Jobb az elején tisztázni Aphrodité születésének körülményeit: Kronosz a Gaiától (anyja és nagyanyja egy személyben) kapott sarlóval kasztrálta apját, Uranoszt, és annak nemi szervét a tengerbe hajította – no, abból született meg Aphrodité, a szépség maga. Szóval, hogyan is születik itt a szépség ég-apánk levágott szerszámából. És főként, mi is lenne a tenger, ahová bedobták: hajósok és halászok viharos vesztőhelye, medúzák, polipok és cápák lakhelye, vagy selyem-plázs mögötti fotogén kékség.
Bali János
A lemez hangképe tökéletesen hozza a zeneipar elvárásait: a trackek között obligát öt másodperc csend, elegáns minimál-esztétikával arányosan beállított hangtér, jó mikrofonozás, comme il faut teljesen szőrtelenre borotvált megszólalások, ízlésesen változatos hangszerelés, szépen megszólaltatott hangszerek, „meditatív” és tudomisén még milyen hangulatok.
Hogy jó-e ez az egész – az attól függ, miként hallgatjuk. Persze, a zeneipar által a maga dicsőségére kitermelt kritikus mindezzel maximálisan megelégedhet. Az elmélyültebb hallgató viszont összevonhatja a szemöldökét, hogy 1) vajon mit jelent itt a „kompozíció”, amit a trackek többségében a kísérőszöveg Márkos Albert nevére ír? Pontosan lejegyzett és alaposan hangszerelt kottát, két művész által a zenei rendező szigorú számonkérésével lejátszva egy objektív mikrofonpár előtt, vagy a felvétel létrejötte azért ennél bonyolultabb volt? 2) e kompozíciók akár előre kottában, akár a vágóasztalon véglegesültek, vajon miért nincs köröttük a lemezen az önmagukban-létük felfoghatóságához elengedhetetlenül szükséges mennyiségű csend? Miért a játszó embert teljesen elimináló, személytelenítő vágás? 3) hogyan lehetséges, hogy az improvizációk komplexebb kompozíciónak tűnnek, mint a zeneszerző által megírt darabok? Különösen az utolsó: mintha értelmezve magába foglalná az előző sok zenét.
De nem pont ez a sok nyomasztó kérdés-e itten a tenger? A zeneipar, benne a felszínes fogyasztóival. Amibe az idő, a mi időnk behajítja azt a nemző erőt, amiből maga is vétetett? És a még-elmélyültebb hallgató ezen a ponton elkezdi szeretni az egészet. A valószerűtlenre simított hangkép átlényegülve az elidegenítésben való perverz gyönyörködést ad. És ettől az egyéni megszólalások egyszerre hihetővé válnak: a buherált fotók mögött megjelennek a valós személyek. A trombitahang, ami egyszerre nagyon gazdag és kifejezési lehetőségeiben mégis szegény, a gazdag ütő-arzenál, aminek a hangjai önmagukban élettelenek a trombita jelenlétéhez képest; s a csellója révén megjelenő és ugyanakkor misztikusan eltűnő komponista.
A borítóképen az organikus valósággal szembeállított 3D-nyomtatott valamik feszültsége visszaigazolja ezt az olvasatot. Kritikai attitűdje révén válik igazán szerethetővé a produkció, amelyben komponista, hangszeres játékos és hangmérnök együttes produkciója ad élményt.
A kiemelt képet, a Samodai-Szives Duó fotóját Boros Fanny készítette. Jobbra Samodai Bence János trombitaművész, balra Szives Márton Gábor ütőhangszeres művész. Az alsó képeken: Márkos Albert (fotó: a művész arhchívumból), illetve az album borítója. A borítón Berkes Tamás grafikusművész 3D-nyomtatott szobrai láthatóak Afrodité alakja alatt. A hang-szobor koordinátáit Márkos Albert Canzoni senza parole című művéből nyerte mesterséges intelligenciával, formáját a Duó hangfelvétele alakította. Jobboldali forma: timpani szólama, baloldali forma: trombita szólama. A szobor elnyerte az MTA innovációs díját 2024-ben, képét és művészeti leírását az album fizikai kiadása tartalmazza.
