Jean Rondeau fiatal francia csembalóművész kiemelkedő előadó. Minden idők egyik legtehetségesebb csembalistája, bár a korrektség kedvéért hozzá kell tenni, hogy ő már jp hangszereken játszhat, szemben sok korábbi jeles művésszel, akik szörnyű monstrumokon játszottak még, továbbá kiindulásként a releváns zenék széles előadói skálája áll rendelkezésére. Új lemezének címe: Gradus ad Parnassum. Érdekessége, hogy csembalón ad elő olyan műveket, melyek nem erre a hangszerre, hanem megelőző, illetve főképp a hangszer fejlődését tekintve következő fázisok megfelelőire íródtak, el egészen fortepianón és a korai zongorán át annak egész kései változatáig.
Zay Balázs
A héttérben ott rejlik a tanításra szánt darabok köre, melyek kapcsán sokszor elhalványul a kreatív megközelítés lehetősége. Rondeau persze olyan művész, aki nemigen ismer határokat – ahogy ezt a szóban forgó anyag is mutatja.
A számok szerzőket jelölnek. Az egyes Palestrina. Ő még a csembaló előtt élt és írt. Ricercare del primo tuono című darabját hajdanán spinéten, virginálon, clavichordon, orgonán vagy kisebb együttessel szólaltatták meg. Csembalón abszoút adekvátan, sőt, kiemelkedően jól szól. A kettes szerző Johann Joseph Fux, akit a koncerttermek látogatóinál jobban ismernek a zeneiskolákéi. Az osztrák barokk szerző 1825-ben zeneszerzés-tankönyvet jelentetett meg Gradus ad Parnassum címmel. D-Dúr Harpeggio és fúga című darabja még épp a csembaló időszakára esik. A mű fél pillanatig illeszkedik a Palestrina-darab nyugalmához, majd ellentétébe megy át – még az az az abszurd – bár épp e lemez fényében nem is annyira különös – lehetőséget is felveti, vajon milyen volna csembalón Liszttől a Villa d’Este szökútjai. Fux említett könyvéből tanult Joseph Haydn is, aki az album hármas számú szerzője. Tőle származik a lemez leghosszabb darabja, a Hob. XVI:46 jelzetű, 31. Szonáta. Ekkorra már a fortepiano vette át a csembaló helyét. Haydn műve Carl Philipp Emanuel Bach manierizmusának hatását mutatja.
Szintén Lépcsők a Parnasszus felé a címe Muzio Clementi száz tételből álló ciklusának, melynek 45. – Andante malinconico – című – darabját halljuk Haydn műve után. Ez azt is mutatja, mennyi kincs rejlik az alig játszott darabok körében. Ezután Beethoven-ritkaság: Op. 39. No. 2-es Prelúdiuma, mely eredetleg orgonára vagy zongorára íródott. Itt is jól érezni, mennyire más a három hangszer.
S itt a csúcs, a legkülönösebb, bár szerfelett logikus választás: debussy Doctor Gradus ad Parnassum címú kis darabja a lányának írt gyermekkuckó sorozatból. A csembaló itt már értelemszerűen nagyon különös. De miért is ne? S bátran hozzátehetjük, egyrészt egyáltalán nem rossz, sőt, másrészt a kor nagyon is kapcsolódik a csembalós barokkhoz – gondoljunk csak a Couperin sírjára Raveltől! Rondeau csembalós Debussy-előadása egyáltalán nem inadekvát, hanem érdekes.
Ahogy visszakanyarodunk, Beethoven WoO55-ös f-moll Prelúdiuma következik, mely simán megy a hangszerhez. Visszafelé haladva ismét Clementi jö, a Gradus ad Parnassum 14. darabja: F-Dúr Adagio sostenuto. Ezután jön a cím eddig rejtélyes része, a 3b. Haydn helyettezúttal Mozart. Ez az egyetlen módosítás a visszafelé vezető úton. Haydn és Mozart azonban közel állt és közel áll egymáshoz. Mozart KV397-es d-moll Fantáziája az első tőle való darab. Nagy és jól ismert mű, mely szerfelett érdekesen hangzik csembalón, főképp Rondeau remek előadásában. Ezt követi a KV545-ös, 16-os sorszámú Szonáta Andante tétele. Ezután a megtett úton tovább haladva visszafelé Fuxtól jön a D-Dúr Chaconne, az elsőnél nyugodtabb mű, átvezetésként a kezdő-záró Palestrina-világhoz. A lemez utolsó darabja a Ricercare del secondo tuono, mely mélységes nyugalmával a megelőző, majd folytatásként következő csendhez közelít.
Rondeau kivételes tehetsége korábban is megmutatkozott, s ehhez csak hozzátesz ez a lemez, mely nagyin érdekes, és cseppet sem inadekvát. Aki nem hiszi, hallgassa meg! S persze az is, aki elhiszi.
Erato 5419741617, MagneoTon
