A címként választott idézet a FAB alapító vezetőinek, Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak a definíciója, amely a sorozat egyik korai prospektusában olvasható. Amikor megkezdődött a kilencnapos zene-folyam, már másik műsor-tervezet volt érvényben, amely mindvégig bőségesen állt az érdeklődők rendelkezésére. A korábbi években reprezentatív (mondhatni, évkönyv-formátumú) kiadványokkal elkényeztetett hallgató viszont örömmel nyugtázhatta: a karcsúsított anyagi lehetőségekkel jól sáfárkodtak a rendezők-szervezők, mert inkább a tetszetős, ám némiképp luxus-jellegű bookletet áldozták fel, mintsemhogy bármennyit is engedjenek a lényegi-minőségi színvonalból.
Fittler Katalin
A programokat idén a „Reflexiók” mottó köré szervezték, amit lehet úgy is értelmezni, hogy továbbgondolásra késztették a közönséget, valamiféle gondolati „tükröződés”, „eszmélés” jegyében – de nem feltétlenül szükséges (bele)magyarázásokkal terhelni az élményeket. Annál is inkább, mivel maguk az egyes rendezvényeknek már a tematikájából adódóan is egész „holdudvara” támadt – amiből ki-ki a korábbi ismeretei és a koncertekre való (esetleges) felkészülése alapján kisebb-nagyobb területet járt be. És tegyük hozzá: némely élmény olyan hullámot vetett, amely eme „szigeten” való kalandozásra késztette a fogékony hallgatót.
Kilenc nap, megannyi zenehallgatási lehetőséggel – amelyek közül a legnagyobb látogatottság értelemszerűen a hangversenyeknek jutott. S miként már megszoktuk, a változatos helyszínekkel elsősorban a külföldi hallgatóknak kívántak interaktív térképet adni a főváros számos zenei intézményéről. De a hazai zenebarátnak, aki ritkán jut el koncertekre, hasonlóképp élményt jelentettek a helyszínek: A Zeneakadémia, a BMC, a Magyar Zene Háza mellett emlékezetes lehetett a zenehallgatás a Dohány utcai Zsinagógában, valamint különböző templomok felkeresése (Terézvárosi Plébániatemplom, Fasori református templom, Assisi Szent Ferenc Plébániatemplom).
A hangversenyeket illetően, ezúttal nem kellett panaszkodni a „bőség zavarára” – ki-ki tetszés szerint állíthatott össze magának többé-kevésbé sűrű programokat. Az évadok során rendezett hangversenyeken szocializálódott érdeklődő kezdetben talán furcsállhatta azt a nagyvonalúságot, amely az időkezelésben megmutatkozott. Akár félóra késéssel is kezdődhetett rendezvény – ennek a rugalmasságnak akkor vettük igazán hasznát, amikor az Alessandro Bariccóval folytatott pódiumbeszélgetést követő koncert kezdésével megvárták, hogy elfogyjon a könyvet dedikáltatók sora (pedig egy idő után kényszerűen személyenként egyetlenegy példányra redukálták e lehetőséget).
A Fesztivál Akadémia fő műfaja a kamarazene – innen lehet követni leágazásokat, érzékeltetve, milyen választékos a magaskultúra eme szigetének hegy- és vízrajza. Persze, nem hátrány, ha térben-időben jól tájékozott idegenvezetők tervezik meg a túrákat, gondoskodva arról, hogy járt és járatlan utakat is választhassanak az érdeklődők. A hangütést a Kolozsvári Magyar Színház produkciója adta (július 13-án és 14-én), az Ifjú barbárok, amely Bartókot a középpontba állítva, a Kodállyal való szakmai barátságot korabeli kontextusba ágyazva mutatta be (Ifj. Vidnyánszky Attila gondolatébresztő rendezésében, Mester Dávid által válogatott és komponált zenékkel, Vecsei H. Miklós szövegére). Az Erdélyben immár két éve sikerrel (nálunk korábban Gyulán is) játszott produkció a zene felől közeledőknek lehetőséget adott arra, hogy dialogizáljanak a látvány-jelenségekkel, ezáltal „értőbb” befogadói legyenek „rendezői színházi” produkcióknak is. Más kérdés, hogy rendkívül kevesen lehettek értő partnerei az utalásokban gazdag zenei világnak – amihez az is hozzájárult, hogy a színpadkép fény-effektussal felerősített látvány-gesztusa a nézőtér egy részéről nem volt látható (kevesen vállalkoztak a produkció kétszeri megtekintésére, a nézőtér más-más helyén ülve). Érzelmileg más élményre számíthattak (s kaptak ténylegesen) a zsinagógai koncert hallgatói. Itt az élmény komplexitása hatott. A magyarországi holokauszt 80. évfordulójára emlékezve koncerttermekben ritkán hallható kompozíciókban gyönyörködhettünk, s az élményt mintegy „elemelte” a Kaddish, a neves kántor, Fekete László megszólaltatásában.
A rangos hazai és külföldi művészgárda szereplése: varázsos fesztivál-légkört eredményezett. A FAB mesterkurzusainak résztvevői számára pedig minden bizonnyal azok a koncertek a legemlékezetesebbek ahol kisebb-nagyobb létszámban együtt-muzsikálhattak tanáraikkal. A külföldi diákok számára inspiráló kihívást jelenthettek a különböző akusztikai környezetet jelentő helyszínek (templomok, koncerttermek). Ami az akusztikát illeti: idén a Bakáts téri templomban kapott lehetőséget a közönség, hogy „körbeülje” az előadókat (igaz, a Sosztakovics-tételek ritkaságélményükkel, R. Strauss: Metamorfózisok című darabja pedig kivételes szépségével egyaránt a hallgatnivaló „esszenciájára” irányította a figyelmet).
Szakmai szempontból kétségkívül a FAB csúcspontját Kurtág György mesterkurzusa jelentette (július 18), amikor csaknem három órán keresztül foglalkozott a Kelemen Qartettel (amelyet a FAB idején két házaspár alkot: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, valamint Jonian Ilias Kadesha és Vashti Mimosa Hunter). Komoly szellemi feladatot jelentett a BMC Nagytermét megtöltő érdeklődő számára Bartók 2. vonósnégyesének kivetített partitúráját követni, és az analitikus-részletező műhelymunka során meghallani a viszonylag apró, ám a kifejezés értelmezését illetően rendkívül jelentős különbségeket. A legrészletesebb kidolgozás a nyitótételnek jutott (voltak, akiknek ennyire volt hitelesítve a figyelme-érzékenysége, ők diszkréten távoztak). Aki mindvégig győzte, minden bizonnyal érzékenyebb-fogékonyabb (egyszersmind igényesebb) hallgatóként távozott. S eme tapasztalatok birtokában, mondhatni, problémátlan feladatnak tűnt az esti koncerten Bartók 5. vonósnégyesének megörökítés után kiáltó interpretációja. A Köszönjük, Eötvös Péter! című rendezvény első részében torokszorítóak voltak a Molnár Piroska tolmácsolásában (és válogatásában) elhangzott versek – és a 20-21. századi kortárs zene sajátos szépségeit felmutató programban egyaránt tetszésre talált Eötvös Péter, a 90 éve született Alfred Schnittke, és Arnold Schönberg zenéje is – és megrendítő erejű élményként őrizzük Lukács Miklós: Aura – Hommage à Eötvös Péter című kompozícióját csakúgy, mint a válogatást Kurtág: Jelek, játékok és üzenetek című sorozatából Jonian Ilias Kadesha elementáris hatású tolmácsolásában. Kurtág György mellett a FAB másik díszvendége idén Alessandro Baricco volt, akivel lebilincselően érdekes beszélgetést hallhattunk a Zeneakadémia Solti Termében (július 19-én) – csak azt sajnáltuk, hogy alaposan felkészült beszélgetőpartnere, Czakó Zsófia csupán érintőlegesen említette a Senza sangue-t, amelyből Vértelenül címmel Eötvös Péter írt operát.
Beethoven, Brahms és Schubert kamarazenéje mellett emlékezetes előadásban hallottuk ritkaságként Bach négyzongorás versenyművét, és Vivaldi örökzöldje, A négy évszak is különlegességnek tűnt, amennyiben nem a megszokott zenekari felállásban játszották, hanem kamarazenei felállásban társultak kísérő-partnerek Kokas Katalin szólójához. A versenyművek közben – a partitúra megfelelő helyein – Kelemen Hanna tolmácsolásában hallhattuk Vivaldi szonettjeit is, ráadásul vetített háttérként a FAB által először meghirdetett rajzpályázatra beérkezett (gyermek-ill. ifjúsági) alkotások javát (a mintegy 400 beérkezett pályaműből 138-t). A négy évszak egyébként „családi koncert” műfajmegjelöléssel matinékoncertként is felcsendült.
Míg a FAB tanárainak és növendékeinek együttes játéka az „akadémia”-jelleget erősítette, a fesztivál sajátosságaként értékelhettük, hogy számos kompozíciót kifejezetten itt és most (tehát erre az alkalomra felkészülve) szólaltatták meg az előadók. Akik közül újdonságként figyelhettünk fel az érzékeny dalénekesre, Johannes Heldre, aki Csalog Gábor kíséretével Schubert Winterreiséjét szólaltatta meg (csak azt sajnáltuk, hogy a Solti Teremben ezúttal nem olvashattuk fordításban a szöveget – angolul is csupán afféle tartalmi kivonatot kaptak a tájékozódni kívánók. A 30 országból érkezett hangszeresek közül a legjobbak előadásában csendült fel Schubert „nagy” C-dúr szimfóniája, Andreas Ottensamer vezényletével. Ez a vasárnap délutáni koncert a hangszeres órákkal és próbákkal telt hét megkoronázását jelentette a számukra – de az esti koncert viharos tetszésnyilvánítását hallva, úgy tűnik: a művész-tanárok kamaraprodukcióinak meghallgatására is maradt energiájuk.
Visszatérve a fesztivál mottójához, a reflexiókhoz, mi mással zárulhatna a beszámoló, mint az élményekre való reagálással, köszönetnyilvánítással. A hallgatóság nevében: köszönjük!
Kiemelt kép: Kurtág György mesterkurzusa a Fesztivál Akadémia Budapest keretében, fotó: Posztós János
További képek: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a zsinagógai koncerten, fotó: Felvégi Andrea. A fesztivál díszvendége, Alessandro Barrico, fotó: Felvégi Andrea
