Több nagy amerikai lap, így a New York Times gyászcikkben emlékezett meg a december 2-án reggel elhunyt Mica Ertegünről, az amerikai belsőépítészet nevezetes alakjáról, aki mellesleg Ahmet Ertegün (angolosan: Ertegun) zenei producer felesége volt. Kilencvenhét éves korában érte a halál Long Island-i otthonában.
Máté J. György
A rajongók, gyűjtők és zenei szakemberek a 100%-hoz viszonyítva maroknyi seregén kívül a lemezhallgatók ritkán jegyzik meg egy-egy album producerének a nevét. A zenebarátok zömének csak a muzsika a fontos; hogy kik és hogyan működtek közre abban, hogy a végeredmény eljusson a füléhez, érdektelen.
Pedig a producer szürke eminenciásként sokszor alapvető szerepet játszik a lemezre kerülő zeneanyag milyenségében. Ennek talán legismertebb példája Teo Macero, a Columbia cég jazzproducere, aki többek között Miles Davis-kiadványok felett bábáskodott. Miután a több órányi zene nyers változata elkészült a stúdióban, ő és a trombitás vágta meg az anyagot úgy, hogy egy szimpla vagy dupla LP kerekedjen ki belőle. Így Macero tulajdonképpen a Davis-együttes tagja volt anélkül,hogy egyetlen hangot játszott volna.
A török származású Ahmet Ertegün, teljes nevén Ahmet Zahrettin Sebuhi Ertegün, eredetileg Ahmet Munir (1923- 2006) Isztambulban született, s úgy került Amerikába, hogy az édesapja ott lett török nagykövet. Ahmet egy barátjával, Herb Abramsonnal közösen alapította meg az Atlantic kiadót 1947- ben. A cég jazzt és popzenét egyaránt publikált: a két barát indította útjára többek között Professor Longhairt, kiadta Ruth Brown, Ray Charles és Big Joe Turner lemezeit, és több jazz-zenészt arra bátorított, hogy stílusukat – legalábbis az Atlantic-korongokon – ötvözzék az R&B-val. Nemsokára bevették üzletükbe Ahmet testvérét, Nesuhit is, aki később számtalan jazzlemez producere lett. Az Atlantic hamarosan a vezető lemezkiadók közé emelkedett: titkaik között szerepelt a sikeres tehetségkutatás és a hangrögzítés új módszereinek azonnali átvétele. Ertegünék voltak például az elsők, akik nyolcsávos magnót alkalmaztak a stúdióban. Mindig éles füllel hallgattak „a kor szavára”: szerződtetett zenészeik gyakran váltak egy csapásra világhírűvé. Az R&B, a soul és a blues támogatása mellett olyan rockegyüttesek útját egyengették, mint a Led Zeppelin, a Yes vagy a Crosby, Stills, Nash and Young. Évekkel később náluk bontogatta szárnyát a funky Average White Band is. Jazzkiadványaik listája ugyancsak számottevő. Dolgozott velük Herbie Mann és Les McCann, Eddie Harris és Charles Mingus, az Art Ensemble of Chicago és Keith Jarrett.
Felesleges dramatizálni a producerek életét és munkáját, de túlzás nélkül kijelenthető, hogy felelősségük óriási egy-egy művészi pálya alakításában. S ezt senki se tudja jobban maguknál a zenészeknél. Frank Zappa például, akinek korai éveiben Ahmet Ertegün sokat segített, az ő tiszteletére nevezte el Ahmetnek az egyik fiát.
A jó esetben a zenészek nevét megjegyző hálátlan utókor körülbelül ennyit tud(hat) Ahmet Ertegünről. A napokban megjelent gyászcikkek érthetően egész már oldalról közelítettek a producer világához. Érdemes erről is ejteni néhány szót.
Ertegün 1956-ban vált el első feleségétől, egy svéd-amerikai színésznőtől és manökentől. Évekkel később találkozott második feleségével, a román származású Micával, azaz Ioana Maria Banuval. Mica édesapja befolyásos politikus volt, és a Hitler oldalán álló I. Mihály király köréhez tartozott. Mica a család vidéki birtokán vészelte át a második világháború legveszedelmesebb időszakát.
Miután 1948 elején a királyt lemondatták és Mica apját bebörtönözték, a fiatalasszony, aki tizenhat évesen lett egy nála tizenöt évvel idősebb román arisztokrata, Stefan Grecianu felesége, a királyi család bizonyos tagjaival együtt Svájcba emigrált. Onnan baráti támogatással Párizson keresztül Kanadába vezetett az útja, ahol egy tanyán éltek és több ezer csirkét tenyésztettek. Az 50-es évek végén Mica New York-ban találkozott egy török diplomatával, akivel apja esetleges kiszabadításáról tárgyalt. Ez a törekvése sikertelen maradt, viszont egy vacsorán megismerkedett Ahmet Ertegünnel. Azonnal beleszeretett a playboy-életet élő elvált férfiba, aki éjszakai bárokban töltötte az estéit, újabb felfedezetlen tehetségek után kutatva. Az asszony sietve elvált és 1961-ben Ertegün felesége lett Manhattanben. Kapcsolatuk egyik pikantériája, hogy az operakedvelő asszonyt egyáltalán nem érdekelte a férje által támogatott „bumm-bumm-bumm” zene. Ha már egy rendkívül gazdag mágnás felesége lett, Mica saját kreatív világot varázsolt maga köré. A New York-i Ötödik Sugárúton 1967-ben megnyitotta exkluzív belsőépítészeti szalonját. A cég társtulajdonosa Chessy Rayner volt, ezért lett a vállalat neve MAC II (MAC= Mica and Chessy). Mica nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten is kapott komoly belsőépítészeti megbízásokat. A két asszony üzlettársi kapcsolata egészen Rayner 1998-ban bekövetkezett haláláig fennállt. A MAC II belsőépítészeti remeklései rendszeresen kaptak nyilvánosságot az olyan lapokban, mint az Architectural Digest, a House Beautiful, az Elle Decor, valamint a House & Garden.
Mica saját gigantikus lakásait (New York, Párizs, Bodrum) is pazar ízléssel rendezte be. A modernséget orosz, francia és német antik bútorokkal ellenpontozta. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy divatdiktátor is volt: 1971-ben beválasztották a legjobban öltözöttek nemzetközi pantheonjába, ruháinak egy része pedig ma már a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményét gazdagítja. A házaspár a milliomosok fényűző életét élte, török jachtjukon időnként körbehajóztak a Földközi-tengeren, fényűző vacsoráikra pedig illusztris vendégek kaptak meghívást, például Henry Kissinger és Mick Jagger, Andy Warhol és Jacqueline Onassis.
Ahmet Ertegun 2006-ban halt meg, miután végzetes balesetet szenvedett egy manhattani Rolling Stones-koncerten, a színfalak mögött. Megbotlott, elesett, és olyan szerencsétlenül ütötte be a fejét a kőpadlóba, hogy kómába esett, és néhány héttel később elhunyt. A házaspár mindig is nevezetes volt bőkezű adományairól. Mica a férje halála után is folytatta karitatív tevékenységét. Kilencmillió dollárral támogatta egy átrium felállítását a Jazz at Lincoln Center javára. Közel másfél millióval járult hozzá a jeruzsálemi Szent Sír templom kriptájának feltárásához. Negyvenegy millió dolláros adománya az Oxfordi Egyetemnek a legbőkezűbb donáció volt a tanintézet kilencszáz éves történetében. Az Ertegun-házaspárnak sose született gyereke, viszont mindketten életük egyik fontos feladatának tartották a művészetek, a régészet és a zene támogatását. Ahmet Ertegun gazdag emberként is rendszeresen eljárt klubokba zenét hallgatni, ahogy ifjú éveiben megszokta. Gáláns kapcsolatait se titkolta felesége elől. Mica türelemmel viselte férje nőimádatát, és mindig mindent megbocsátott neki. „Nem zavart, mert tudtam, hogy nem ellenem irányul a dolog – nyilatkozta egyszer. – Tisztában voltam vele, hogy én vagyok a legjobb dolog az életében.”
