Steve Luciano, a közép-floridai gitáros nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy egy csokorba szedje azt a tíz, rá nagy hatást gyakorolt örökzöldet, melyet csaknem ötven éve játszik. Mindehhez zenekarába olyan partnereket keresett, akikkel 30 éve játssza többek között ezeket a számokat. A műfaj elengedhetetlen eleme az improvizáció, tehát a rögtönzés művészete, ami ez esetben a legnagyobb feladat elé állítja a zenészeket, hiszen ilyen régóta felfedezett és előadott számok esetén sokszor eshetnek a rutin csapdájába. Zenekarának egyetlen tagja sem érezteti egy pillanatra sem, hogy elvesznének a hétköznapokban, inkább történeteket mesélnek.
Joe Fritz
A zenekar összetétele a klasszikus jazz-kvartett, illetve kvintett felállás. Mindenekelőtt a gitáros lemezéről beszélve elmondhatjuk, hogy uralja az egész lemez hangulatát, mégis a végeredményt tekintve igazából kiváló csapatmunkáról tesznek bizonyságot. Remek szólókat hallhatunk a zongoristától, aki kiválóan lavírozik a modern zongorázás adta határok között. A floridai jazzélet egyik legkiemelkedőbb bőgőse adja meg azt a hihetetlen stabilitást a zenének, melyre kiválóan passzol a dobos stílusos és elegáns kísérése. Az ő esetében végre hallunk olyan dobost, aki tud is és hajlandó is seprűzni.
Külön meg kell említeni a néhány számban szereplő szaxofonos-fuvolistát, akinek szaxofonjátéka erősen táplálkozik a korai nagy mesterek (Lester Young, Ben Webster) és a modern játékosok (Michael Brecker, Chris Potter, Joel Frahm) összekovácsolt hangzásvilágából. Mindezt Stan Getz melodikus érzékével ötvözve, mégis minden megszólalásában egyéni és összetéveszthetetlen. Steve Luciano kiváló szólókkal, zseniális kíséretekkel tarkított lemezén tökéletesen egyensúlyozott, hogy mikor és hol alkalmaz akkord-szólókat. Játékában a korai nagymesterek (Jimmy Raney, Tal Farlow, Barney Kessel, Joe Puma) ugyanúgy visszacsengenek, mint a modern játékosok (Pat Metheny, Pat Martino, Joe Diorio). Zenéjében érezhető a mindenek fellett álló tisztelet.
A lemezen tehát tíz dal szerepel a jazz különböző időszakaiból és stílusaiból. Először a Chant címet viselő modern darab hangzik el, mely a borító tanúsága szerint Ed Cherry New York-i koncertjének hatására került a kiválasztott dalok sorába.Ezt követi az ezúttal keringőnek játszott I’ll Take Romance. Itt már megvillantja kiváló seprű-tudását Walt Hubbard. Harmadiknak a Like Someone in Love-ot hallhatjuk elegáns megfogalmazásban. Wayne Shorter modern darabja, a Hammer Head követi, ahol Daniel Jordan tenorja füstöli be a hangulatot. Pihentetőként a gyönyörű Caruso következik, ahol Jordan fuvolajátékát is megcsodálhatjuk. Erősen swinges reprezentálásban hallhatjuk az Everything I’ve Got korai standardet, ezúttal Tal Farlow és Barry Galbraith hangszerelésében. A Summer’s End, a Love You Madly és Pat Martino On The Stairs-je után Steve Luciano szológitáros jutalomjátéka a The Bad and the Beautiful. Cal Collins szólólemezei óta is ritkán hallani ilyen nyugodt hangszeres megközelítést.
A lemez kivitele elegáns, kellemes kézbevenni, minden információ rajta van. Semmi felesleges vagy hivalkodó. Remélhetjük talán, hogy egyszer a vinyl formátumot is kézbe vehetjük. Ez az anyag igazi jazzlemez a műfaj legjobb receptje szerint: nem akar sok fűszert használni, mert ezzel lesz ízes és hiteles.
The Steve Luciano Quartet Under the Covers (Steve Luciano – gitár, Mike Avila – zongora, Charlie Silva – bőgő, Walt Hubbard – dob, Daniel Jordan – tenorszaxofon és fuvola)
