Kurtág György egyetlen operájának várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka és a fesztivál névadójának töredékben fennmaradt operája – a jegyek már elérhetőek az idén október 11. és 22. között megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjaira.
Gramofon
Kurtág György Samuel Beckett korszakos műve, A játszma vége alapján írt első operáját 2018-ban mutatták be a milánói Scalában, a premiert szűnni nem akaró tapsvihar és álló ováció fogadta. A járványhelyzet okán többször is meghiúsult hazai bemutató pótlására idén ősszel végre sor kerül, a zenetörténeti jelentőségű alkotást itthon a Liszt Ünnep közönsége hallhatja először szcenírozott koncertként, a Danubia Zenekar közreműködésével. A magyar zeneszerzés ugyancsak megkerülhetetlen 20. századi alakja, a Kurtággal hat évtizeden át szoros barátságot ápoló géniusz, Ligeti György műveiből pedig a modern zene három értő tolmácsa, Borbély László, Csalog Gábor és Palojtay János ad elő egész estés válogatást egy nagyszabású zongoramaraton keretében.
Harcok a végvárakon, szerelmi bonyodalmak, becsület, bátorság és bepillantás egy színházi alkotóközösség életébe: Eredics Benjaminnak a Müpa Zeneműpályázaton díjazott és a Bartók Tavasz részeként bemutatott, Végvárak, vitézek című zeneműve immár teljes pompájában, kalandos táncjáték formájában lesz látható a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában.
A jazzfanatikusok örömére érkezik a közel négy évtizede alapított, méltán legendás Clayton–Hamilton Jazz Orchestra, ráadásul nem is akármilyen sztárvendégekkel! A japán orgonista, Curuga Akiko, valamint a hazai pop- és souldíva, Radics Gigi közreműködése mellett az este különlegességét a kifejezetten erre a turnéra megálmodott új szerzemények adják. A könnyedebb stílusok iránt érdeklődőknek a műfajok határait felülíró, elektronikával és énekhanggal is kísérletező, hipnotikus kompozícióiról ismert lengyel zongorista-zeneszerző, Hania Rani koncertje ígér felejthetetlen élményt, míg az ötvenéves Kronos Quartet a díjnyertes iráni énekes-zeneszerzővel, Mahsa Vahdattal lép fel, akivel 2019-ben közös lemezt is megjelentettek. A cigány kultúra rajongói egy fergeteges roma lagziba csöppenhetnek a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika, valamint a Romafest Gypsy Dance Theatre szcenírozott koncertjével. A fesztivál záróeseménye is valódi kuriózumnak ígérkezik: Liszt Byron tragédiája által ihletett operája, a Sardanapalo első felvonását 2018-ban mutatták be a komponista életének egyik legfontosabb színhelyén, Weimarban. A David Trippett által rekonstruált, töredékben fennmaradt alkotásra a budapesti közönség most Liszt Dante-szimfóniájával párba állítva, a Bournemouth-i Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, Kirill Karabics vezényletével, a Staatskapelle Weimar előadásában csodálkozhat rá.
A Liszt Ünnep eddig meghirdetett programjairól bővebb információ: Liszt Ünnep (lisztunnep.hu)
(Boban és Marko Marković – fotó: Nagy Attila, Müpa)