Elgondolkodtam a koncertre indulva, hogy Dés László életműve nélkül a mögöttünk hagyott fél évszázad zenei élete már nem vizsgálható hitelesen. Komponistaként és zenészként is mindig olyasmibe kezdett pályája során, amire a konvenciókat követők felszisszentek. De ő máig kérdez, kételkedik és keres, polemizál egy olyan korban, amikor az emberek önként vagy mások sugallatára lassan leszoknak erről. Mikor alkot, nem akarja az avangárdok ambíciója szerint berúgni az ajtót, mégis fontos lesz és itt marad velünk, amit megteremt. Egy róla szóló kötetben külön fejezetet kapna a jazz, a színpadi musicalek, a popos, bluesos, rapes, hiphopos kísérletezések, a sikerrel feltámasztott sanzonok műfaja, komoly settet alkotna az ezt illusztráló hanghordozók sorozata. Nem véletlenül hagytam ki a komolyzenét, sorsszerű volt, hogy a gregoriánra is rá kellett találnia. Egy karácsonyra hangoló koncerten érthettük meg a miértjét.
Iván Csaba
Nem pontosan az a program hangzott el a koncerten az énekesnő betegsége miatt, amire érkeztünk, de panaszra mégsem lehet okunk. Mielőtt a győri evangélikus öregtemplomban megszólalt volna a muzsika, Mizsei Zoltán, Voces4 Ensemble vezetője elmesélte a Contemporary Gregorian névre keresztelt program meghívásának történetét – míg a kórus kottáinak jobb megvilágítására vártak. Szóba került a gregorian különös története is, hiszen a Tridenti Zsinat a gregoriánt „ésszerűsíteni” akarta, és csak a szerzetesrendek ellenállásán múlt, hogy nem sikerült végleg jellegtelenné tenni. Még a várható műsort is meghallgattuk, mire egy gyertya érkezett mentő megoldásként, de így legalább a humor is szerepet kapott az előadásban. A gregorián, az ünnepélyes énekbeszéd megtalálta Dés Lászlót, ő pedig megtalálta a terve előadásához azokat a jazz-zenészeket, akik jóban vannak a klasszikus zenével is, és a kiválasztott témákat jazznyelven is el tudják mondani. Így született 2005-ben az előadás alapjául szolgáló lemez, a Contemporary Gregorian, melynek élő interpretációjánál frappánsabb illusztrációt az Öt Templom Fesztivál szervezői keresve sem találhattak volna, hogy az elfogadására buzdítsanak Európa kulturális sokszínűségének bemutatásával.
Csak a főszerkesztőnek lesz nehéz eldöntenie, hogy a koncertbeszámoló a Gramofon melyik tematikus rovatába kerüljön. Mert ha Costanzo Festa, Orlando de Lassus vagy Thomas Stoltzer nevével találkozunk az elhangzó művek komponistái között, akkor a klasszikus tűnik logikusnak, főleg mert az este legmeggyőzőbb teljesítményét a Voces4 Énekegyüttes nyújtotta – számomra. Félretették mindazt, ami a klérus aktív közreműködésével a gregorián hanyatlásához vezetett (a hangszerekkel való kíséret, a „pszeudo-gregorián” dallamok) és visszatértek az ősforráshoz, bizonyítva, hogy a szerzeteseknek (nálunk például a pálosoknak) volt igaza, mikor az eredeti megőrzése mellett döntöttek. Tisztán szólt, ünnepélyes magasztossággal és meggyőzően – ahogy kell. Hegyi Barnabás (kontratenor), Keönch László Farkas (tenor), Mizsei Zoltán (bariton) és Demjén András (basszus) érdeme, hogy originális verziót hallhattunk. Megmutatták azt, hogy a gregorián több nép (a latin, görög, szír, egyiptomi és zsidó) zenei kultúrájából olvadt össze. Az eredmény pedig pazarul szól. Tekinthető a zenetörténet első klasszikus stílusának, ezért besorolható ez alapján a világzene tematikába is – ha kortárs gregoriánnak tekintjük. A zenében az elfogadás soha nem volt kérdés, hiszen a jazz is pont ennek köszönheti megszületését.
De inkább vizsgáljuk meg azt, mi tette annak idején a lemezt és a mostani koncertet is különlegessé. Dés ötletének köszönhető. Mi történik, ha a gregorián témát jazzátiratban halljuk, vagy – ha úgy tetszik – a gregorián parafrázisa jazzváltozatban szólal meg? Akkor ez már tekinthető középkori (mediaval) jazznek? Mert akkor az írásnak a jazz rovatban és a tudományos magazinok klikkelést generáló szenzációi közt a helye – hiszen ilyen nem létezik. Az igazi kihívás az, hogy sikerül-e úgy eljátszani, hogy szakrális mélységét meg tudja őrizni az interpretáció. Igazából itt volt leginkább hiányérzetem. Az egyébként kiváló zongorista Balázs Józseftől csak a ráadásban hallhattunk olyan barokkot idéző „csembalós” zongorajátékot, ami ide igazán illik. Brad Mehldau a Nonesuch Recrodsnál megjelent lemeze, az „After Bach” jó etalon ehhez. „Szó sincs Bach jazzesítéséről” – mondta akkor Mehldau – „Bach műveket játszom és Bach inspirálta darabokat”. Változatos volt a hangszerelés, akadt szám, mikor Lakatos Pecek Krisztián bőgőszólama, jól illeszkedve az evokatív kísérletbe, a kórus ötödik tagjaként előkészítette a terepet az énekeseknek, máskor a Quartet mutatta meg a témát, aztán átengedte a kórusnak vagy fordítva. Csak Balázs Elemért hallva, aki időnként szétdobolta a dalokat, jutott eszembe a Trio Stendhal. Horváth Kornél ütőhangszeres gyűjteményének kuriózum darabjai jobban illettek volna hangzásban ehhez a stílushoz (sőt, még Snétberger Ferenc virtuóz gitározása is passzolna ehhez a muzsikához). De leghatásosabb akkor szólt, mikor a szaxofon teremtette meg a hidat a két zenei világ között, átemelve egy motívumot, eljátszva variánsait. Ezekben a kegyelmi pillanatokban felfedezhettük, ha mindkét műfajt szeretjük és kellően nyitottak vagyunk az elfogadásra, hogy a gregoriánnak és a jazznek mennyi eddig észre nem vett közös vonása létezik.
Contemporary Gregorian koncert
Győr, december 16.
Fotó: Öt Templom Fesztivál
