A Pannon Filharmonikusok február 14-én és 15-én három alkalommal Pécsett a Kodály Központban, 18-án Budapesten a Müpában idézi meg crossover koncertjein a két legenda munkásságát. Az eredeti daloknak nem csupán nagyzenekarra felhangosított verzióját élvezhetik azok, akik eljönnek a koncertekre, hiszen a műsort megalkotó dirigens-zeneszerző a barokk zene, a jazz és a klasszikusok közös nyelvét alkotja meg évről évre. Az ABBA, Frank Sinatra, Barbra Streisand és Tina Turner után az idei évad főszereplői Ella Fitzgerald és Louis Armstrong a jazz koronázatlan királyai, sokszoros Grammy-díjas előadók. A Pannon Filharmonikusok az elmúlt években Vass András állandó karmester zenei talentumának köszönhetően utat talált a jazz és könnyűzenei slágerekhez.
PFZ / Gramofon-összeállítás
Miért éppen Gershwin?
– Gershwin számomra egy kicsit olyan, mint a C.S. Lewis Narnia krónikájában az a ruhásszekrény, amin keresztül az ember Narnia csodálatos világába nyerhet betekintést. Nagyon érdekes volt már Gershwin életútja is. Azt tudjuk, hogy Európából, mégpedig Szentpétervárról érkezett Amerikába, és valahogy az életpályájában sok hasonlóság van Ella Fitzgerald vagy akár Louis Armstrong történetében, főleg a szegénysorú gyermekévekben. Tulajdonképpen Gershwin volt az a zeneszerző, aki először nagyon élethűen ötvözte a klasszikus zenét a jazz világával, és ő az a szerző, akit az úgynevezett komolyzenei világban még komolyzeneszerzőnek is tartanak és abszolút elfogadnak. Ugyanakkor a jazz világában is egy teljesen elfogadott alkotó. Szinte híd a két világ között. Amikor a jazz műfajáról beszélünk, akkor a Gershwin dalok megkerülhetetlenek. A mostani repertoár jelentős részben Gershwin dalokból áll és ezek a dalok szinte minden jelentős jazzmuzsikust megihlettek, ahogyan Fitzgerald és Armstrong zenéi is.
Klasszikus zenészként mit jelent a jazz-zel dolgozni?
– A klasszikus zenei hátteremből közelítve azt mondhatom, hogy számomra a régizene és a jazz sok szempontból összefügg. Magának a kottának, vagy a big band kottának a struktúrája, a felépítése is mutat némi hasonlóságot is. A régizenében, ez alatt most jellemzően a barokk zenét értem, szintén volt egy billentyűs a zenekarban, aki a harmóniákat játszotta. Sok hasonlóságot mutat a mostani modern jazz partitúrákkal, ugyanis mindkét korban, mindkét stílusban, tulajdonképpen az, aki a barokk korban a kinti játékos, az gyakorlatilag a beat szekcióban az akkordikus kíséretet a gitárral együtt adja. A notációban is vannak hasonlóságok, ugyanis míg a barokk korban általában a basszus szólamot jelölték, de ugye harmóniai kísérletet kellett produkálni, hát a számokkal jelölték. Ez nincs másképp a jazz zenekari anyagokban, partitúrákban sem. Van egy másik szál is, ami számomra nagyon-nagyon fontos, az pedig a jazzben az artikuláció, ami ugyancsak a barokk zenében a zenének a lelke, a legkisebb motívumok szintjén előálló artikulációs megoldások. Amikor a swingről, jazzről beszélünk, akkor az artikuláció az tulajdonképpen megkerülhetetlen. De mondhatnám azt is, hogy a harmóniai sorok, vagy harmóniai körök, amelyeket bejárnak, ott is nagyon sok hasonlóság van. Akár egy Bach-lassú tételre gondolunk, ahol különböző szeptimista unokordok váltják egymást, hogy most ilyen szakmai vonalra tereljem az ügyet. Nagyon sok hasonlóság adódik a jazzben is, és tulajdonképpen azt kell mondjam, hogy ezek sokkal közelebb vannak egymáshoz, sok tekintetben, mint amennyire azt elsőre gondolnánk.
A hangszerelés aprólékos és hosszú munka, alapos stílusismerettel, mesélne erről?
– Számos olyan felvétel van, és jellemzően inkább a közös felvételekről beszélek, ahol Ella Fitzgerald és Louis Armstrong duetteket énekel és csak jazztrió kíséret érhető el. Ezeket át kellett dolgozni nagyzenekarra és itt alapvetően mindig az eredeti anyagokból indulok ki, és próbálom annak a harmóniavilágát, formáját nagyjából megőrizni. Ugyanakkor nagyon érdekes volt azt hallgatni és tapasztalni, hogy tulajdonképpen mind az előadás, de maga a jazz műfaja is, vagy akár Gershwin világa is számos lehetőséget és alternatívát, lehetőséget kínál. Annyira gazdag ez a zene, hogy tulajdonképpen nagyon sokféleképpen megformálható, megfogalmazható, meghangszerelhető, átdolgozható és ez nagyon izgalmas feladat volt, hatalmas élmény volt ezzel a repertoárral foglalkozni. Említenék még egy fontos szálat: ez maga Ella Fitzgerald! És nem csak a 13 Grammy-díj miatt. 13 Grammy-díj az szinte felfoghatatlan is. Elképesztő, ahogyan valamikor a 30-as évek elején feltűnik egy amatőr tehetségkutató versenyen, ahol hamar kiderül, hogy nem is táncosként, hanem énekesként kellene szerepelnie. Erről győzik meg legközelebbi barátai és hamar egy zenekarhoz kerül, mint énekesnő. Ez nagyon hasonlóságot mutat Louis Armstrongnak az élettörténetével, aki szintén fiatalon elkerül egy zenekarba. Mind a ketten nehéz gyermekkor és nem igen támogató közeg mellett vagy épp annak ellenére is nagyszerű karriert futnak be, etalonnak számítanak mind a mai korig. Mindenki, aki a jazzel foglalkozott, az biztos tudja, hogy kicsoda Ella Fitzgerald és Louis Armstrong. És egy utolsó téma, amit még feltétlenül idehoznék, az az idei koncerteknek úgymond a sorozat eddigi előadásaitól eltérő, meglepetés közreműködője: Fekete-Kovács Kornél, többek között trombitaművész. Kornél a magyar jazz világnak talán az egyik legképzettebb muzsikusa. Nagyon aktívan, igen sok javaslattal és nagyon sok szeretettel, empátiával és nyitottsággal fordul ahhoz a közös munkához, amit most a koncertre való felkészülésként szinte napi szinten megélünk. Életpályáját úgy lehetne a legrövidebben összefoglalni, hogy a magyar jazzélet szinte összes jelentős szereplőjével együttműködve, Oláh Kálmántól Dés Lászlóig, a Bacsó Kristóf Kvartettől kezdve a Budapest Jazz Orchestráig, a Modern Art Orchestráig egy olyanfajta széles ívű szakmai portfóliót képvisel, amit nagyon kevesen tudhatnak magukénak.Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a nagyon szép feladatot elvállalta, és nagyon megtisztelő, hogy együtt dolgozhatunk. Várom azt, amikor fölcsendülnek azok a hangok, amelyekben sikerült úgymond dűlőre jutnunk.”
Veres Mónika Nika sok éve a Pannon Filharmonikusok partnere a crossover koncerteken: A PFZ -vel első alkalommal fellépő Pocsai Kriszta hazánk egyik legkiválóbb jazzénekese, olyan jazzisták méltó partnere, mint Tomsits Rudolf, Orbán György, Lakatos Peczek András és a Modern Art Orchestra. Az énekesek sorát Farkas Gábriel zárja, aki már korábban is bizonyította, hogy előadói kvalitása a legmagasabb színvonalon hamisítatlan amerikai show-hangulatot teremt a koncertteremben. A hangszerelőn és az előadókon túl a nemzetközi minőséget Illényi Péter karmester garantálja, aki a crossover szimfonikus produkciókban és a filmzene felvételek készítésében is rangos helyett foglal el, egy általa vezényelt amerikai filmzene épp a Grammy-díj várományosa.
