Legendás magyar orgonista, hazai ősbemutatók

Szathmáry Zsigmond orgonaművész és zeneszerző 1960-ban megnyerte a budapesti Nemzetközi Orgonaverseny első díját, majd Bécsben, Kölnben és Darmstadtban folytatta posztgraduális tanulmányait, egyik meghatározó mestere az összes Bach-orgonaművet kétszer is hanglemezre játszó Helmut Walcha volt. Az 1970-es években Nyugat-Németországban telepedett le és a 20. század meghatározó zeneszerzőivel – Stockhausen, Berio, Pousseur, Kagel és Ligeti – állt…

Ünnepre hangol a Müpa

Az ünnepi időszakban és a 2021/22-es évad második felében is kivételes előadókkal, a könnyed és klasszikus műfajok legnevesebb képviselőivel várja a nézőket a Müpa. A korábban bejelentett produkciókon túl olyan ikonikus formációk koncertjeivel készül az intézmény, mint az Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra, Charles Lloyd, Daniel és Michael Barenboim, a Clayton-Hamilton Jazz Orchestra…

Tíz éves a Hungarian FolkEmbassy

Idén ünnepli megalapításának tizedik évfordulóját a Junior Prima Díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által alapított Hungarian FolkEmbassy. Az együttes november 30-án kétrészes ünnepi koncerttel várja a közönséget a Fonóban olyan vendégművészekkel, akikkel az elmúlt évtizedben dolgoztak együtt. Az esten mások mellett fellép Lakatos Mónika Womex Artist-díjas énekes a Romengóval és a Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Navratil Andrea. …

Hallgassunk Brahmsot!

Brahms-ünneppel várja a közönséget Keller András és a Concerto Budapest november utolsó hétvégéjén, a Zeneakadémián. A két nap alatt négy koncerten nyolc Brahms-mű hangzik el, végigkövetve Brahms zeneszerzői pályafutásának meghatározó pillanatait. A Concerto Budapest vendégei rangos szólisták és kamarazenészek lesznek, fellép Elisabeth Leonskaja, Kokas Katalin és Kokas Dóra, Szomor-Mekis Janka, Baráti Kristóf, Perényi Miklós, Vashegyi…

Sosztakovics és Prokofjev

A Nemzeti Filharmonikusok november 25-i  koncertjén két 20. századi orosz kortárs művét adja elő a Müpában. Elhangzik Sosztakovics: V. (d-moll) szimfóniája, op. 47, majd  Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij – kantátája, op. 78.. Mindkét zeneszerző megszenvedte a szovjetrendszert, újra és újra áldozataivá válva a diktatúra „kultúrpolitikájának”.  A koncert szólistája Schöck  Atala énekművész, aki operaszerepei mellett hazai és külföldi koncerttermekben…

Kürthy Hanna kiállítása a Cziffra-emlékév alkalmából

Kürthy Hanna festőművész Senlis-hez és a Cziffra Alapítványnál töltött évekhez fűződő alkotásaiból nyílik időszaki kiállítás a XII. kerületi Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a Cziffra György-emlékév keretében. A kiállítás megnyitója december 1-jén, 18 órakor lesz, melyen a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az info@kulturalisszalon.hu e-mail címen lehet. A kiállítás január 28-áig tekinthető meg és díjmentesen látogatható.  Kürthy Hanna már…

Három nap a komolyzene feltörekvő sztárjaival

November 19–21. között érkezik budapesti turnéállomására az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb komolyzenei vállalkozása, az Európai Koncerttermek Szervezete (ECHO) által létrehozott Rising Stars sorozat, amelyben fényes jövő előtt álló, ám tehetségüket már bizonyított fiatal muzsikusokkal ismerkedhetünk meg. Az idei fesztiválon Sanghajban alapított, de ma már Bécsben működő vonósnégyest, svéd hegedűsfenomént, szenvedélyes katalán szaxofonkvartettet, a legnagyobbakkal együtt…

Balázs János lemezbemutató koncertje

Balázs János zongoraművész a Cziffra-emlékévre állította össze ImprovisArt című műsorát, amely a világ számos pontján bemutatkozott már Cziffra György születésének 100. évfordulója alkalmából, és most lemezen is megjelent az olasz Sheva kiadó gondozásában. A lemezbemutató koncertre a Zeneakadémián kerül sor november 15-én, az MVM Koncertek A Zongora sorozat keretében, amikor a teljes koncertprogram először lesz…

Világsztárok Donizetti operájában

Bravúráriák, titkokkal és intrikával átszőtt cselekmény, lélegzetelállító dallamok és a nemzetközi operaélet kiválóságai egy színpadon – hamarosan a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkezik Donizetti hazánkban ritkán hallható alkotása, a 16. századi, rendkívül izgalmas történetet bemutató Lucrezia Borgia, méghozzá a kivételes spanyol szoprán, Yolanda Auyanet címszereplésével. A félig szcenírozott produkciónak november 18-án tapsolhatnak az érdeklődők a…

Legendás balladák és korszakos slágerek

Első hallásra talán nem sokan tudják, mit – jobban mondva kit, kiket – takar a Zabolátlan lovaim cím, ha viszont azt mondjuk, Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert, rögtön felcsillannak a szemek – hát ha még azt is eláruljuk, hogy a három jól ismert zenész legújabb projektjéhez emblematikus magyar és külföldi dalokból válogatott, amelyekkel…