Napjainkban ritka már a stúdiófelvétel teljes operáról. Ha a korábbi sok nem volna, miket, kiket ismerhetnénk rendesen? Sir Antonio Pappano karmester személye garancia a színvonalra. Már egy bizonyos mértékig persze. Ami őt illeti, nincs is gond, Római Santa Cecilia Akadémia Ének- és Zenekarával rögzített előadás, ha a kivonjuk belőle az énekeseket, kétségkívül nagyon jó, még akkor is, ha a felvételek sorát tekintve nem nevezhető élenjárónak. Ám mennyire lehet elválasztani a karmester jelentőségét minden mástól, beleértve az énekeseket is. nyilván itt elsősorban nem a hanga magára gondolhatunk, hiszen az adott. Az előadásmód azonban már nem teljesen. Való igaz, hogy a rendelkezésre álló énekesek tekintetében nem most van a legjobb időpont ennek az operának a felvételéhez. Ám azért lett volna jó alternatíva.
Zay Balázs
A címszerepet Sondra Radvanovsky énekli, akit napjaink vezető Turandotjaként tartanak számon. Kétségkívül remek alakítója a szerepnek, már ami a különböző operaházakban való fellépést illeti. S megérdemli a lemezfelvételt is. Ahogyan nagy kár, hogy néhány egykori kiváló énekessel nem vagy alig készült lemezfelvétel, s ma már csak kalózfelvételekről ismerhető meg. Ám ha a korábbi bejátszások Turandotjaira gondolunk, akkor azt kell mondanunk, bármilyen alapvetően megfelelő hangról és alakításról van is szó, nem éri el a legkiválóbbak szintjét. A szerep rendkívüli nehézsége miatt két alapvető irány nevezhető meg. Az első azok köre, aki olyan hanggal és a terjedelemre és vivőerőre vonatkozó kihívások miatt olyan képességgel rendelkeznek, hogy a rendkívüli követelményeknek kivételesen meg tudnak felelni. Ide tartozik Birgit Nilsson (Erich Leinsdorf és Francesco Molinar-Pradelli lemezén), Joan Sutherland (Zubin Mehta felvételén), Marton Éva (Lorin Maazellel), Inge Borkh (Alberto Erede bejátszásán). A másik fő irány a jellemábrázolás tekintetében differenciáltabb, illetve alternatívabb alakítások köre. Természetesen ezek a kategóriák át meg átfedik egymást. Maria Callas (Tullio Serafin felvételén) inkább ide sorolható, de benne van az előző körben is. Aztán itt van Montserrat Caballé (Alain Lombard lemezén), aki szintén átfedésben van az előző körrel, de nem igazán oda tartozik, amit mi sem k8tat jobban, mint az, hogy Mehta lemezén Liút énekli. Bár a nagy hang nem jelenti azt, hogy nem alkalmas líraibb szerepre. Erre kiváló példa Marton Éva remeklése A valkűr I. felvonásában Mehta minden tekintetben súlyosan alulértékelt egykori CBS Masterworks-felvételén. S ide tartozik Katia Ricciarelli (Herbert von Karajan rendszeresen félreértett, kiváló lemezén). Ő ugyan nem abszolút Turandot-hang, de a nagy karmesterrel egész csodálatos olvasatot hallunk: végig azt a Turandotot, aki eredetileg, aki a mélyben rejlik. Ez már kétségkívül alternatív, de nagyon sokatmondó. Radvanovsky szépen helytáll ebben a sorban a két kategória határán, de egyik tekintetben sem emelkedik ki, már ami a kiemelkedő lemezek sorát illeti. Azt gondolom, Lise Davidsennel kellene felvételt készíteni. Mindenképpen.
Calafot a német sztártenor, Jonas Kaufmann énekli. Kétségtelen erénye a beleélés, a dinamikus, átélt előadásmód. Hangja kiváló, már ami Wagnert illeti, bár e téren sem hozza azt, amire a hangja képessé tehetné, épp a korábban említett aspektus miatt, mely szerint szólista és karmester magas színvonalú munkája egyaránt szükséges a kimagasló előadás létrejöttéhez. Hangja mellett Kaufmann előadásmódja sem olaszos, ami nagyobb probléma. Ráadásul olykor modoros is. A Nella tua fredda stanza és a Guardi le stelle sorok összekötése kifejezetten visszatetsző egy stúdiófelvételen az általánosan merevebb és nem szervesen díszített előadás közepette. Egész más, amikor Solti Toscájában Giacomo Aragall összeköti a Recondita armonia végén a Tosca és Sei tu! részt, mivel részben lenyűgöző és kifejező. A maga módján kétségkívül megnyerő hang és az átélt előadásmód ellenére sem nevezhető Kaufmann alakítása pozitívnak. A legjobbak Domingo Karajan lemezén, Pavarotti Mehtáén, Carreras Lombard és Maazel lemezén. Külön érdemes említést tenni Eugenio Fernandiról, aki Callas partnere. A hamar mellőzött énekes kiváló alakítást nyújt. Az ő hangja is baritonális, ugyanakkor – persze olasz – stílusos is. De ehhez hozzá kell tenni, hogy nem egy nem olasz vagy spanyol énekes nyújtott kiváló és nem stílusidegen előadást itáliai operákban, kiemelkedően Nicolai Gedda és Jussi Björling, továbbá Jon Vickers is.
Liùt Ermonela Jaho fiatal albán szoprán énekli. A legszebb alakítást talán Barnara Hendricks nyújtja Karajan bejátszásán. Vannak olyanok, akik Turandotot is, Liùt is lemezre énekelték, értelemszerűen olyan hanggal, mely mindkét szerep előadását lehetővé teszi: Caballé (Mehta felvételén), Ricciarelli (Maazel lemezén). Hendricksénél testesebb hang Renata Tebalidé (Erede és Leinsdorf felvételein), Mirella Frenié (Lombard bejátszásán) és Renata Scotto (a Molinari-Pradelli vezényelte lemezen). Hendricks hangjához Elisabeth Schwarzkopfé kapcsolható, az ő alakítása azonban nem olyan érzelmekkel teljes, mint Hendricksé. Jaho tulajdonképpen az említettek mindegyikétől különbözik abban, hogy változékonyabb, a pillanatnyi reagálás nagyobb, az egységes előadásmód kisebb.
Michele Pertusi Calaf-alakítása bárikével felér. Hangja nem olyan súlyos, mint Zaccariáé (Serafin), Ghiaurové (Mehta) vagy Raimondié (Karajan), így más karaktert jelenít meg.
A lemez egyik érdekessége az, hogy Franco Alfano eredeti, teljes befejezése hangzik el. Puccini halála előtt azt kívánta, hogy Riccardo Zandonai fejezze be a művet. A zenszerző fia azonban ezt nem akarta, szóba jött Vincenzo Tommasini, aki Boito Néráját egészítette ki, valamint Mascagni, ám végül Alfanó végezte el a munkát. Toscanini azonban erősen meghúzta a befejezést. Ez vált általánossá aztán. A teljes Alfano-befejezésnek nem ez az első felvétele. Az első bejátszás 1990-ben jelent meg a Deccánál Dame Josephine Barstow opera-zárójeleneteket tartalmazó, John Mauceri vezényelte lemezén, melyben Lando Bartolini énekelte Calaf szerepét. Barstow Angiában híres volt jó színészi adottságai alapján. Karajan élete végén fedezte fel, a Salzbuergi tavaszi Ünnepi Játékokon Pavarotti mellett Toscát énekelte, valamint Karajan utolsó operalemezén Ameilát az Álarcosbálban. A nyári Ünnepi Játékok előadásait már Solti vezényelte. Kétségtelenül jobban hozza a teljes befejezés Turandot átalakulását, ám ez nem Puccini zenéje. Továbbá a befejezés szerepe a mű töredék-voltának kiküszöbölése. Általában úgy vélem, a hamar megtalált megoldásnál a zenetudományi szempontból részben esetleg megfelelőbbek végül is nem nyújtanak többet. Ilyen Offenbach Hoffmann meséinek két kétségkívül további anyagot tartalmazó befejezése, melyeket Sylvain Cambreling, illetve Sir Jeffrey Tate vezényelt lemezre. Ha már így alakult, érdekes ugyan, de hosszabb távra nem igazán indokolt újabb verziók bevezetése.
Warner Classics 5419740659 – MagneoTon
