Az idei Salzburgi Ünnepi Játékok műsorán a kerekszámú jubileumi évfordulók gazdag választékából két zeneszerzőnek jutott megkülönböztetett figyelem: a száz éve született Pierre Bouleznek, valamint Dmitrij Sosztakovicsnak, akinek halála 50. évfordulója (augusztus 9.) éppen a rendezvénysorozat idejére esett. Sosztakovics szerzői estek mellett tanulságosnak ígérkeztek azok a műsorösszeállítások is, amelyekben zenei inspirációs forrásai kerültek felidézésre. Egy esten hangzott el például Sosztakovics 2. (F-dúr) zongoraversenye Mahler 4. (G-dúr) szimfóniájával, két matinén pedig (augusztus 9-én és 10-én) Mahler Adagiója után (a 10. szimfóniából) Sosztakovics 10. szimfóniáját szólaltatták meg a Bécsi Filharmonikusok, Andris Nelsons vezényletével. Külön öröm, hogy ez a műsor sokakhoz eljuthatott a Siemens Fest > Spiel > Nächte ingyenes óriáskivetítős programkínálatában.
Fittler Katalin
A D-S-C-H sorozat három helyszínen rendezett hét programjából ötödikként került sor augusztus 11-én a Mozarteum Nagytermében a Cuarteto Casals koncertjére, amelynek műsorán három vonósnégyes szerepelt: az 1. (C-dúr), a 8. (c-moll), valamint az utolsó, a 15. (esz-moll). A véletlen játéka, hogy a szerző gazdag életművében a 15 szimfónia mellé éppen 15 vonósnégyes sorolható. Tudvalévő, hogy – miként a zongorára szánt 24 prelúdium és fúga esetében, vonósnégyesből is 24-t tervezett komponálni, ám a halál megakadályozta ebben (a 15. vonósnégyes után még három opuszra futotta erejéből). A vonósnégyesek hangnemrendjében sajátos mozzanatként regisztrálhatjuk, hogy egy ideig ereszkedő terclánc-vonulatban követik egymást az alaphangnemek, majd az egyazon évből származó két moll-darab tritonus-távolságban követi egymást, a következő darab-pár pedig (ugyanabból az évből, egymást követő opusz-számmal) tiszta kvintben – és akkor kezdődik a dúr és moll hangnemű darabok ismét tercláncban ereszkedő-vonulata…
Az 1997-ben alapított spanyol vonósnégyes szakmai életrajzából kiderül: fennállásuk több mint negyed százada alatt csupán a brácsás változott (a jelenlegi játékos, Cristina Cordero tavaly csatlakozott az alapító tagokhoz). Összeszokott kamaramuzsikus-partnereket hallunk, akiknek egyébként méltán jut az a kitüntető megtiszteltetés, hogy évente koncertezhetnek a királyi hangszergyűjtemény Stradivari-hangszerein (szakmai életrajzuk feltűnő információja, hogy értékes vonó-gyűjteménnyel rendelkeznek). Diszkográfiájuk is felkelti az érdeklődést – magyar muzsikus örömmel fedezi fel Bartók, Kurtág és Ligeti műveit is felvételeik sorában. És mindenképp tiszteletre méltó vállalkozásként kell számontartani, hogy összkiadás igénnyel rögzítik Sosztakovics valamennyi vonósnégyesét.
Méltán lett tehát ez a vonósnégyes a kiválasztott, aki a fesztiválközönségnek emlékezetes élményt adjon Sosztakovics kamarazenéjéből. A fia születésekor komponált, derűs „tavaszi” műtől a személyes-vallomásos c-moll darabig több mint két évtized telt el, olyan korban, amikor a társadalmi-politikai élet meghatározóan rányomta bélyegét tagjainak (köztük nem utolsó sorban a hírességeknek) munkásságára, mozgásterére. Nem véletlen, hogy az elemzők zenén kívüli szempontokkal is kényszerülnek foglalkozni, a művek mélyebb megértése érdekében. Az elkerülhetetlen vég közelségének nyomasztó légköre hatja át az esz-moll adagio tételsorozatot – aki először hallotta, az sem tudhatta kivonni magát a hatása alól.
A Casals vonósnégyes tolmácsolásában megrendítő volt a találkozás az életút eme három állomásán a korszakos jelentőségű komponista zenei világával. Mondhatni, életreszóló élmény – amiben nem kis része lehet annak, hogy az előadók elhivatott felelősséggel viszonyultak ezekhez a művekhez, tegyük hozzá: a többi vonósnégyes ismeretében. Nem négy kidolgozott szólamból állt össze a hangzás, hanem abból a kölcsönösen egymásra reagáló zenei magatartásmódból, amely azt az érzést keltette, mintha nem szólamkottákból, hanem partitúrából játszana mindegyikük, közösen keltve hangzó életre a kottában rögzítetteket. A zenészek számára közérthetőeket – és ráérezve a rejtjelezett tartalmakra is.
D-S-C-H: aki hallotta ezt a koncertet, annak lelkébe úgy belevésődött a szerző négyhangos névjegy-fordulata, hogy egyenrangú társa lett a B-A-C-H motívumnak, vagy a Mozart-névjegyként jellemzett, leginkább a Jupiter-szimfóniából ismert fordulatnak. A Sosztakovics zenéjére irányított figyelem talán jövőre megújuló impulzust kap, amikor születésének 120. évfordulója kínál alkalmat hasonló megemlékezésre.
Képünkön a Cuarteto Casals, fotó: Marco Borrelli
