Június 27-30. között 44. alkalommal kerül megrendezésre a Kaláka Fesztivál Egerben. Ez a nagy hagyománnyal bíró rendezvény a magyar kulturális élet és a magyar műveltségből táplálkozó művészet ünnepe. Kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek tölthetnek el négy napot a magyar zenei élet jeles képviselőivel gyönyörű környezetben és merítkezhetnek meg a magyar irodalom, népzene és világzene ihlette előadásokban. A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan kísérőprogramként idén ismét megrendezik az ÖKOKALÁKA szemléletformáló vásárt és börzét.
Gramofon-összeállítás
A fesztivált a Szélkiáltó, a Kaláka és a Miskolci Szimfonikus Zenekar „Hangol már a zenekar” című közös produkciója nyitja Gryllus Samu vezénylésével. Június 28-án a Kaláka: Kárpátoktól a Karib-tengerig című dokumentumfilm bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők, amelyet egy közönségtalálkozó követ. Este számos zenei program várja a fesztiválozókat, melyek zárásaként 22 órától Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák lépnek színpadra Magyarország leginnovatívabb bigbandje, a Modern Art Orchestra közreműködésével.
A Kaláka Fesztivál harmadnapján, szombaton több kiemelkedő koncert mellett Magyarországon az egyik legnépszerűbb, külföldön pedig a legismertebb magyar népzenei együttes, a Muzsikás lesz hallható Kacsó Hangával kiegészülve. A vasárnapi zárónapon 17 órától a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Pál István Szalonna és bandája Kárpát-medencei népzenei világukkal várják a közönséget. 22 órától az Érsekkertet a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band moldvai zene pulzálását idéző atmoszférája tölti be. A programoknak az Érsekkert mellett a Gárdonyi Géza Színház, az Uránia mozi és a Bródy Sándor Könyvtár ad otthont.
A fesztivál névadója és házigazdája a Kossuth- és Primissima-díjas és még számtalan szakmai elismerés tulajdonosa, a Kaláka együttes. A több mint félszázad év alatt közel 15 ezer koncertet adtak itthon és szerte a világban, valamennyi kontinens több országában. Közúton, levegőben és vízen többször körbejárhattak volna az Egyenlítő körül a Földet. Csaknem 2 ezer verset énekelnek magyar és külföldi költőktől. Több tucat rajzfilm zenéjének szerzői és előadói, többek között a „Magyar népmesék” és a „Mesék Mátyás királyról”. 1992-ben a Hungarotontól Platina-lemezt vehettek át. A zenekar tagjaival mindenhol lehet találkozni Egerben a fesztivál idején, s nem csak a fellépéseiken. Koncertet adnak csütörtökön a Gárdonyi Géza Színházban, szombaton és vasárnap délelőtt a kifejezetten gyerekeknek szóló zenei és más programokat felvonultató Gyerekfesztiválon, és – a hagyományokhoz híven – vasárnap este.
További információ és a részletes program: https://kalakafesztival.hu/
Kiemelt képünkön: Szalonna és Bandája