Godfather of Blues – John Mayall emlékére

Kilencvenévesen halt meg Kaliforniában John Mayall, a legkonokabb blueser. Mivel ott többen beszélik a spanyolt az angolnál, így a megemlékezésünk stílszerűen a Día de los Muertos szellemét követve lehet talán méltó hozzá. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottaktól csak időlegesen búcsúzunk, mert minden évben meglátogatnak minket, ezért a temetéseiken megidézik az eltávozó szerethető tulajdonságait,…

Egzotikus nyaralás a minőségi kultúra szigetén – A 9. Fesztivál Akadémia Budapestről

A címként választott idézet a FAB alapító vezetőinek, Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak a definíciója, amely a sorozat egyik korai prospektusában olvasható. Amikor megkezdődött a kilencnapos zene-folyam, már másik műsor-tervezet volt érvényben, amely mindvégig bőségesen állt az érdeklődők rendelkezésére. A korábbi években reprezentatív (mondhatni, évkönyv-formátumú) kiadványokkal elkényeztetett hallgató viszont örömmel nyugtázhatta: a karcsúsított anyagi lehetőségekkel…

Érzelmes utazás – Magyar Valentin első CD-felvételéről

Messziről feltűnő, nagy fehér betűkkel RACHMANINOV neve, a sötét háttérből vakítóan kitűnik az előadóé, angol formában: Valentin Magyar. Vélhetőleg elsősorban a nemzetközi (nem kizárólag szakmabeli) potenciális vásárlóközönség tájékoztatására címként az került a borítóra, hogy SENTIMENTAL MOMENTS. Remélhetőleg senki sem gondol ennek olvasásakor a némiképp pejoratív szentimentálisra, hanem – már csak a szerző neve is hozzásegíti…

Elkezdődött a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál

Tegnap kezdetét vette Tokajban a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál (Crescendo Summer Institute, vagyis CSI), melyre 37 országból több mint 400 résztvevő érkezett, köztük rekord számú, 190 diákkal. Az először 2004-ben – akkor még Sárospatakon – megrendezett komolyzenei mesterkurzus különleges, 20. születésnapi eseménysorozattal várja résztvevőit és a koncertek, programok iránt érdeklődő közönséget. Gramofon-összeállítás A…

Az „angyali hangok” emlékezete – Cecilia Bartoli minifesztiválja Bécsben

Korunk ünnepelt mezzoszopránja, Cecilia Bartoli sikerei csúcsán is fáradhatatlan: hol elfeledett műveket talál régizenei kutatásai közben, máskor fiatal művészeket fedez fel, s menedzsel a kezdeti lépéseknél. Mindeközben a salzburgi Pünkösdi Fesztivál művészeti igazgatói posztja mellé a Monaco-i Operaház vezetését is bevállalta. S ha még mindig maradna egy kis szabadideje, Bartoli most második alkalommal kapott felkérést…

Jazzfilm – Sympathy for the Amy

Sokkal több nagy pillanat lehetne a Back to black-ben, az idén mozikba került Sam Taylor-Johnson rendező jegyzte filmben, ha praktikusabb kompromisszumokat köt. Amy Jade Winehouse 27 megélt éve (2011. július 23-án halt meg) kiváló muníciót szolgáltatott volna neki arra, hogy két specialitásából hatásos fúziót teremtsen. A zenéhez való affinitását a John Lennon fiatal éveiről készített…

Élmény-gyár-látogatás Grazban

A Styriarte, a Stájer Ünnepi Játékok idei programja a „Die Macht der Musik” címet kapta. E hatalom gyakorlásában megkülönböztetett helynek számít a Helmut List Halle, a 2002-ben üvegcsarnokká alakított gyár, amely rendre otthont ad koncerteken kívül kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek is. Fittler Katalin A zene hatalma – ízlelgethetjük a címet, különböző érzelmi, esztétikai hangsúllyal. A…

Lenin és a szabad jazz-improvizáció

Szakmai sikerekből, a pályatársak elismeréséből, de magányból, depresszióból és pénztelenségből egyaránt bőven kijutott a brit jazztörténet egyik nagy alakjának, Paul Rutherford (1940-2007) harsonásnak. Cikkünkben rá emlékezünk. Máté J. György Rutherford közismerten hangszerének egyik legtechnikásabb megszólaltatója volt, aki mind a multifonikus, mind pedig a vokalizált játékban úttörőnek számított. Minthogy a zene volt legfőbb öröme, egyben pénzkereseti…

Nyári Haydneum-koncertek Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek. Haydneum / Gramofon A sorozat együttműködő partnere az Eszterháza Közhasznú Nonprofit Kft., a koncertek helyszíne pedig a fertődi Esterházy-kastély csodálatos Apolló-terme. Az immár hagyományosnak számító…

Forever Dee

Egy Dee Tangerben sokkal többet ér, mint csepp a tengerben. Mindenki láthatta, hogy lopta el a show-t Dee Dee Bridgewater – nem lehetett nem rá figyelni – az International Jazz Day marokkói gálájának fináléjában. Ezért, mikor kiderül, hogy nálunk koncertezik a mai jazz egyik koronaékszere, a hőség sem állhatott utunkba. Iván Csaba „Kezdetben volt a…