Cecilia Bartoli salzburgi Pünkösdi Fesztiválja 2025-ben Velencét jelölte meg fő motívumként, mivel a korábbi években is egy-egy különleges város (Róma, Sevilla) neve fémjelezte a programot. Ám Velence, Bartoli szerint, nem csak egy romantikus helyszín, („gondola-idill, szerelem városa…”) hanem a múlt és a jövő sok abszurditását, drámáját is magában hordozza. A bemutatott művek, azok szerzői ezt a sokarcúságot próbálták bemutatni, nem középiskolás fokon… De hogyan kerül össze Antonio Vivaldi, Thomas Mann és Giuseppe Verdi?
Dr. Székely György
Ismerte-e Vivaldi Ovidius életművét? A velencei hegedűs, zeneszerző, a „vörös pap” élete egy kalandregénnyel is felér. Publius Ovidius Naso i.sz. 8. században írt elbeszélő költeménye, egyben művészetének csúcsa, rendkívül népszerű volt Vivaldi korában is. A Négy évszak hegedűversenyeinek programjaiban is fellelhető Ovidius mitológiai alakjainak hatása.
Hotel Metamorphosis – Drámai játék Vivaldi és Ovidius műveiből
Az Átváltozások (Metmorphoses) 250 történetből álló elbeszélő költeménye a világ történetét mutatja be a teremtéstől Julius Caesar istenné avatásáig. A nyugati kultúra talán legnagyobb hatású műve ez. Az irodalomban felhasználta többek között Dante Alighieri, Giovanni Boccaccio, William Shakespeare, a képzőművészetben a velencei nagy reneszánsz festők: Tiziano, Tintoretto, Veronese. Ovidius terjedelmes eposzában újra meséli az ókori görög mitológiai történeteket, melyek fókuszában az istenek és az emberek viszonya és a moralitás áll. Az istenek büntetése mindig a halandók nem megfelelő viselkedésére reagál.
Ha eltekintünk attól, hogy a Négy évszak talán a legnépszerűbb klasszikus zenemű, Vivaldi művészete rendkívül alulértékelt volt a 20. századig. Sajnos Igor Sztravinszkij elhíresült, kicsit gúnyos „bonmot”-ja tett erről: „Vivaldi egy versenyművet írt, csak hatszáz példányban.” Igazságtalan megjegyzés ez, és Sztravinszkij arról sem tudhatott, hogy Vivaldi vokális művészete milyen kincseket rejt magában. Operái, oratóriumai jelen korunkban nyerték el méltó helyüket Bach és Händel művei mellett. Az itt bemutatott „pasticcio” (olyan zenés játék, amely korábban megírt zeneműveket ötvöz össze) már a barokk korszak jellegzetes műfaja volt. A Hotel Metamorphosisban Olaf A. Schmitt német zenetörténész és színházi dramaturg ötlete nyomán megszólaltak a leggyönyörűbb Vivaldi művek Ovidius mitológiai történeteivel összeötvözve. A narrátor mesélő Orfeuszt korunk egyik legnevesebb német színésznője, a 81 éves Angela Winkler személyesítette meg. Micsoda ötlet!
Angela Winklerről tudni kell, hogy a német filmművészet kiemelkedő alkotásainak volt főszereplője (Katharina Blum elveszett tisztessége, Bádogdob stb.) és a huszadik század egyik (nem tévedés!) leghíresebb női Hamlet alakítását mutatta be 1999-ben Peter Zadek rendezésében. Hogy Sarah Bernhardt és mások nőként miért tudták hitelesen Hamletet előadni, ez egy másik történet. Ovidius eredeti szövegei mellett Rilke versei is szerepeltek Angela Winkler előadásában, amely nemcsak összekötötte, hanem kommentálta is a kiválasztott öt történetet. Rainer Maria Rilke (1875-1926) munkásságában, például a Szonettek Orfeuszhoz-ban, a művészet, a halál, a feltámadás és az átváltozás természetét kutatja.
Barrie Kosky ausztrál sztárrendező jelenleg a berlini Komische Oper igazgatója. Megosztó produkciói már sok helyen kavartak nagy port, helyenként megrökönyödést, vagyis a világ nagy operaszínpadain mindig nagy érdeklődést keltenek. Így volt ez itt is, ahol már a darab címe is zavarba ejtő volt: Hotel Metamorphosis. Középen egy franciaágy, amely szimbolizálja az álom, a valóság, a szereplők által átélt vagy képzelt élményeket. A hotelszobában ül Orfeusz, jegyzeteket készít, majd feltűnik Euridiké, aki eltűnt szerelmét keresi. Cecilia Bartoli megjelenése azonnal felforrósította a légkört, egy súlyos dráma közepébe csöppentünk. A fenti prológus és a zárójelenet Euridiké szenvedését mutatja be, míg az első képben Pygmalion, ciprusi szobrász a főszereplő, aki szerelmes lesz az általa alkotott elefántcsont szobor leányba. Aphrodité istennő megkönyörül rajta, és életre kelti szerelmét. A színrelépő Philippe Jaroussky világírű francia kontratenor és az ugyancsak francia szoprán Lea Desandre felhőtlenül komédiázik, akár a későbbi Ekhó és Narcisszus jelenetben.
Arakhné hercegnő történetét, aki hímző-szövő tehetsége révén vált az ókorban híressé, mestere, Pallas Athéné (Minerva) büntette meg hiúsága miatt. A történetet korunkba helyezve, a főhősnő (Cecilia Bartoli), mint zseniális „webmester”, ügyködik az interneten és lelkesen, komédiázva sértegeti a „nagyokat”. Minerva egy öregasszony képében figyelmezteti őt, ám ennek nincs hatása. Kettejük szakmai versengése – a teljesítménytől függetlenül – az erősebb istenség felülkerekedését hozza. Athéné először szétrombolja Arakhné műhelyét, aki kétségbeesésében öngyilkosságba menekülne. Az istennő végül megkegyelmez a feltörekvő Arakhnénak, de pókká változatja, így folytathatja szövőmunkáját. A történetet pazar videó-installációk és animációk tarkították, a rocafilm munkatársai elképesztő (két-háromdimenziós) filmcsodákat hoztak létre. Ugyanilyen nagy ünneplésben részesült Otto Pichler koreográfiája elsőrendű táncosokkal. Két remek fiatal énekesnő is brillírozott: Minerva szerepében a svájci-orosz Nagyezsda Karyazina, aki a Placido Domingo énekversenyen tűnt fel, s azóta keresett mezzoszoprán. A francia Lea Desandre-t már említettük. Myrrha (Mirra), a ciprusi királylány szerepében nem csak énekesi, de színészi képességeit is megmutatta. Ez a legbizarrabb történet a görög mitológiában: Mirra becsmérlően nyilatkozott Aphrodité istennőről, aki bosszúból szerelmi vágyat ébresztett benne édesapja iránt. Édesanyja távollétében az éjszaki sötétségben több napig „helyettesítette” a házastársi kötelességekben, majd, mikor apja rájött a tévedésre, menekülnie kellett haragja elől. Az istenek büntetésképpen mirhafává változtatták, de a vérfertőző kapcsolatból megszületett Adonisz királyfi, akinek tragikus kalandjai az istenekkel már egy újabb történet.
Nárcisszusz és Ekhó történetét megelőzte egy bacchanália jelenet, amely Vivaldi híres Tavasz hegedűverseny tételének a szerző által készített feldolgozására épült. Énekesek, táncosok, a remek kórus és szólisták egészen kiemelkedő vokális és színészi produkciót hoztak létre. A szép, de nagyon hiú fiatalember, Narcissus (Philippe Jaroussky ) elutasítja Ekhó nimfa közeledését, büntetése, hogy saját tükörképébe szeret bele, amikor bepillant a folyóba. A megkettőződött Nárcissust alakító két táncművész különleges jelenetet produkált. A legenda szerint Narcissusz végül halálra sorvadt és nárcisz virággá változott. A fecsegő, pletykás Ekhó-t (Lea Desandre itt is remekelt) is megbüntették, csak ismételni tudta mások mondatait, majd testét elveszítve puszta hanggá változott át, amely a völgyekben visszhangzik. A darab végén Orfeuszt az alvilág gonoszai megölik, lefejezik. Euridiké gyászol, majd a sötétben eltűnik szerelmével. A zárójelenetben két csodás Vivaldi áriát hallottunk Bartolitól. Végül a pestisjárvány ijesztő, füstölő „doktorai” is megjelentek, és ez már a következő előadásra is utal… (Halál Velencében). A majdnem négyórás műben a Les Musiciens du Prince zenekar (Bartoli „rezidens” zenekara Monacoban) és az Il Canto di Orfeo kórus, mindkettő Gianluca Capuano vezetésével kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Hasonlóan nagy élmény volt előadásukban Claudio Monteverdi Mária vesperás (Vespro della beata vergine) műve, amely a velencei Szent Márk Templom karnagyának talán legnagyobb alkotása.
Elmélkedés a szerelemről és a halálról
Hogyan került össze Thomas Mann és Giuseppe Verdi? A fesztivál másik szenzációja a Halál Velencében – haláltánc című balett volt, amelyet a világhírű, amerikai John Neumeier hozott létre 2003-ban. A produkció ihletője Thomas Mann műve volt, ám a főszereplő, Gustav von Aschenbach itt idősödő koreográfus, aki alkotói válságba került. Nagy Frigyes porosz királynak írta Johann Sebastian Bach a „Zenei áldozat” című művét. Ennek zenéjét – amely a koreográfus számára a művészet precizitását és tökéletességét szimbolizálta – használta volna fel, ám a jelenetek létrehozása nem sikerült. Egyszer csak megszólalt Richard Wagner zenéje, megjelent két fiatal táncos: Trisztán és Izolda. A vágy, a szerelem úgy látszik, legyőzte a racionalitást. A Velencébe „menekülő” művész meglátta az ifjú Tadzio-t, akinek szépsége megrendítette, részben saját fiatal énjére emlékezve. Ám ezzel már nem tudott mit kezdeni, és a velencei pestisjárvány szinte segítette őt a halálba menekülni. A Bach muzsika átalakult őrjöngő elektronikus zenévé, majd minden lecsendesült és a művész elérte célját, a megsemmisülést… A produkció viharos sikert aratott, Neumeier karizmatikus, különleges koreográfiája, amely a klasszikus és modern elemeket egybeötvözte, a főszereplő, az ukrán Edvin Revazon és a világhírű Hamburgi Balett szólistái nagy élménnyel ajándékozták meg a közönséget.
A sikert sikerre halmozó salzburgi pünkösdi fesztivál végül egy hatalmas bukást is megidézett – de hát tematikusan ideillett: Velencében történt 1853-ban. Verdi Traviatájának velencei premierje bizony nagyot bukott: A két férfi főszereplő indiszponált volt, Violetta megformálója egy előnytelen kinézetű énekesnő volt, akit a közönség „töltött hurkának” nevezett kövérsége, esetlen mozgása miatt. Valery Violetta haldoklását a közönség hangos kacagása kísérte „szerintem nem tüdővész, hanem vízkór volt” nyilatkozta egy korabeli néző a bukás után. Igazából a téma, egy prostituált „megdicsőülése” is botránynak számított a konzervatív velencei közönségnél. Verdi így kommentálta az estét: „A Traviata tegnap megbukott. Nem tudom, ki a hibás, én vagy az énekesek. Az idő majd eldönti.” A döntést ismerjük, minden idők egyik legnépszerűbb operájáról beszélünk, amelyet Bartoli az általa vezetett Monacói Operaház produkciójaként hozott el koncert előadásban, három sztárénekes, Nadine Sierra, Piotr Beczala és Luca Salsi főszerepével, a Salzburgi Mozarteum zenekarát Massimo Zanetti vezényelte. A siker itt sem maradt el, akárcsak a fesztivált záró Rossini gálaesten, ahol Bartoli mellett a következő generáció kiemelkedő énekesei szerepeltek: a nálunk is ismert francia Melissa Petit, valamint a grúz Giorgi Manoshvili. Rossini Velencében bemutatott operáiból (Tankréd, Olasz nő Algírban, Szemirámisz), valamint az Otello-ból állítottak össze pazar operaestet.
A programot kortárs zenei bemutató is színezte. Bruno Mantovani francia zeneszerző Gianluca Capuano kórusának írt műve (Velencei reggel) a Mária vesperás előtt hangzott el. Különleges hangfestéseivel igyekezett a város hangulát, fényeit megidézni a zene nyelvével, Rainer Maria Rilke verseire. Markus Hinterhäuser zongoraművész (aki a Salzburgi Ünnepi Játékok fesztivál művészeti vezetője) érdekes zongora-dal matinét állított össze velencei témakörből, Liszt, Wagner és huszadik századi zeneszerzők műveiből. Egy ínhüvelygyulladás azonban sajnos keresztülhúzta fellépését. Régi kolléganője, a német-szerb Tamara Stefanovich – aki többek között Pierre Boulez, Kurtág György műveit is sikerre vitte – bravúros módon a teljes programot lejátszotta, nem is akárhogyan! Wagner Wesendonk dalok ciklusa pedig az Ő közreműködésével Matthias Goerne nemes baritonhangján szólalt meg.
Az idei pünkösdi fesztivál „Velence” tematikájával nem a szórakozásról, a karneválról szólt, hanem megmutatta az értő közönségnek a művészet, a zene és egyéb műfajok kapcsolatának mélyebb rétegeit. Ez tette ezt a négy napot különlegessé és felejthetetlenné. Bartoli idén is Salzburban ünnepelte a születésnapját. Jövőre a hatvanadikat fogja! Megjelenése, frissessége, hangja miatt még sokáig lehet a nemzetközi zenei élet egyik legaktívabb főszereplője. Drukkoljunk, hogy így legyen!
A kiemelt képen: Hotel Metamorphosis – pasticcio A „webmesternők vetélkedője”. Arakhné – Cecilia Bartoli jobboldalon, Minerva – Nagyezsda Karyazina (baloldalon), fotó: Monika Rittershaus. Az alsó képeken: Hotel Metamorphosis – Bacchanália jelenet, középen: Lea Desandre (Ekhó), Angela Winkler (Orfeusz), fotó: Monika Rittershaus és Halál velencében – a főhős, Gustav von Aschenbach (Edvin Revazon – jobboldalon) két tanítványával (Silvia Azzoni, középen, Alexandre Riabko baloldalon), fotó: Marco Borelli
