Az idén 150 éves Zeneakadémián, az ott 15 éve működő népzenei tanszék egykori és jelenlegi diákjaival adott koncertet a névadó, Vujicsics Tihamér halálának 50. évfordulójára emlékezve a Vujicsics Együttes. Ez az est egyszersmind fennállásuk jubileumi 50. évének (2024) zárókoncertje is volt – egy országos, sőt nemzetközi koncertsorozat vége. De érdemesebb inkább a jövő felé tekintve, a folytatás beharangozásának tekinteni.
Fittler Katalin
Elképzelni is nehéz: ha nem történik a repülőgép-szerencsétlenség, talán az életének 96. évében járó népzenegyűjtő-zeneszerző is jelen lehetett volna a hangversenyen. Talán épp az egykori tanári páholyból, avagy a gyakran üresen árválkodó rektori páholyból figyelte volna azoknak a lelkes muzsikusoknak a játékát, akik közül többekkel annakidején személyes kapcsolatot ápolt. De ha testi valójában nem is, szellemében mindenképp jelen volt kulturális életünkben korszakos jelentőségűnek tekinthető muzsikus, aki rajongó zeneszeretetével ismeretleneket és ismerősöket egyaránt nagy számban fertőzött meg. És talán nem véletlen az sem, hogy a holdudvarában együttessé cseperedő muzsikusok minden idők rekorderei közé tartoznak a tekintetben is, hogy minimális személyi változásokkal játszanak immár félévszázada. Ők a kivételek, akik erősítik a „szabályt”, miszerint a kisebb-nagyobb létszámú együttesek tagjai egy idő után elviselhetetlennek érzik egymás társaságát? Vagy épp érdemes lenne etalonnak tekinteni őket, mint a jól megválasztott társas együttlét megunhatatlanságát hirdető baráti-munkatársi kapcsolat prototípusát?
Akárhogy is értelmezzük, az értékelés nem maradhat el, hiszen a pódiumon látottak leképezése valósul meg a nézőtéren: megható látni az időseket, akik talán kezdettől az együttes rajongói, bármiféle szervezett baráti köri tagság nélkül, közvetlenül a zene hullámhosszán. És itt nem kell tartani a kiöregedéstől: miként a Vujicsics Együttes tagjainál több esetben, apáról fiúra száll a zenélőkedv, az együttesben való játék (lett légyen a Vujicsics, avagy későbbi alapítású, mint a Söndörgő, hogy a folytatást ne is reklámozzam e helyütt), úgy a hallgatóság körében is életkorbeli folytonosság észlelhető, egészen a gyermek-ifjúsági korosztályig.
Koncertturnéknál bevett gyakorlat, hogy egyazon műsorral (legfeljebb némi változtatással) járják a világot, tehát változik a helyszín, a közönség – de ismétlődik a program. Nem így ezúttal: ahány koncert, annyi „tematika” – ami érthető, hiszen a hatalmas repertoár gazdag választékot kínál, amelyben megannyi számhoz történetek, megosztásra méltó sztorik is tartoznak.
A jubileumi év zárókoncertje a sorozat kitüntetett alkalma – ennek az aktuális műsorral is hangot adtak. Míg az első részben a félévszázad legnépszerűbb, emblematikus dalaiból (táncaiból) válogattak, a második részben a zeneszerző Vujicsics Tihamérra irányították a figyelmet, felidézve A Tenkes kapitánya főcímzenéjét, Három régi madrigálját, együttes-kíséretes énekét, sőt, szólózongorára komponált Táncszvitjét is, amely első ízben csendült fel a Zeneakadémia Nagytermében. Mindezekhez vendég-közreműködőket hívtak, a már az első részben megismert énekeseken (Dalinda, tagjai: Nádasdy Fanni, Bolyki Sára, Tímár Sára) túl Török Mátét (ének), Teremi Dárius vezényletével a Zeneakadémia Kamarazenekarát, Szaniszló Attilát és Szabó Dánielt (zongora). Természetesen mindkét részben szép számmal szerepeltek Vujicsics Tihamér feldolgozásai is.
A jól felépített műsor, az avatott előadók tolmácsolásában elsődlegesen élmény volt. De az informatív műsorközlésnek köszönhetően – szinte észrevétlenül – tudásanyaggal is gazdagodhattunk. És főképp: lévén Vujicsics Tihamér a múlt században még „kortárs” szerző, remélhetőleg hozzájárult ahhoz a szemléletbeli változáshoz, hogy a zenehallgatásban örömét lelők ne zárják ki magukat (valamiféle dacos elhatározással) mindama élmény-készletből, amelyet a 20-21. századi zeneszerzők is tudnak kínálni. Ilyen meggondolásból remélhetőleg nem csupán újesztendő-köszöntőként tarthatjuk számon a rendezvényt, hanem afféle verbuválásként is, az érdeklődőbb-nyitottabb (hangversenytermi) közönség megteremtéséért. Mert mindig csak utólag derül ki valamely élményről, hogy kár lett volna kihagyni.
(Vujicsics 50 – Az Akusztikus, Autentikus című sorozat koncertje. Január 8., Zeneakadémia)
