Vujicsicsékat hallgatni… – Fél évszázados jubileum a Müpában

Könnyű lesz a monográfus dolga, aki a Vujicsics Együttes történetének feldolgozására a koordinátarendszer idő-tengelyéből kiindulva vállalkozik. Annál reménytelenebb feladatnak tűnik koncertprogamjaik rekonstruálása, ugyanis nem számíthat szorgos kutatómunkával összekeresgélt nyomtatott műsorokra – kizárólag a rögzített hangfelvételek alapján tájékozódhat. Voltaképp érthető ez a gyakorlat, hiszen a népszerű könnyűzenei rendezvényekhez hasonlóan, az ő koncertjeikre sem a „műsor” miatt…

Szavak nélkül is értjük egymást – John Surman új lemezéről

A brit jazztörténet egyik legnagyobb alakjának oly sokrétű az életműve, hogy azt néhány szóban szinte lehetetlen összefoglalni. Ha mégis egyetlen mondatba kellene sűríteni történeti jelentőségét, azt mondhatnánk, neki sikerült, talán mindenkinél jobban, Gerry Mulligan, Pepper Adams, Jimmy Giuffre és még néhány zenei nagyság nyomán modern jazzhangszert varázsolni a baritonszaxofonból.   Máté J. György A baritonszaxofonnal…