Kodály és bécsi klasszikusok a várak udvarán

Két évfordulós zeneszerző egy-egy, szintén évfordulóra komponált művével, s hagyományosan a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjével indul augusztus 12-én, a sárospataki Rákóczi-várban a Zempléni Fesztivál harmincegyedik rendezvénysorozata, amely hangversenyekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, jazzestekkel várja az érdeklődőket tíz napon keresztül. A koncert első darabja Mendelssohn Reformáció szimfóniája. Felix Mendelssohn-Bartholdy 175 éve, életének 38. évében halt meg. Még…

Kuplék, kedvelt slágerek és örökzöldek

Buli a kertben: a Blue Canarro Group nem hétköznapi, de fülbemászó dallamokkal és egy egészen szokatlan, 9 fős felállással érkezik az Óbudai Társaskörbe július 29-én. A hangszeresek hol szólóban, hol pedig több szólamban énekelnek is; saját dalokat, kedvelt slágereket és ismerős örökzöldeket, a jól ismert, nosztalgikus múlt századi kupléktól kezdve, a dzsessz és a bossa nova világából…

Selmeczi György sokműfajú játéka

Fiatalon kísérletező újító, aztán a hagyományos szépség felé gyökeres fordulatot tevő szerző. Alkalmazott zenékben, de saját ihletésű műveiben is a mesterség virtuózaként „játszó”, hamarosan nyolcoperás, a vonósnégyesben és az énekelhető egyházzenében kiemelkedő eredményeket elért komponista Selmeczi György. Az idén hetvenéves zeneszerzővel készült interjú a Gramofon (nyomtatott folyóirat) 2022 nyári számában jelent meg. Hollós Máté Az…