Van egyfelől az irodalom. Kérdőjelekkel felszántott, idézőjelekkel bevetett, gondolatjelekkel felparcellázott, posztmodernnel befóliázott beszédmód, amely az attitűd kultuszának jegyében a művészi kifejezés normájává tette az esztétikai és lételméleti viszonylagosságot. A legújabb irodalmi stíl úgy zúgott át a magyar tájon, mint a Nyékládháza magasságában az M3-as autópálya nyomvonalát egyengető úthenger, folytatással Ukrajna, alsóbbrendű leágazással Debrecen irányába. És van másfelől a zene, a magyar jazz, amelynek művelői a szóban forgó CD-k tanúsága szerint más éghajlati viszonyok között, mindenesetre a posztmodern életérzéstől mentesen torkollottak az ezredfordulóba.
Turi Gábor
Itt van három lemez egészen friss keltezéssel. Márkavédjegyük: mainstream, a borítókon zongoristák neve. Van persze más kapcsolat is. Gonda János vezetője és tanára volt a jazztanszaknak, amely diplomát adott Márkus Tibor és Blahó Attila kezébe. Az előképzettséget valamennyien klasszikus zenei alapokon nyugvó oktatási intézményekben szerezték meg. És mindannyian a Kárpát-medencében, pontosabban Budapesten élnek.
Forognak a korongok. Előbb a különbségek domborodnak ki. A koncepcióé, a műsoré, a felvételé. Márkus Tibor a rá hatást gyakorló muzsikusok (Keith Jarrett, Weather Report, Bill Evans, Wynton Marsalis, Chet Baker, T. Monk, A. C. Jobim, Chick Corea) előtt tiszteleg egy-egy szerzeménnyel. A személyes érintettség nyilvánvaló, a stiláris jellegzetességek a kompozíciókban és az előadásban kifejezően megfogalmazódnak. Gond a koncepcióval van: túl sok a mester, a főhajtás imitációvá válik, a kameo-szerepek sokasága az egyféleség hiányát jelzi. Az önálló út lehetőségét leginkább a Led Zeppelin játékossága villantja fel.
Blahó Attila neve szerzőként és előadóként szerepel a lemezen. A kompozíciók többsége izgalmas, a hangütés modern, a keresés sokat ígérő, a zenekari játékban megcsillan a jazz spontaneitása. A Tükörszobának igazi húzása van. Kollmann Gábor metsző altszaxofon-hangjára hosszabb távon a groteszk felé közelítő, önálló programot lehetne építeni.
Gonda János lemeze zongora-bőgő kettősöket, zongoraszólókat és gyermekeknek írt mintadarabokat tartalmaz. Több évtizedesed munkásság összegzése: letisztult, szintetizáló szándék. Lírai örökzöldek, formás saját szerzemények. Extenzív szólók helyett a zongora a tematikus variációkat részesíti előnyben. Berkes Balázs beleérző partner, de rotyogós bőgőhangja a kellemetlenség határát súrolja. Az iskolásnak tetsző „gyermek¬darabok” túlmutatnak önmagukon: a teljes sorozat önálló CD-t érdemelne, nemzedékek nevelődhetnének rajta.
Forognak a korongok, előtérbe kerülnek a hasonlóságok. A tehetség. A klasszikus iskolázottság. A mesterségbeli tudás. A muzikalitás. A művészi kifejezés komolyságába vetett hit. A közlésvágy. Szavak, amelyek mindent, vagy semmit nem jelentenek. Eshetne szó ütembeosztásról, harmóniákról, frazírozásról, ritmikáról, a témák és az improvizációk viszonyáról – ha nem volna valami, ami lényegesebb, meghatározóbb a zenei terminusoknál: a hangok mögött felsejlő szemlélet, világérzet.
A három CD együttes meghallgatása kitapinthatóvá teszi azt, ami más körülmények között észrevétlen marad: a kifejezésmód klasszicizáló voltát, az attitűd romantikus jellegét. Kifinomult a nyelvezet, átgondoltak a struktúrák, szabályosak a kompozíciók – ez a (jazz)világ szerkezetbe foglalt, kerek egész A kulturális háttér meghatározó erejű, bensőségességre, érzelmes önmutogatásra sarkalló. A való világgal történő szembesülést békévé oldja a harmónia iránti vágy, a zenei univerzum virtuális tartalmakkal telítődik.
Ebből az európai fülnek kedves, mert kifinomult hangzásból, a tudatosan építkező, kontrollált zenei folyamatból a jazz egyetlen eleme hiányzik: a blues. Nem, mint forma, hanem mint életérzés, mint természetes, spontán erő. A vér, a veríték és a könnyek szaga. A megélt szenvedésekből fakadó remény drámaisága. A disszonancia, mint tapasztalás, ami az amerikai jazz főáramának és minden mellékágának gyökereit a kezdetektől éltető nedvekkel táplálja.
A magyarországi jazzkedvelő sajátos akusztikai környezetben szembesül a zenével: egyik fülén európai, a másikon amerikai hallgató közvetíti a rezgéseket. Van, amikor az agyközpontban összeérnek a hullámok, van, amikor nem. Utóbbi esetben az adatbázis a hangok kétféle lenyomatát rögzíti.
Márkus Tibor és az Equinox Jazzquartet: Three Trees
Márkus Tibor – zongora, Héder Imre – tenorszaxofon, Horváth balázs – bőgő, Jeszeneszky György – dob, Fekete Kovács Kornél – trombita, Borbély Mihály – szaxofon, Schreck Ferenc – harsona
Blahó Attila Quartet: Bíborszív
Blahó Atila – zongora, Kollmann Gábor – altszaxofon, Csuhaj-Barna Tibor – bőgő, Szabó Csaba – dob.
Gonda János: Képek, emlékek
Gonda János – zongora, Berkes Balázs – bőgő
Eredeti közlés: Gramofon – nyomtatott folyóirat, 2000.
Megjelent Turi Gábor: Magyar jazznapló című kötetében. Gondolat Kiadó: Budapest, 2022.
