakának ígérkezik a Fonóban! A Novan Experiment ingyenes akusztik koncertjével nyitott a ház…

Találkozások és valódi párbeszédek

Az augusztus 27-29. között a Pannonhalmi Főapátság tereiben megrendezett, összművészeti programsorozat zenei, irodalmi, képzőművészeti és spirituális tematikája idén az emlékezet és a személyesség fogalmai köré épült. Az ezeréves történelmi épület tereiben, így a Bazilikában, a könyvtárban, a koncertteremben és Boldogasszony kápolnában is többségében telt házzal zajlottak a XVII. Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivál programjai, s…