„Nem vagyok maximalista, profi vagyok”
A Müpa Fesztivál Színházában, a Jazzműhely sorozat keretében Prémium címmel adott szerzői estet Zsoldos Béla kiváló zenésztársaival: Dés Lászlóval, Borlai Gergővel, Zsoldos Gáborral és Zsoldos Dániellel, valamint a Budapest Jazz Orchestrával. A hetvenedik születésnapját ünneplő ütőhangszeres művésszel, zeneszerzővel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Bércesi Barbara írása
Kérlek, mondd el, hogyan választottad ki a koncerten közreműködő muzsikustársakat!
A Budapest Jazz Orchestrával az elmúlt években többször volt lehetőségem koncertezni vibrafonszólistaként, ami nagy élmény volt mindkét fél számára, mert jól megértettük egymást, szerettük azt fajta hangzást, amely a nagyzenekar és a vibrafon összhangjából kialakul, mert az nem hasonlítható a megszokott szólóhangszerekkel alkotott hangzáshoz. Dés Laci vagy 45 éve a barátom, zenésztársam, vele is tökéletes az összhang. Nagyon szeretem az érzelemdús és invenciózus szaxofonjátékát. Sokat dolgoztunk a Magyar Rádiónak – amikor még volt Rádió. Amikor szimfonikus könnyűzenei darabok megírására kértek fel, több esetben Lacit hívtam szólistának. Akkor még főleg tenorozott. Borlai Gergőt bizonyos értelemben én fedeztem fel. Ez is rádiós történet. Gergő édesanyja, Borlai Kinga kiváló hangmester ajánlotta a kisfiút a figyelmembe – akkor még az volt –, majd egy Tin-Tin Quartet koncerten hallottam játszani. Rögtön vittem őt magammal a Morgan Workshopba, onnan pedig közvetve eljutott Presser Gáborhoz, Charlie-hoz, László Attilához, Babos Gyulához. 1995-ben készítettünk egy közös lemezt Supercussion címmel. Máig szinte fogadott fiamnak tekintem. Dániel fiammal sokat játszom együtt, Gábor unokaöcsémmel kevesebbet, és mivel ez a születésnapi koncertem, őket mindenképp meg szerettem volna hívni, hiszen büszke vagyok rájuk.
Úgy tudom, ezen a szerzői esten régebbi számaid és új kompozíciók is hallhatók. Az új darabok megírásakor mi adott ihletet számodra, milyen zenei, hangulati irányt igyekeztél
követni?
Három új darabot írtam én, egyet Gergő, utóbbi egy régebbi szám áthangszerelése. A saját darabjaimat október óta „gyűröm”. Szinte mindennap dolgoztam rajtuk tudatosan, hatvan-hetven zenei vázlatot készítettem, amelyeknek a jelentős részét kidobtam, a megmaradt négy- ötben már felismertem, hogy ezek valódi szerzemények. Nehezen születtek meg a darabok, végig éreztem a frusztrációt magamban, de azt hiszem, az eredmény olyan zsoldosbélás lett: érzékeny, izgalmas zenék. Nem szeretek paneleket, zenei közhelyeket használni, ezeket most is kerültem.
Embert próbáló időket élünk, az előadóművészek helyzete különösen nehéz, hiszen a fellépési lehetőségeik is ritkábbak, a közönség is óvatos, és érzékeny lelkületű emberként amúgy is jobban megviseli a zenészeket a lassan két éve tartó állapot. Említetted, hogy frusztrált voltál ebben az időszakban.
Nagyon magára maradt mindenki ebben a helyzetben. Sokan félnek, akár az oltástól, akár a betegségtől, azt is nehéz megmondani, ki veszélyeztet kit. Ez a fajta káosz és bizonytalanság a világon mindenkit próbára tesz, mert lehetetlen tervezni. Kimerítő így élni.
Te viszont nem hagyod magukra a művésztársakat. Nem vagy egy kifejezetten reflektorfénybe törekvő ember, de mindig igyekeztél a zenészek támogatási lehetőségeit felkutatni. Miért fontos számodra, hogy ilyen minőségben is aktívan tevékenykedj?
Az ötven év alatt, amelyet a zenei pályán töltöttem, mindenféle műfajban alkottam, és szinte mindenkivel dolgoztam. A ’80-as években sok jótékonysági koncert megszervezésében vettem részt, ami azért ment simán, mert megvoltak a zenészkapcsolataim és az adottságaim is a szervezéshez. Egyre nagyobb bizalommal fordultak felém a kollégák, ha a kapcsolati tőkémet kellett használni. Ezek után lettem a Magyar Jazz Szövetség alapítótagja, vállaltam tisztséget a Magyar Zenei Tanácsnál, a Művészeti Alapnál, az EJI-nél, az Artisjusnál, az NKA-nál, a Magyar Zeneszerzők Egyesületénél. Jelenleg vagy hét bizottság tagja vagyok. Még a nyolcvanas években egyszer épp a Művészeti Alaptól kaptam anyagi segítséget egy kórházi kezelésem idejére, ami olyan jólesett számomra, ekkor határoztam el, hogy én is szeretnék segíteni azoknak a művésztársaknak, akiknek tudok.
A koncerted címe Prémium, mert ez az este egyfajta jutalmat kínál számodra, a társak és a közönség számára is. Ezzel együtt a várható minőségre is tesz utalást a cím. Maximalista vagy?
Nem vagyok maximalista, profi vagyok. És akiket felkértem a koncert közreműködőinek, ők is azok, ezért bízom benne, hogy szép estének nézünk elébe velük. Az a plusz, amit várhat a közönség leginkább az igényesség szóval írható le. Épp azért dobtam ki a hetven zenei vázlatból hatvanötöt, mert a középszerű próbálkozásokat nem akartam megtartani.
A rád jellemző igényességet vajon otthonról is hozod? Hiszen patinás zenészdinasztia tagja vagy.
Igen, így van. Amikor először léptem be a Magyar Rádió kapuján, hogy részt vegyek egy felvételen a Stúdió 11-gyel mint kisegítő, reggel 9-kor érkeztem a Pagodába. Nagybátyám, Zsoldos Imre úgy leteremtett a zenekar előtt, hogy egy életre megjegyeztem: a 9 órai kezdés azt jelenti, hogy állsz a hangszerednél a stúdióban. Ezen felül azt jelenti az igényesség, hogy valami pluszt kell nyújtani, például a zeneszerző által megírt darabhoz hozzá kell tenni valamit a hangok puszta lejátszásán túl, amire csak te vagy képes. Zeneszerzőként én is azokat a zenészeket szeretem, akikről tudom, hogy többet fogok visszakapni tőlük, mint a kottafejek megszólaltatása. Egy koncerten ez adja azt a pluszt, amitől a néző katarzis élhet át. Rutinból nem születik katarzis.
(Az eredeti interjú 2022-ben készült)
