„Klänge der Serenissima” – hirdette a program, de korántsem csupán ennyiről volt szó, hiszen a Velencei Köztársaság a 8. század és 1797 között létező államalakulat volt, viszont az idei Pünkösdi Fesztivál programja korántsem határolódott ebbe az időszakba. Ráadásul olyan műsorokat kínált, amelyek a fesztiváloknak azt a fénykorát idézték, amikor érdemes volt az „itt és most”, vagyis a „soha máskor” élmény kedvéért idezarándokolni. Akkor is, ha „tényszerűen” másként is hozzá lehet jutni egyik-másik produkcióhoz. Dr. Székely György beszámolója után ezúttal Fittler Katalin kolléganőnk írását közöljük az idei Salzburgi Pünkösdi Fesztiválról.
Fittler Katalin
Emlékszem, amikor intendánsként Riccardo Muti több nyáron át Nápolyt helyezte a fesztivál fókuszába, mennyire felvillanyozóan hatott a szakmai és laikus közönségre egyaránt. A felfedeznivalók olyan gazdag tárháza került reflektorfénybe, ami meglepetésként hatott. Intendánsként Cecilia Bartoli tovább stimulálta/stimulálja a zenebarátok földrajzi érdeklődését. Róma, Sevilla után idén Velencét varázsolta Salzburgba, ami egyszerre „könnyű” és korántsem egyszerű vállalkozás, tekintve, hogy Velence zenei múltja és jelene aligha sűríthető néhány napba! Az viszont kétségtelen: különleges időutazást kínált mindenkinek az értékorientált produkciók sorozata.
Azt sem felejtem el, amikor a Salzburgi Ünnepi Játékok egyik prominens művésze – rádióműsor keretében – rosszallóan említette, hogy bezzeg régen „zarándokoltak” az érdeklődők egy-egy fesztivál helyszínére, míg manapság ugyanahhoz a produkcióhoz különböző fórumokon is hozzá lehet jutni. Ebből a megjegyzésből kiderült, hogy minőségi változás következett be a fesztiválok funkcióját illetően – de ez mit sem változtat azon, hogy a fesztivál (kiváltképp, ha „világelsőről” van szó!) élményét illetően nem történt lényegi változás. Az idei rendezvény megannyi adalékkal szolgálhat(ott) ilyesfajta kérdésfeltevések megválaszolásához.
Kezdve azon, hogy továbbra is „érdemes” a különböző műsorok részesének lenni – akkor is, ha rövid időn belül (és ez is különleges specialitása a salzburgi rendezvényeknek) megjelennek CD-, avagy DVD-felvételen. Mert a rögzített produkció számukra az élmény-felidézés többlet-funkcióját kínálja, míg a felvételek további tulajdonosai számára mű és/vagy interpretáció-élményként tárgyiasul. És hogy ez korántsem csupán feltételezés, annak ékes bizonysága, hogy a programok közönsége akarva-akaratlanul is tudatában van ennek: csodálatos az az atmoszféra, amely magába foglalja a nézőtér/terek egészét! Itt nem fordul elő, hogy valaki úgy vélné, a belépőjegy megvásárlásával jogosult lenne szabados viselkedésre – éppen ellenkezőleg: nem az érdeklődő, hanem az érdeklődés tárgya kerül mindig reflektorfénybe! Aki eljut ide, elementáris élményekben részesül! Ettől koncentrálódik a figyelem, és különleges atmoszféra jön létre. Amely nyilvánvalóan átjut a pódiumra/színpadra is.
Az évenként megrendezett Pünkösdi Fesztiválok sajátosságát a koncentrátum-jelleg adja: négy napba sűrítve kínálják az élményeket. Program-duplázás alig van – a boldog-szerencsések bérlet-jelleggel akár valamennyi program részesei lehetnek. Különleges lehetőség ez az élmények habzsolására – sajátos feltöltődés forrása. Nem kétséges: a program-kínálat részei sajátos élmény-hálót képeznek! Ugyanakkor ki-ki biztos lehet abban, hogy bármit-bármennyit választ a kínálatból: nyertes, hiszen egyetlen élmény is életre szóló tud lenni. Külön öröm – és ez semmit sem von le egy-egy pünkösdi fesztivál értékéből -, hogy némely előadás bekerül a nyári Ünnepi Játékok programjába. Kár lenne lemondani az érték-terjesztés eme módjairól. És az sem von le semmit egy-egy produkció értékéből, hogy az korábban is látható-hallható volt valahol, netán már megörökítésre is került (CD vagy DVD felvételen).
Az idei Velence-projekt kínálata egészen kivételes volt: túl azon, hogy „ritkaságokat” kínált, mindenkor eleget tett az értékorientáltság legmagasabb követelményeinek is. És utólag úgy tűnik: bár aligha lehetett tudatos szempont, rendkívül sokat tett az érdemi (minőségi) fesztiválközönség kialakításáért. Az értékes-nívós programok egyszersmind a potenciális közönség megbecsülését is jelentették – és ez „átjött”, a nézők-hallgatók felnőttek ehhez a színvonalhoz. Gyönyörűség volt végigélni a Hotel Metamorphosis — szünettel — mintegy négyórás előadását, amikor érezhetően nem hanyatlott a nézőtéren a figyelmi grafikon, és az is emlékezetes élmény, hogy nem csökkent a bioáram akkor sem, amikor szünet nélkül, mintegy másfél órás programot kínált a vasárnapi matinén Tamara Stefanovich és Matthias Goerne.
2012 óta intendánsa a salzburgi Pünkösdi Fesztiválnak Cecilia Bartoli, aki a 2016-ban általa életre hívott Les Musiciens du Prince – Monaco korhű hangszereken játszó együttesét rezidens együttessé tette (miközben turnék, vendégszereplések sorozatával biztosított számára helyet a nemzetközi koncertéletben). Vezető karmestere 2019 óta Gianluca Capuana, akinek 2005-ben alapított ének- és hangszeregyüttese, az Il Canto di Orfeo is rendszeres közreműködője a salzburgi fesztiváloknak. Az Il Canto di Orfeo és a Les Musiciens du Prince – Monaco közös produkciójaként (Capuana irányításával) a fesztivál keretében (Geistliches Konzert) szolid címmel felcsendült Claudio Monteverdi remeke, a Vespro della Beata Vergine. A monumentális kompozícióhoz előjátékként (ha úgy tetszik, ellen-darabként) kapcsolódott Bruno Mantovani (*1974) a cappella kettős kórusra szánt műve, Rilke-megzenésítésként a Venezianischer Morgen. Élő előadásban hallani Monteverdi mintegy másfél órás remekét: ritkaság-élmény még a rendszeres koncertlátogatók számára is. Fokozta a hatást az előadás „megszervezettsége”: a különböző komponálási technikák, zenei megoldások, amelyekről leginkább olvasmányélményként értesül az érdeklődő, ezúttal hangzás-élmények sorozatává váltak. Az énekesek különböző csoportosításával, a hangszerek változatos elrendezésével a Mozarteum egyébként is kitűnő akusztikájú nagyterme különleges térélmények kivételes helyszíne lett. Nem voltak zavaróak az „átállások”: jól jöttek a technikai szünetek a hallgatóságnak, időt adva a friss élmények feldolgozására. Felfénylett a szerzői zsenialitás – kiválasztottnak érezhette magát valamennyi hallgató!
Vendégjáték keretében lépett fel a Hamburgi Balett (Grosses Festspielhaus, június 7), John Neumeier „haláltáncával”. A Tod in Venedig ősbemutatója 2003-ban volt a Hamburgi Operában – felújítására február 9-én került sor ugyanott. Katartikus élményt jelentett a sokműfajú, sokstílusú velencei kalandozás során, amiben nem kis része volt annak a csodának, ahogyan filmfelvételek perfekt végeredményével vetekedő tökéletességgel került kivitelezésre a mozaikok gyors váltakozásából összeálló, nyolc fejezetből álló jelenetfüzér. „Ohne Worte” – ezúttal nem Lieder, hanem szituációk, a gondolatiság rétegzettségével. Fantasztikus volt.
De nemcsak az egyszeriség, a ritkaságélmények sokasága tűnt lenyűgözőnek, hanem a közkedvelt Verdi-opera, a Traviata sem tévesztette el hatását! „Ohne Regie” – koncertszerűen, ám korántsem statikus-oratorikus módon, hanem az atmoszférateremtő jelmezes szereplők térkihasználó mozgásával. És külön említést érdemel Monte-Carlo Operaházának kórusa: a rendelkezésre álló behatárolt térben színpadi légkört varázsoltak. Tehették ezt annál is inkább, mivel a repertoárdarabnak számító mű előadásában érvényesült műismeretük és színpadi rutinjuk, ami abban is megmutatkozott, hogy kotta nélkül énekeltek (csakúgy, mint a szólisták). A Mozarteumorchester Salzburg muzsikusai is inspiráltan vettek részt a produkcióban. Hogy is ne tették volna, hiszen hangfenomének partnerei lehettek; a címszerepet az amerikai Nadine Sierra énekelte, Alfredóként a Salzburgban régóta otthonos Piotr Beczala lépett színre, Luca Salsi parádés szerepei közé tartozik Giorgio Germont. Ezzel az operával debütált Oslóban az est dirigense, Massimo Zanetti, aki most tette le névjegyét a salzburgi zenei életben.
A tematika, a műsor kimeríthetetlen témát kínál a beszámolókhoz – de nem kevésbé elismerésre méltó az előadók teljesítménye, akiknek a felejthetetlen pillanatokat (és hosszabb mozzanatokat) köszönhetjük: a Hotel Metamorphosisban elsősorban Cecilia Bartoli, Lea Desandre, Philippe Jaroussky és Nadeshda Karyazina alakításai. Külön köszönet Cecilia Bartolinak, aki a nagylélegzetű pasticcióban (szólista-partnereivel együtt) hangsúlyosan ráirányította a figyelmet az operakomponista Vivaldi teljesítményének nagyszerűségére (revelációt jelentett, csakúgy, mint korábban Salieri-áriákat tartalmazó felvétele).
A kiemelt képen Cecilia Bartoli, fotó: Christian Schuller / Decca. Az alsó képen: jelenet a Hamburgi Balett Halál Velencében című előadásából. Fotó: Kiran West / Salzburgi Ünnepi Játékok
