Johann Adolf Hasse (1699–1783) oratóriuma, a Serpentes ignei in deserto felvétele iránt elsősorban a közreműködő fantasztikus énekesgárda kelti fel a figyelmet: négy kontratenor, valamint egy férfi és női szoprán.
Méltatlan utóélet jutott a késő barokk egyik legelismertebb szerzője oeuvre-jének, ami egészen elképesztő a szerző pályafutásának, nemzetközi elismertségének tükrében. Része lehet ebben, hogy a gazdag operatermés az opera seria műfajába tartozik, amely felett „eljárt az idő”. Más megközelítésből a kora esztétikájához (szépségideáljához) való erőteljes kötődéssel magyarázzák ezt a – valljuk meg – méltatlan mellőzöttséget. A Hasse (1699-1783) munkássága iránti érdeklődés az utóbbi évtizedekben feltámadni látszik – ebben a megkésett újrafelfedezésben leghatásosabb szerepe a felvételkészítésnek lehet.
Thibault Noallyé és együtteséé az érdem, hogy hangzó életre keltették egyik latin szövegű oratóriumát, amelyet a velencei Ospedale degli Incurabili számára komponált, eredetileg három-három szoprán és alt hangra, hangszeregyüttes kíséretével. Noally döntése volt, hogy megváltoztatta az ősbemutatóhoz képest az énekesek hangfaját: Mózes és társai szerepét férfi énekesekre bízta (négy kontratenor és egy férfiszoprán), és csak az Angyal szerepét osztotta énekesnőre. Ez utóbbit Julia Lezhneva jeleníti meg, Mózesként Philippe Jarousskyt, Nathanaelként Jakub Józef Orlińskit, Eleazarként Carlo Vistolit, Eliabként David Hansent halljuk (ők a kontratenorok), Joshua szólamát pedig a férfiszoprán Bruno de Sá énekli.
Miként Hasse komponistaként a saját kora ízlésvilágáról tájékoztat, Noally szereposztásában az tükröződik, hogy a kiváló kontratenorok hangja (habitusa) markánsan különböző, így a szereplők éneke jól elkülöníthető, mondhatni egy-egy típust testesítenek meg, már-már színpadi hevülettel formálva meg a karaktereket, amelyek a szövegből adódnak. Hasse oratóriumát hallgatva, elképzelésünk lehet az árvaházi ének-zene tanítás színvonaláról, az előadók képzettségéről. A barokk virtuozitás csúcsteljesítményei közé sorolhatjuk például az Angyal (Angelus) első áriáját (Aura beata), de a szenvedélyek skálája a belcanto líraiságáig terjed – ilyenkor mélységesen megéljük, hogy az oratórium voltaképp színpad nélküli opera.
Hasse tizenegy oratóriuma közül ennek az egynek a librettója származik Bonaventura Bonomótól, az ószövetségi történet Mózes IV. könyvéből való (21.4-9). Mivel az oratóriumot eredetileg egy Miserere zsoltár elé szánták, önálló kompozícióként „hatásosabb” befejezésként Noally a bevezetés fúga-szakaszát idézi vissza, örvendező befejezésként. Mózes és az Angyal két-két áriát énekel, a többi szereplőnek egy-egy ária jutott, s a recitativ keretben kibomló történetben a közösség hálaadását Eleazar és Joshua duettje juttatja kifejezésre.
A 21. századi hallgató örömmel ismeri fel azoknak az énekeseknek a hangját, akiknek egyéb hangfelvételeit ismeri, s növeli az élményt, ha koncertelőadás(ok) élménye is társul hozzá. A Les Accents, amelyet zenei értékek újrafelfedezéséért alapított Noally, ideális partner a virtuóz szólamok érvényesítéséhez. Gyönyörű muzsika, amely a szöveg konkrét-pontos értése nélkül is élvezhető.
(Hasse: Serpentes ignei in deserto. Philippe Jaroussky, Julia Lezhneva, Jakub Józef Orliński, Brundo de Sá, Carlo Vistoli, David Hansen, Les Accents, Thibault Noally. Kiadó: Erato, katalógusszám: 5021732399045)
