Fiataloknak szóló bérletet kínál a BFZ

35 éven aluliaknak szóló, kedvezményes bérletet hirdetett a Fesztiválzenekar: a két nagyzenekari és egy kamarakoncerthez ajándékként egy Midnight Music jár.  Klassz koncertek címmel, 35 év alattiaknak szóló, négy koncertből álló bérletet hirdet a Fesztiválzenekar a következő évadra. A 35 százalékos kedvezménnyel elérhető összeállítás csak 2022-es hétvégi hangversenyeket tartalmaz: két nagyzenekari koncertet, egy Concertino kamarakoncertet és…

Világhírű Ring ciklusával tér vissza a Müpa fesztiválja

2022-ben immár tizennégy éve annak, hogy a Müpa először mutatta be Fischer Ádám karmester és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével eddigi legnagyszabásúbb, négy estén át zajló produkcióját, Richard Wagner A nibelung gyűrűje című operaciklusát. Hartmut Schörghofer legendás rendezésének korszerűsített változata három év elteltével ismét látható a Müpa színpadán; a június 9. és…

Átadták az Ágai–Szendrey-Karper Emlékplaketteket

A 2010-ben alapított Ágai Karola és Szendrey-Karper László Ének- és Zeneművészeti Alapítvány évente díjaz jelentős operaénekeseket illetve gitárművészeket. A pandémia miatt két év kimaradt, így a Katona Duó május 7-i Óbudai Társaskör-beli hangversenyén több gitárművész is részesült az elismerésben.  2020-ban az alapítvány kuratóriuma a Katona Duónak (Katona Péternek és Zoltánnak) ítélte a díjat „a gitárrepertoár…

Ma is a Fonóból megyek haza

Cserepes Károly Blacklake című nemzetközi toplistás lemeze szól a Fonó új kisfilmje alatt, amelyben ismert művészekkel és civil szereplőkkel végigkísérjük a Fonó egy napját a reggeli táncoktatástól a délutáni próbákig, az esti koncertekig és táncházakig és a másnapi hazatérésig. Lakatos Mónika, Vecsei H Miklós, a Meybahar, Paár Julcsi és zenekara, Szeder, Branka, Lóci, Fekete Bori,…

Magyarbődi táncok

Új táncanyaggal várja az érdeklődőket a Fonó Szerda táncház, ahol most a magyarbődi táncokkal (Felvidék) ismerkedhetnek a résztvevők kezdő és haladó csoportokban, élőzene mellett egészen június 15-éig minden szerdán. A táncoktatást követően énektanítás és össztánc színesti a programot, az este pedig szokás szerint táncházzal zárul, ahol a kezdők bekapcsolódását táncmester segíti. Várunk minden haladó és…

Évadköszöntő a Nemzeti Múzeum kertjében

Maxim Vengerov, Charles Dutoit, Cyprien Katsaris, Augustin Hadelich, a legendás hírű Kobayashi Ken-Ichiro és Elisabeth Leonskaja, továbbá Takács-Nagy Gábor, Rolla János, Keller András, Pasztircsák Polina, Várdai István, Várjon Dénes… Csak néhány név a MÁV Szimfonikusok vendégművészei közül, akikkel olyan patinás koncerthelyszíneken találkozhat a közönség 2022 szeptemberétől, mint a Müpa, a Zeneakadémia, a Festetics Palota, a…

Jubileumi gálára készül a Duna Művészegyüttes

Emlékeink 65 címmel készül jubileumi gálaműsorra a Duna Művészegyüttes a Nemzeti Táncszínházban május 18-án, ahol meglepetés vendégekkel idézik meg az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb pillanatait. A Duna Művészegyüttes 2022-ben ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. Alapvetésük az elmúlt hat és fél évtized során sem változott: a jelenben is élni a hagyománnyal és éltetni azt, költészetet alkotni a néptáncból…

Online oktatási programot indít a Fesztiválzenekar

BFZ Felfedező címmel zenei oktatási honlapot indított a BFZ, amelyen játékok mellett Sodró Eliza színésznő vezeti be gyermekeket a klasszikus zenébe. A virtuális ismerkedés után személyesen is lehet majd találkozni a zenekar tagjaival és a hangszerekkel a BFZ ingyenes családi napján: május 28-án ismét az Aquincumi Múzeumba hívják a zene iránt érdeklődő gyermekeket.  BFZ Felfedező…

A Music International Grand Prix döntőjében

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész novemberben megjelent ImprovisArt (Sheva, 2021) című albuma az első helyen került a Music International Grand Prix döntősei közé az „adult piano” kategóriájában. A lemez-nagydíj utolsó fordulójában, május 20-án, New Yorkban, a Kaufman Music Centerben közönség előtt személyes meghallgatásra kerül sor. A rangos zsűriben olyan ismert szakemberek foglalnak helyet, mint Gordon Beeferman zeneszerző,…

Hartmann Domonkos és Csabay Domonkos sikere

A Hartmann Domonkos és Csabay Domonkos alkotta Duo Domo a 17. Lyoni NemzetköziKamarazenei Verseny első díja mellett a közönségdíjat is kiérdemelte. Az április 19-23. között megrendezett kamarazenei versenyen ezúttal cselló–zongora formációkban mérhették össze tudásukat a fiatal muzsikusok. A döntőben a Duo Domo két párizsi formációval, a Duo Ermitage-zsal és a Duo Michel-Boullenois-val szemben bizonyult a…