A szülői házban állandó vendég volt a kortárs olasz jazz néhány karakteres egyénisége: Gianni Basso, Renato Sellani és Franco Cerri. A kis Roberta ebben a közegben nőtt fel, hallgatta a beszélgetéseket, és bár a kreatív és főleg a jam session kifejezés még ismeretlen volt a számára, tetszett neki a házimuzsikálás, ez a vidám örömzene. Ma is állítja, hogy pályája kezdetén szerencsés véletlenek segítették. Nem mindenkinek lehet ugyanis nem a zenéből élő, de nagyon tehetséges szaxofonos apukája, és ha esetleg mégis, nem biztos, hogy megszállott lemezgyűjtő is egyben. Hálás is érte: „Még ma is minden koncerten leginkább az édesapámnak énekelek”.
Iván Csaba
A 2. világháború során a katonák és a hadfelszerelés társaságában a jazz is áthajózott Európába, ahol ezt a zenét legfeljebb a világvárosok mulatóinak közönsége hallotta, mert a felső tízezer tagjai a swingre ropták a táncot. A hétköznapok emberének ismeretlen volt az afroamerikai zene, ezt jól mutatja néhány anekdotába illő eset. Feljegyezték, hogy lelkesedtek a franciák egy marching band a kikötőben rögtönzött vidám muzsikájáért, főleg mikor rájöttek, hogy az a Marseillaise jazzváltozata. Az nápolyi közönség is élvezettel hallgatta a New Orleans-i nótákat a tengerparti sétányon, mert csak idővel ismertek rá saját népdalaikra. A talján muzikalitás azonban nem véletlenül legendás, megtetszett nekik, megtanulták, a maguk képére formálták, és az 50-es években már virágzó klubélet volt főleg északon. A helyi muzsikusok, Gambarini papával az élen, gyorsan elsajátították a műfaj lényegét. Kijelenthetjük tehát, hogy ha nem megy el az apuka egy torinói jazzklubba meghallgatni egy koncertet, nem ismerkedik meg ott egy jazzkedvelő fiatal olasz lánnyal – akkor kislányuk sem születik jó kilenc hónap múlva – ez a portré pedig soha nem íródik meg a hónap zenészéről. Ebből is látszik, mennyire hasznos dolog néha jazzklubba járni.
Ők elmentek, találkoztak, egymásba szerettek, és otthonukban a házimuzsikálások terepe lett a nappali, benne a könyvtárral és a Torinóban gyorsan hírnevet szerzett kuriózum számba menő lemezgyűjteménnyel. Ami kamaszlányuknak igazi kincsesbányának bizonyult, hiszen először Louis Armstrong és Ella Fitzgerald ihlette meg, bravúros scattelését tőlük tanulta el, aztán megpróbálta utánozni Sarah Vaughan-t, Billie Holiday-t és Carmen McRae-t. Már ez jó fülre és ízlésre vall, de neki a többi lelkes amatőrrel szemben az altja is megvolt hozzá. Autodidakta énekkurzusának következő szemesztere a gospel és a blues jegyében telt olyan előadókat hallgatva, mint Mahalia Jackson és Bessie Smith. A szülők 12 évesen klarinétozni küldték, de hamar felfedezték, hogy tehetsége és adottsága az énekléshez van igazán. Karakteres tiszta altjának köszönhetően már 17 évesen helyi klubokban léphetett fel. Olaszországban azonban nem volt adott a további fejlődés lehetősége, mert nem léteztek olyan jazz-zeneiskolák, ösztöndíjak, mint az USÁ-ban. „Mások Olaszországba jönnek, hogy eredeti közegben tanulják meg az olasz opera fortélyait – nekem ugyanez az autentikus közeg az Egyesült Államok volt”. A jazznek, ennek a jellegzetesen a forrásvidékén telepedett le, mikor 1998-ban Gambarini két éves ösztöndíjat kapott a bostoni New England Konzervatóriumba. Hatásosan kezdte a bemutatkozást, mert 2 héttel azután, hogy első alkalommal belépett az iskola kapuján, második helyezett lett a Thelonious Monk énekversenyen. Hatásos antré, mondaná egy derék francia, Roberta esetében tehát az ingresso kifejezés illik ide.
Felléphetett olyan zenészekkel, te jó ég, mint Dave Brubeck, Hank Jones, Clark Terry, Herbie Hancock, Michel & Randy Brecker, Ron Carter, Johnny Griffin, Jimmy Heath, Kenny Burrell, Roy Hargrove, Jimmy Cobb és Paquito D’Rivera. (Meghívta fellépni Wynton Marsalis a Lincoln Center zenekarába, 2004 óta pedig tagja a Dizzy Gillespie All Stars Big Bandnek is). A szakma befogadta, fényesen bizonyítja ezt, hogy a szaxofonos mogul Benny Carter Robertát említi egyik kedvenc énekeseként. A fenti névsorból pont ezért kihagyott szaxofonos és énekes legenda James Moody lett Roberta legfontosabb mentora és tanára. „Egyszer azon kaptam magam, hogy a nagy James Moodyval meg a barátaival bandázom én is… Hihetetlen élmény volt!” Moody feltette őt a jazztérképre, megfordulhatott olyan nevezetes helyeken, mint a Carnegie Hall, a Kennedy Center, a Hollywood Bowl, a Lincoln Center és elvitte a North Sea Jazz Fesztiválra is. A másik fontos segítség a repertoár kialakítása volt. „Hatalmas szerencsémre már a karrierem kezdetén olyan csodálatos zeneszerzőkkel és hangszerelőkkel dolgozhattam együtt, mint Slide Hampton vagy Jimmy Heath, illetve a mentoromtól, Benny Cartertől is “megörököltem” néhány neki hangszerelt dalt”. Apuka régi lemezgyűjteményével vetekedik az a standard gyűjtemény, ami a műsorán szerepel.
„Áldás, hogy ilyen sokakat ismerhettem ebből a nagy generációból, mert a nagy részük már nem él. Zenészként és emberileg is nagyszerűek voltak, és ahogy az élet megy tovább, immár nekünk kell továbbadnunk az üzenetet, amellyel ők érkeztek a világra”. A műfaj jövőjéről érdekes a véleménye. Szerinte a jazz vagy olyan közegben fejlődhet igazán, ahol létezik nehézségek szülte ellenállás, aminek élére állnak a zenészek, a másik eset, mikor valaki spirituális fejlődése következményeként lesz egy közösség szellemi vezetője. Ezt az üzenetet közvetíti a Grammy-jelöléssel honorált első (Easy to love), és a harmadik (So in love) lemezén is. A Jazz Journalists Association 2007-ben és 2009-ben is az „Év női jazzénekesének” választotta. Közben 2008-ban a legendás zongorista, Hank Jones (aki olyan zseniális énekeseket kísért, mint Ella Fitzgerald, Sarah Vaughan, Peggy Lee, Carmen McRae), ezért készített duettalbumot Robertával You are there címmel. Az üzenet átadása érdekében vették fel 2015-ben a Connecting spirits című albumot Jimmy Heath szaxofonos, zeneszerző és hangszerelő bábáskodása mellett.
Számára Dizzy Gillespie az etalon, aki mindkettő utat bejárta: „Sajnos soha nem találkoztunk, de a bahái vallás követőjeként azt hirdette, hogy a zene, főleg a jazz, univerzális erő, és minden nyelv közül a legalkalmasabb arra, hogy egységet kovácsoljon az emberek között, akárhol éljenek is, akármilyen etnikum tagjaként, bármilyen anyanyelvvel. Jazzt olyan emberekkel is játszhatunk együtt, akikkel nem beszéljük egymás nyelvét, ezért képes békét teremteni az emberiségnek. Nehéz küldetés ez egy ennyire megosztott világban, mint amelyben manapság élünk, de hiszek abban, hogy ha életben tartjuk ezt az üzenetet, akkor a jazz fantasztikus dolgokra lehet képes.”
Kapcsolódó esemény:
Roberta Gambarini és a Budapest Jazz Orchestra Müpa, 2023. szeptember 23.
