Sarah Vaughan vonzereje máig nem kopott, gondolhattuk, hiszen laza konvojban haladtunk Salföld felé a keskeny úton. De csak a „legelszántabbak” értek oda, poénkodott később Pocsai Kriszta, mert akadt, aki csak szó szerint a szomszéd utcába hirdetett Európa Kiadó koncert helyszínéig jött. Valójában már a Veszprém (+ Balaton) Európa kulturális fővárosa projektben ott lapult az ötlet: a tó északi partja jóformán egybe érő településekből áll, ideális helyszínt kínálva egy magyar Montreux megrendezésére, hangulatos helyek, kis távolságok, jó koncertek, amire a parti partik népe szívesen elzarándokol. Salföldön a Káli Fecskében a puding próbájára szavaztak, a Thália Színházzal szövetkezve ide adaptálható darabokat nézhet meg itt a közönség nyáron, valamint meghallgathatja a Modern Art Orchestra unikális ötletből született „legendás albumok” sorozatának több részét. (Csak szólok, itt rendezik augusztus végén a Szakcsi Rádió három napos fesztiválját is.)
Iván Csaba
Mitől rendhagyó a sorozat ötlete? Mert a MAO betűszó az öregebbek tudatalattijából még Mao Ce-tungot hívja elő, de a fiatal generációk muzikálisabb része számára ők a meanstream zene naprakész Michelin-kalauza. Széles spektrumból kínálnak kreatív zenei csemegéket, nem cövekeltek le egy zenei műfajnál – erre utal a nevük is. Minőségi szinten tudják játszani a jazz több irányzatát, de a kortárs kamarazenétől sőt a nép- és világzenétől sem jönnek zavarba. Ha valaki zenei tematikájú Mission: Impossible-t forgat, nem kell castingolnia.
Michelin Jazzguide
Az ikonikus jazzlemezek élőben megszólaltatása tűpontosan illik ebbe a koncepcióba, hiszen a klasszikus albumokat el tudják játszani hangról hangra az eredeti kották szerint, de ők újra gondolják a kompozíciókat, hiszen ellentétben a klasszikus zenésszel, aki mindig változatlanul próbál reprodukálni, a jazznek pedig pont a nyitottság a védjegye, mert örökké változik frazírozása, az új instrumentumok hangszerelési ötleteket generálnak. Minden ilyen koncert egy időutazás, megmutatják, hogy játszanák vagy játszhatnák el ma ugyanazok a zenészek a lemezanyagot. Garantálva, hogy a megszülető verzió tiszteletben tartja az eredetit. Ezért izgalmas annak is, aki ismeri az LP-t, meg annak is, aki esetleg nem, de ha tetszik neki, a koncert után levadászhatja majd a neten.
Kétszer maradtam már le a sorozat itteni előadásáról, előbb Rollins Saxophone Colossusát majd Hubbard Ready For Freddie-jét kellett elengednem, mert néha beleírnak a forgatókönyvünkbe. Sarah Vaughan 78-as ikonikus albuma, a How Long Has This Been Going On viszont annyira illett a régi ízek pikáns új fűszerekkel sorozatba, hogy senkit nem engedtem a script közelébe, hogy végre el tudjak menni. Isten megteremtette a nőt. Vadim filmjéből azt is tudjuk, hogy ha egy férfi életében olyan asszonnyal találkozik, aki Bardot vonzerejével rendelkezik, két választása marad csupán: elcsábul vagy menekül. Ha pedig úgy énekel, mint Sarah Vaughan, akkor elmegy meghallgatni legjobb magyar tolmácsolójának koncertjét. Még emlékszünk, hogy énekelte el a fiatal Sarah a 60-as Murder Inc. című noirban az „Awakening”-et, mikor lemezei is szállingózni kezdtek, már azt is felfedezhettük, hogy konzseniális blues, soul és jazzénekes. Bár mikor anno nem boldogultak a szakírók a skatulyákkal, maga sietett segítségükre: „Engem a jó dalok jó ízlésű énekese kategóriába kell besorolni. Nem vagyok jazz énekes, bár abban nevelkedtem. Nem vagyok bluesénekes sem, de mindent el tudok énekelni a blues modorában, ez tesz egyedivé”. Ahogy a természeti ritkaságok is lenyűgöznek minket, anélkül, hogy értenénk keletkezésének kémiáját és fizikáját, pont úgy hat ránk Sarah Vaughan.
Swingin’ Easy
A Káli Fecske magában még nem csinál nyarat, de Pocsai Krisztával már jelentősen megnő ennek az esélye. Az ötletesen összerakott műsor és az életvidám összekötő szövegek is jelezték, elkötelezettsége az énekesnő iránt a közösségi oldalakon divatos a lelkes rajongó jelvényt is kiérdemelné. De ő hangi adottságai révén hiteles tolmácsoló is tud lenni, ami nem könnyű mutatvány, mert „Sassy” hangterjedelme széles, precízen és tisztán tudott kiénekelni a baritontól a szopránig mindent, amit a 78-as album is jól illusztrál. Erre úgy játszotta fel Sarah az Oscar Peterson kvartettel a dalokat, ahogy addig mindenki csak szerette volna, azóta meg mindenki megpróbálja leutánozni. A koncerten a szükséges dinamikát – a sok ballada miatt „leült” volna az előadás – úgy teremtették meg, hogy „vendégszámokat” kölcsönöztek az 57-es ars poeticáról, a Swingin’ Easy LP-ről. Az igazi „Divine One”-t (ez Sarah Vaughan másik népszerű beceneve) hallhattuk most a Nyárikert színpadán. Kriszta pedig lubickolt a szerepben, a rádió jazzadásainak műsorvezetőjeként kellő rutin szerzett a közönséggel való kontaktus megteremtésében, humoros, impulzív, de nem vált modorossá, ami színpadi emberekkel gyakran megesik. Hozzáteszi a fűszert az előadáshoz, ami igazán pikánssá teszi, utalva az ötletes hangszerelésre, máskor a tempóváltás okára, ez még a szúnyogoknak is annyira tetszett, hogy jelentős érdeklődést mutattak az előadás iránt.
Pocsai Kriszta és a MAO-combo produkciója a jazzguide igazi jokere. Ezért lazán félretoltam öreg barátom a konfliktuskezelésről megfogalmazott intelmét – a hallottakról vagy jót, vagy semmit. Az eredeti felállás a lemezen már eleve kihívás, hiszen a „mai megformálóknak” veretes legendák játékát kellett interpretálnia. Cseke Gábor nálam mindig a dobogón van, mikor nem tudok kibújni az év végi voksolás elöl (bár sikerülni szokott, mert nem kedvelem az ilyesmit). Az ötletes hangszerelések mögött is őt gyanítom, játéka pedig, a rá jellemző akkord hangfestés bravúros hagyományait követte. Komjáti Áron Joe Pass eredeti hangzását idézte meg, az Orbán György – Csízi László ritmustandem pedig Ray Brown és Louie Bellson drum & bass szekcióját alakította. Jöttek sorban olyan pazarul előadott dalok, mint a „Pennies from Haeven”, az „I cried for you” (ennek legeredetibb verzióját Sarah a zongorista John Malaccival rögzítette anno), és egy érdekes „Body and soul” bőgő-vokál verzió. Sarah egyik vallomása jutott eszembe, miközben hallgattam a koncertet: „Judy Garland volt az az énekesnő, akihez leginkább szerettem volna hasonlítani, nem azért, hogy lemásoljam, hanem, mert egy csodálatos fiatal hang a lélek tisztaságával”.
Mielőtt az If I knew then (what know now) – szabad fordításban „Ha akkor tudtam volna azt, amit ma” – előadásába kezdtek, Kriszta mosolyogva bevallotta, hogy ő cseppet sem osztja ezt az életfilozófiát: „Én nem bánok semmit sem az életemben”. Vadim filmjében Juliette, az isteni Brigitte megformálásában is úgy vélekedik „ha nem a mának élsz, örökké tervezgetsz, a jövő tönkreteszi a jelent”. Ha elkészül Sarah Vaughan legautentikusabb tolmácsolójával a tervezett interjú egyszer, erről biztosan meg fogom kérdezni, mert néha azért előfordul, hogy tapasztalatokkal a birtokában az ember okosabb döntéseket tud hozni idővel. De azt, hogy elmentem a koncertre például, egyáltalán nem bántam meg.
Sarah Vaughan – How long has this been going on (Thália Nyárikert – Salföld, 2024. augusztus 16.)
