Federico Fiorio olasz férfiszoprán (fent, középen) rövid idő alatt Európa egyik vezető barokk énekesévé vált, s mára a legnagyobb operaházak és fesztiválok keresett sztárja. Nemrégiben Monteverdi zenéjének innovatív újraértelmezésében lépett fel az „I Grotteschi” című operában a brüsszeli La Monnaie színházban, ahol – a kritikák szerint – „hangjának homogenitásával és a szöveg részletgazdagságával” vonta magára a figyelmet. Karrierjének csúcspontjai közé tartozik Nero Monteverdi Poppea megkoronázásá-ban (Cremona, Ravenna, Como, Pavia és Pisa), a Szépség Händel Az idő és az Igazság diadala című oratóriumában az Opéra de Lausanne-ban. Mégis sokkal több, mint pusztán énekes. Fiorio elsősorban zenésznek tekinti magát: csembalón is játszik, vágyik arra, mi több, dolgozik is rajta, hogy elfeledett műveket tárjon fel és adjon elő. Megalapította és vezényli saját a barokk zenére specializálódott együttesét. 2025 októberében mutatnak be egy 17. század eleji egyfelvonásos vígoperát, amelynek rekonstruálásában Fiorio kulcsszerepet játszott. Salzburgban a 2025. évi nyári fesztiválon is hangsúlyos szerepet énekelt, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Dr. Székely György
- Láttam kíváló produkcióját a nyári ünnepi játékokon, Händel Julius Caesar Egyiptomban című operájában. Mekkora kihívást jelentett Sextus szerepe az Ön számára?
Fizikailag is megterhelő volt: rengeteg intenzív színpadi mozgást kért tőlem a rendező: ugráltam, táncoltam, mint egy pinokkió. Volt egy valódi örjöngő jelenem is. (rendezte: Dimitrij Csernyakov szerk.) Közel négy órán át szinte egyfolytában a színpadon: ez óriási kihívás volt! Nehéz volt az amúgy koreografált mozgásokat maradéktalanul teljesíteni, miközben énekeltem a szerepemet. Amennyit lehetett, próbáltam közben lazítani. Ellenben, s ez mindent megért, életemben először álltam ezen a világhíres színpadon, a salzburgi Nagy Fesztiválteremben…
- A szerep azonban szerencsére nem volt új, hiszen több alkalommal, több helyszínen is játszotta már.
Ez volt a 24-ik Sextus alakításom. Olaszországban Chiara Muti rendezésében, Ottavio Dantone művészeti irányításával énekeltem sok városban, többek között Modena-ban, Ravenna-ban.
- Ön elárulta az életkorát is, 28 éves. Ilyen fiatalon már jelentős főszerepeket énekelt, például Nero-t Monteverdi Poppea megkoronázásá-ban.Tudomásom szerint hegedüléssel kezdte pályáját, majd csembalista lett, és folyamatosan foglalkozik zenetudományi kutatásokkal is. Sőt, saját barokk kamaraegyüttese is van, amellyel rendszeresen koncertezik, zenét kutat. Ennyi mindenhez már szinte a pólyában kellett kezdenie…
Egészen pici koromban kezdtem énekelni egy Verona közelében lévő város gyermekkórusában. Közben zongorázni és hegedülni is tanultam, de végül az énekesi pályát választottam, és beiratkoztam a Trento e Riva del Garda FA Bonporti Konzervatóriumba, majd a Parma Arrigo Boito Konzervatóriumba, ahol Lia Serafini tanítványa lettem. Első hivatásos fellépésem a velencei Teatro Malibranban volt Albinoni Zenobia, Palmireni királynője című darabjában, amelyben Lidio szerepét osztották rám. Következő szerepem Lotti Polidoro című darabjában volt a vicenzai Teatro Olimpicóban, amelyben a címszerepet játszottam. Jelenleg Szardínián, Cagliariban élek, ahol csembalózom, énekelek és vezénylem az együttesemet. Ugyanis 2024-ben megalapítottuk a Karalis Antiqua együttest. Művészeti vezetőként és maestro concertatore-ként célom, hogy újra felfedezzük és népszerűsítsük a reneszánsz és barokk zenei hagyományokat Európa-szerte. Ez egy kis együttes, mintegy 12 muzsikussal, többféle felállásban. Egyik célunk a koncertezés, havonta egyszer játszunk a Teatro dell’Arcóban. Nemrég Pergolesi Stabat Mater-ét adtuk elő a Santa Maria Assunta székesegyházban. A másik cél a barokk zene és Szardínia kapcsolatának kutatása. Azt gondolhatnánk, hogy nagyon kevés barokk zene létezhet errefelé, de ez nem igaz! Nemrégiben Madridban találtunk egy Szardínián írt barokk zarzuela másolatot, ami valójában nem is annyira meglepő, mivel a sziget akkoriban spanyol uralom alatt állt. A Szardíniai Nemzeti Könyvtárban egy hatalmas kézirattár található, amelyet még nem tártak fel teljesen, ezért az egyetemmel és a Cagliari Nemzeti Régészeti Múzeummal együttműködve kutatjuk. Az igazgató, Francesco Moscolino még egy próba- és koncerttermet is biztosított számunkra egy gyönyörű régi színházban, a Teatro dell’Arcában
- Térjünk most vissza Monteverdi operájának előadásaira.
Igen, Nero a legkedvesebb karakterszerepem, és rendkívül fontos számomra. Tudtommal, ez volt az első alkalom, hogy valódi férfiszoprán adhatta elő ezt a szerepet. Korábban mezzoszoprán énekesnők, kontratenorok alakították Nero-t.
- 1993-ban Salzburgban Nicolaus Harnoncourt zenei vezetésével Philip Langridge, angol tenor alakította Nero-t. Azonban Monteverdi a szerepet szoprán fekvésben, kasztrált énekes számára írta. Térjünk azonban rá egy másik érdekességre. Két évvel ezelött Ön – mindenki meglepetésére – Cecilia Bartoli cover-je (beugró énekes a szereplő akadályoztatása esetén) volt a salzburgi fesztiválon.
Számomra ez szinte hihetetlen volt, hogy Ceciliával együtt próbálhattam Gluck Orfeusz és Euridiké-jét. Csodálatos együttessel és rendezővel, Christof Loy-al dolgozhattam együtt. Ez az opera pármai verziója volt, ahol Orfeuszt szoprán énekes alakította. Ez volt első megjelenésem Salzburgban. Végül az előadásban nem énekeltem, mert hálistennek Cecilia egészséges maradt. Azonban az egész próbafolyamat egy mesterkurzussal is felért. Elképesztő volt, ahogyan Cecilia énekelt-játszott, s nekem ugyanazt ugyanúgy végig kellett vele próbálnom. A próbafolyamat életre szóló élményt és rengeteg tanulságot jelentett.
- Hogyan lehetséges, hogy Ön szoprán verziót énekelt egy mezzoszoprán énekesnőt helyettesítve?
A zene teljesen ugyanaz volt, csak én magasabb regiszterben énekeltem.
- Most beszéljünk egy kicsit az Ön hangfajáról, a valódi férfiszopránról. Példa nélküli, hogy az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon 12 kontratenor szerepelt négy operában és egy oratorikus műben. Azonban csak egy valódi férfiszoprán lépett itt fel, Ön. Ez is mutatja, milyen ritka ez az énekhang tipus. Mikor tudatosult Önben, hogy ilyen hangja van?
Gyermekkoromban kórusban énekeltem szopránt, majd hiába mentek előre az évek, elmaradt a mutációm. Felkerestem Milánóban egy neves fül-orr-gégész orvost, aki megvizsgált. Megállapította, hogy a hangszalagom a szokásosnál vaskosabb és rövidebb. Ez az oka, hogy a hangom természetesen magas maradt. Én magam is láttam a laringoszkópos (gégetükrözés) vizsgálatot. Én a hangszalagom teljes egészét használom éneklés közben, míg a kontratenorok a hangszalagnak csak egy részét veszik igénybe a speciális falzett hangzás biztosítására. Ez a hangfaj valóban ritka és a hangképzéssel (foniátriával) is foglalkozó orvos professzornő megállapította, hogy a hangom különbözik a férfi, de a női énekesek hangjától is. Valami más… Mintha a kettő között lenne…
- Az Ön generációjából három ilyen hangot ismerek.
A brazil Bruno de Sá, és a venezuelai Samuel Mariño a másik két énekes. Korábban is voltak természetesen néhányan, hiszen elég könnyen kiderül, ha valakinek ilyen hangja van, és ezzel a hanggal is lehetséges énektanulmányokat folytatni.
- Samuel Mariño Egy közelmúltbeli interjúban így nyilatkozott: „Sokat gúnyoltak az iskolában a hangom miatt. Nem fejlődött ki teljesen a gége, nincs ádámcsutkám, mint egy nőnek. Utáltam a hangomat, ezért megkértem a szüleimet, hogy vigyenek el Caracasba szakemberekhez. Az első orvos műtétet javasolt, a második orvos logopédiai kezelést. A harmadik doktor, aki véletlenül a barokk zene rajongója volt, nem ajánlott terápiát, hanem azt kérdezte, próbált-e már barokkot énekelni, mert ha nem, tegye, oda ugyanis épp ez a hangfaj az ideális.”
Bizony, nekem is ajánlottak korábban műtétet, vagy logopédiai kezelést.
- Sokan azt gondolják, hogy Ön kontratenor, hogyan tudja kommunikálni, s egyáltalán kell-e kommunikálni, hogy ez egy másfajta hang? Az igazság az, hogy itt Salzburgban Önt a kontratenorok között fotózták. A fotó egy sajtóbeszélgetés közben történt az alábbi felirattal: A hat kontratenor.
Pedig nem vagyok kontratenor. Férfiszoprán vagyok. Amikor beszélek, hallani lehet, hogy a hangom magasabb, mint a szokásos férfihangé. Egy igazi férfiszopránt a hang rezgése alapján lehet felismerni, ami nagyon eltér a kontratenorétól. A férfiszoprán kategóriáján belül is különböző hangtípusok léteznek, akárcsak más hangtípusok; például egyes férfiszopránoknak lírai hangjuk van, míg mások könnyedebb hangúak. Én magam úgy osztályoznám a magas férfihangokat a tenor mellett, mint szopranista, mezzoszopranista, altista. Hiszen a lényeg az, hogy az énekes milyen regiszterben énekel és milyen technikával.
- Volt rá példa, hogy operarendező félreértelmezte a hangját, és nem megfelelő szerepet ajánlott?
Igen, ez egy furcsa helyzet volt: Palermoban felkértek Orff Carmina Burana-jában a „sült hattyú” szerepére, amely nem az én hangfajom. Ezt kontratenorok, vagy tenorok éneklik. Az ária harmadik strófájánál a karmester megállított: Tudja esetleg most a saját hangján énekelni? Ez sokkolt engem, ő azt hitte, hogy tenor énekes vagyok, aki falzett hangon énekel. Ez teljes zavart okozott számára, csak nézett rám, és nem értett semmit.
- Más korok zenéjével vajon foglalkozik, énekel-e modern és kortárs muzsikát?
Nagyon szeretem a klasszikus korszakot, Mozartot. Alberto Carretero kortárs zeneszerző La Bella Susona operájában Pulgar szerepét énekeltem Sevillában, amely nagy kihívás volt számomra. Jövő januárban Bécsben, a Theater an der Wien-ben Pablo Lunar, XX. században írt Zarzuelájában (népszerű spanyol operett műfaj szerk), a Benamor-ban fogok énekelni.
- Mik a jövőbeli tervei, milyen szerepek állnának Ön előtt, ha szabadon választhatna?
Fontos számomra, hogy ne csak énekesként tekintsenek rám. Csembalista és zenei vezető is vagyok. Mindhárom egyformán fontos. Muzsikusként tekintek magamra. A jövőre nézve szeretnék több Mozartot énekelni, Sifare-t Cherubino-t, Ramiro-t. Tetszik, ahogyan az énekhangot kezeli, és ez segít az éneklési technikám fejlesztésében is. Szeretem a kortárs zenét is, ha egyszer több időm lenne, jó lenne többféle művet megismerni, esetleg elő is adni. Más, mint a barokk, mégis vannak hasonlóságai; mindkettő megköveteli, hogy az énekhanggal speciális effektusokat hozzunk létre. A barokk énekesek érthető szövegmondása igen fontos, és ez a kortárs zenében is így van. Természetesen vannak álmaim: Imádnék énekelni a milánói Scalában és a velencei La Fenicében, és nagyon szeretnék Cherubino szerepében is színpadon állni. Érdekel a belcanto szopranista irodalom: Rossini, vagy Bellini, akinek Rómeója is az egyik álomszerep lenne számomra.
- Milyen produkciókra készül mostanában az együttesével?
Idén októberben nagy várakozással adjuk elő a L’ospedale (A kórház) című egyfelvonásos kamara vígoperát, Antonio Bardi librettójával. A kézirat hat énekesre és egy basso continuóra íródott, amelyet Velencében találtak meg. Nem vagyunk biztosak a szerzőben, de gyanítjuk, hogy Barbara Strozzi írta, mivel tartalmaz egy áriát, amely nagyon hasonlít az egyik szerzeményéhez. Ezt azonban még ellenőrizni kell. A premiert a Teatro dell’Arcában tartjuk, és a 2027-es máltai Valletta Barokk Fesztiválon is előadjuk. Ez egy világbemutató lesz, melyet nagyon várok.
- Szinte magától értetődő, hogy egy ritka hangfaj birtokosa zenei ritkaságokat fedez fel. Sok sikert kívánok ehhez is!
A kiemelt képen „a hat kontratenor” Salzburgban: Aryeh Nussbaum Cohen (Olga), Federico Fiorio (Sesto), Cameron Shahbazi (Masha), Yuriy Mynenko (Tolomeo), Kangmin Justin Kim (Natasha), Dennis Orellana (Irina) – Eötvös Péter: Három nővér és Händel Julius Caesar Egyiptomban főszereplői. Fotó: Neumayr/Leo. Az alsó képeken: Federico Fiorio portréja (fotó: Vinicio Cannas) és jelenet a Julius Ceasar Egyiptomban előadásából (fotó: Monika Rittershaus)
