Domingo, Ólafsson és Widmann-opera

Plácido Domingo, Víkingur Ólafsson és az Orchestre symphonique de Montréal, Ravi Coltrane, a Hiatus Kaiyote, valamint a Jörg Widmann operájával érkező Neue Oper Wien társulata mellett többek között a Janoska Ensemble, a Rajkó Zenekar, Michael Volle, a Studio 5 és Oláh Kálmán is kivételes programmal készül a 2022. október 7-én kezdődő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális…

Viva Sevilla! Viva Cecilia!

Hogy az eksztázisba esett közönség húsz percen át tartó ütemes tapsával állva ünnepeljen egy eladást, kikényszerítve a teljes finálé megismétlését, végig tapsával kísérve, majd további negyedórán át kiabáljon, dobogjon a lelkesedéstől, ez azért nem mindennapi eset. Néhány néző eközben ’búúzással’ próbálta befolyásolni a tömeges eufóriát.  A salzburgi Pünkösdi Fesztivált már 2012 óta irányítja művészeti igazgatóként…

Musicologia – nemcsak muzikológusoknak

Új sorozatot indított a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete (sorozatszerkesztő: Dalos Anna), Musicologia Hungarica címmel. A mintegy egyíves terjedelmű füzetek nyitószáma Prahács Margitot hívja elő a feledés homályából. Fittler Katalin „Tudós nő a Horthy-korszakban” – ezt a címet kapta a kiadvány, jóllehet, többről van szó, hiszen Prahács Margit munkássága korántsem korlátozódott a Horthy-korszakra. Sőt, ami az…

Keller András: „Nekem csak a zenén jár az eszem”

Keller András Kossuth-díjas hegedűművész-karmester tizenöt éve vezeti a Concerto Budapestet. A közelmúltban a zenekar – Szabó Stein Imre által rendezett – Kárpát Rapszódia című filmje sikert aratott a világ egyik jelentős televíziós versenyén, a New York Festivals TV & Film Awardson. Keller Andrással ennek apropóján beszélgettünk. Gramofon.hu – Mozgalmas tavaszon van túl…  – Igen, április végén…

Újra ingyenes koncert a Hősök terén

Ismét ingyenes, nyári hangversenyt szervez a Fesztiválzenekar a budapesti Hősök terén. Június 18-án egy Bach-szvit után a híres amerikai zeneszerző, Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség. Európai bemutatóval készül a Budapesti Fesztiválzenekar szezonzáró, ingyenes, szabadtéri koncertjén. A budapesti Hősök terére június 18-án este öt év után visszatérő világhírű zenekar Bach igazi nyitánynak való…