Világhírű karmester estjével indul a Bartók Tavasz!

Közép-Európa egyik legismertebb szimfonikus zenekara, a Cseh Filharmonikusok és karmesterük, Szemjon Bicskov nyitja a harmadik Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programját, amelyen március 31. és április 16. között tizenhét napon át premierekkel és ősbemutatókkal, a hazai és a nemzetközi művészeti élet legjobbjaival találkozhat a közönség. Két évvel ezelőtt éppen Bartók Béla születésének 140. évfordulóján indult…

Sofianetta Fesztivál

Tallér Zsófia elismert zeneszerző, tanár 2021-ben hunyt el, nagy űrt hagyva maga után a magyar kulturális életben. Emlékére idén tavasszal először szervezik meg hagyományteremtő céllal a Sofianetta Fesztivált, amelyen a kortárs magyar zene mellett az irodalom is helyet kap. Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című operáját három évadon át játszották a Magyar Állami Operaházban mintegy…

Felhívás keringőre

Bogányi Gergely „keringőre hívja” közönségét. Rendkívüli, háromrészes sorozatban lép színpadra a Zeneakadémia nagytermében a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész új Chopin-sorozatában, ahol az előre megadott program mellett a közönség kívánságait is teljesíti sorsolás alapján. A művésszel együtt így a közönség állítja össze az estek műsorát. Érdekesség, hogy ez az első olyan sorozat, amit Bogányi Gergely az…