Régen gyűlt össze Budán ennyi „jazz-gourmet” – mindenki kíváncsi volt Jazzmeia Horn koncertjére. Igazán exkluzív közönség érkezett, mert a Csörsz utcába induláskor még nem sejthettük, hogy Portugália, Kolumbia, Kuba, Venezuela Mexikó, Japán, Marokkó, Kuwait, Nigéria, Szudán, Pakisztán és az USA nagykövete társaságában múlatjuk majd az időt – mint a felkonfból kiderült. Precíz definíciónak bizonyult a MOMKult szlogenje, mivel az UPSOUND névre keresztelt a prémium koncertsorozatot úgy ajánlotta: „egyedülállóan izgalmas zenei élményeket nyújt nemzetközileg elismert, de itthon még kevésbé ismert előadókkal”. Mindenki ott volt tehát, aki számít, meg aki tudta, hogy Jazzmeia négy oktávnyi hangterjedelemével és egyiptomi hercegnőket idéző kecses mozdulatokkal a kékszakállú herceg segítsége nélkül megnyitotta röpke pár év alatt a jazzbirodalom minden robosztus kapuját.
Iván Csaba
A 2017-es Social Call és a 2019-es Love and Liberation albumok után a fogadóirodák már nem fogadtak el komoly téteket, ha valaki a Grammy-díja megnyerésének esélyére spekulált. A 2024-ben megjelent Messages – amit ezen a turnén mutat be Európában – végleg elhelyezte a jazzplanéta fénylő felfedezésre kiemelten ajánlott bolygói között. Kevés olyan eredeti jelenség bukkant fel az ezredforduló óta, aki énekesként, komponistaként és színpadi fellépésben, megjelenésében képes volt új minőséget prezentálni. Jazzmeia, a nevet a templomi orgonista nagymama testálta rá „végrendeletileg”, virtuóz koncertjén egyszerre mutatta meg a jazz tradícióit, a jelenét és jövőjét is. A dalainál a komponista – aki szintén ő – úgy érezheti magát, mint a mélytengeri búvárok a felszabadult lubickolás közben, hiszen jól ismeri az énekes adottságait – a határait, vagy inkább határtalanságát. Alig képes valaki ekkora hangterjedelemben ilyen könnyed dinamikával mozogni, mégis tiszta intonációval, mint ő. Még a scattelésnél is tudott újdonságot mutatni, újra lehet írni ezt a szócikket is a zenei enciklopédiában. A megjelenése részét képezi mindig egy exkluzív „törzsi fejfedő”, az ókori stukkófestményeken látható elegáns kalaszíriszt idéző ruha, vagyis a ‘feed your soul’ szellemiség fontos része az öltözködés is. Az egyiptomi kultúrához vonzódását jelzi, hogy gyakran visel karkötőként, fülbevalóként ankh-ot, az örök élet szimbólumát. Aki az ókori art deco illusztrálásához fotósorozatot tervez, és ideális modell után kutat, ne keressen tovább, megtalálta.
Az említett eredetiségének harmadik, és talán legfontosabb komponense az énekesnői kvalitások és a style mellett a dalok szellemisége. A Messages személyes vallomások sora az élet teljességéről, melynek része a család, a szerelem és a szeretet, az alázat és az áldozathozatal mellett a művészi szabadság keresése is. A Dallasból indult lány tudja, miről beszél, hiszen ő az első, aki eljutott más kontinensre is: „a családomban én vagyok az egyetlen, aki látta a bolygó többi részét”. Ennek hasznosságát felismerve viszi magával mindenhova kislányát (a nyugat-afrikai trombitás, Lesedi Ntsane az apuka), a szintén előadott szép ballada, a Mother’s Love döntése motivációjáról szól. A néha kamaszos szertelenséggel és bájjal előadott dalok őszinte üzenetek, a hol a kiégéstől, hol meg a Fear Of Missing Out-tól, a valamiből kimaradás fóbiájától „reszkető” saját generációjának és kortársainak: ne a médiára figyeljetek, ne higgyétek el, hogy nincs holnap, ezért mindent most kell átélnetek és megszereznetek, mert ezzel a bensőséges emberi kapcsolatokat veszélyeztetitek – a közösség erejét. Olyan jelenség ez, a modern kor „vírusa”, amivel a régi szerzők még nem találkoztak. A Voicemail Blueshoz rögtönzött felkonfjában például „együttérzéséről” biztosította a szülőket, akik a tik-tok-, FB-, X- és Instafüggő gyereküket próbálják arra nevelni, hogy ne az egó győzzön és a megfelelési kényszer, hanem a család. Jazzmeia ezért ajánlja, hogy a régi, népszerű What A Wonderful World „programját” mindenki frissítse a Louisianából származó ’Feed your Soul’ 2.5.0-ra, hogy illeszkedjen az ezredforduló után létrejött világhoz. Úgy érezhetjük magunkat az ő koncertjén, mint mikor egy régi ismerőssel randevúzunk, akinek annyi mesélni valója akad, hogy nem nagyon jutunk szóhoz mellette, de mivel szeretjük, elnézzük neki, és belefeledkezünk érdekes történeteibe.
Megérthetjük közben, mit jelent pontosan az – istenáldotta tehetség. A nyitó Tip előadása közben dervistáncot járt, egy légtornász könnyedségével szárnyalt a Happy Livin’ előadásakor, máskor az utolsó utáni pillanatban érkezett, hogy kezébe kapva a mikrofont még időben lépjen a Flip’D’Switch közjátéka után. Mögötte egy olyan tradicionális alapokat hozó ritmusszekció (az olasz Enrico Morello dobokon és Manhattanből Ameen Saleen bőgőn) játszott, akik a kevesebb gyakran több elvét illusztrálták Submit to the Unkown előadásakor, képesek egy pillanat alatt a swingelés „elrejtésére” és előcsalogatására, ahogy a helyzet megkívánja. A legfontosabb szövetséges azonban a zongoránál ült, Joel Holmes lazán szétszedi és összerakja a témákat, nem csak „megágyaz” az énekszólamnak, a You’re Getting to Be a Habit With Me-t egy székre telepedve énekli el Jazzmeia, miközben a pianista könnyed kamarazenévé transzponálja a darabot, hogy aztán a pillanat tört része alatt visszatérjen az eredeti kiindulóponthoz. Egészen eredeti a zongorajátéka, ezért az év koncertje választáson nálam a visszafogott virtuózok kategóriában dobogón állna a trió, csak Jazzmeia Horn lógott ki ebből, aki nem ismer önmérsékletet, amire a remekül ellenpontozó zenészek még jobban segítenek ráfókuszálni a közönségnek.
A végére is maradt meglepetés: Jazzmeia bejelentette, hogy mindenkit tiszteletbeli New Orleans-i polgárrá avat egy feltétellel, ha beszáll az össztáncba. Kiderült, hogy sokakat csábított a lehetőség, hogy Louisianába költözhet, mert pillanatokon belül karneváli lett a hangulat. Az önkéntes párok a nevezetes Francia negyedben eltanulható ‘feed your soul’ szellemében ropták, a nagymama pedig a mennyei páholyból elégedetten szemlélhette a MOMKult színháztermében a „ceremóniat” vezénylő unokáját, aki mindig azt mondta, ha az ars poéticájáról kérdezték: „Nem veszek el senkitől semmit, én csak adok”. Jazzmeia most is betartotta az ígéretét.
(Jazzmeia Horn koncertje. MOMKult, 2025. május 4.)
A kiemelt kép forrása: Bimhuis (Amszterdam). Az alsó képet a szerző, Iván Csaba készítette
