Salzburg óvatosan ünnepel

Meglepő fordulat állt be nyár elején az Ünnepi Játékok körül: a kormány engedélyezte valamennyi rendezvény megtartását távolságtartás nélkül, tehát a jegyek száma megduplázódott. Aki idejében észbe kapott, az a régóta keresett produkciókhoz is hozzájuthatott. Így ünnepelte Salzburg immáron másodszorra (a tavalyi korlátozások miatt) az Ünnepi Játékok 100. évfordulóját. Székely György Mintha nem lenne világjárvány: napi…

Barokk opera a Fesztiválzenekarral

A Poppea megkoronázása című Monteverdi-operával indul a Fesztiválzenekar új évada szeptember 9-én a Müpában. Az intézménnyel közös produkciót mindössze háromszor láthatja a magyar közönség, a darabot legközelebb Genfben, majd Vicenzában adják elő. A 2019-es nagy sikerű Orfeo után ismét Monteverdit rendez Fischer Iván: szeptember 9-én nemzetközi sztárokkal és a korhű hangszereken játszó Budapesti Fesztiválzenekarral a…

Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója

Zalaegerszeg ad otthont szeptember 4-5-én a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának. A Hagyományok Háza programját a idén a Göcseji Falumúzeumban tartják, itthonról és határon túlról is várják a táncházzenészeket. A falumúzeum négy portáján 13 zenekar lép fel, emellett tánc- és énektanítás, hangszerbemutató, mese, kézművesség és vásár is várja a közönséget. Szeptember 5-én szakmai programot tartanak a résztvevő…

Történetekkel tarkított, könnyed koncert

A Chameleon Jazz Band visszatér a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont peronjára, hogy akusztikus hangszerelésben mutassa be új és régi dalait. A 2021. szeptember 26-án, vasárnap este 7 órakor kezdődő koncerten először hallhatja a közönség a nyáron íródott ‘You and I’ című balladát, de az idén tavasszal megjelent ‘STORIES’ album olyan slágerei is felcsendülnek majd, mint…

Toplistás a Zűrös Banda új lemeze

Szeptember 1-jén tette közzé legújabb toplistáját a World Music Charts Europe, amely a világ legrangosabb világzenei toplistája. A zsűriben mintegy 25 ország 50 világzenei rádiós szakembere validálja az elmúlt hónapokban megjelent albumokat, rendszerint a kiválasztott lemezek közül sokat játszanak is a rádiók. A szavazás eredményét minden hónapban a https://wmce.de/ oldalon teszik közzé. Szeptemberben a 10.…