A kiemelkedő jelentőségű hegedűművészről és -pedagógusról, Zsurka Péterről (1916–1982) jelent meg Gyenge Enikő zenetörténész, a Gramofon állandó munkatársának új kötete a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában.
Gramofon összeállítás
Zsurka Péter hegedűművész, legendás hegedűpedagógus, a kolozsvári hegedűiskolaként emlegetett szakmai műhely megteremtője. Életútja szinte egyenlő mértékben kapcsolódik két városhoz, Budapesthez és Kolozsvárhoz. Csodagyerekként kezdett tanulni a Zeneakadémián, az 1930-as években rendszeresen hangversenyezett Budapesten, önálló estje volt a Zeneakadémia nagytermében, számos élő fellépését sugározták a Magyar Rádió stúdiói, mindig remek sajtóvisszhanggal. 1941-ben Vaszy Viktor hívta Kolozsvárra, az újraszerveződött Nemzeti Színház zenekarába. Személyes okai lehettek, hogy számos művésztársától eltérően Zsurka 1945 után nem tért vissza Budapestre, maradt, zenekarokban játszott, szólistaként hangversenyezett. 1941 és 1958 között ő volt „a” hegedűs, neve megkerülhetetlennek tűnt a hangversenyrendezők számára. Aztán 43 évesen szélütés érte, bal karja lebénult, így kényszerűen elkezdődhetett életművének második, igen jelentékeny szelete, hegedűpedagógusi munkássága.
Tanítványainak sikerei önmagukért beszélnek. Nemcsak Csaba Péterre és Ágoston Andrásra gondolunk, Zsurka-növendékek világszerte örvendenek nagy megbecsülésnek, világszerte, hiszen sajnálatosan éppen ezeket a generációkat kényszerítette a történelem szülőföldjük elhagyására. Bár úgy gondolhatjuk, hogy egy hiteles művészi életmű soha nem évül el, a kortársak, emlékezők lassan elfogynak, az emlékek elhalványodnak, a dokumentumokat eltüntetik a történelem hektikus fordulatai és az enyészet. Ezért Gyenge Enikő kutatása, monográfiája a huszonnegyedik órában született. „Zsurka Péter egy zseni volt. Tizenkét éven át tanultam nála, azóta sem találkoztam senkivel, aki olyan eredményesen, precízen és lelkesen tudna tanítani, mint ő…” – mondta róla Csaba Péter hegedűművész-karmester. Kollégája, Selmeczi Jénos szerint Zsurka „keveset beszélt, úgy tartotta, sok beszédnek sok az alja. De amikor mondott valamit, az maga volt a mélységes, feneketlen óceán.”
A kötet szerzője, Gyenge Enikő zenetörténész Kolozsváron született. 1988-tól Magyarországon él, itt indult zenetörténészi, zeneírói karrierje. Tanulmányokat, zenekritikákat, interjúkat közölt a szaksajtóban, dolgozott a Hungaroton hanglemezcég zenetörténész-szerkesztőjeként, a Könemann Zeneműkiadó munkatársaként (Brahms összes zongoraművének gondozása), kottarekonstrukcióját követően világpremierként hangozhatott fel Michael Haydn lappangó Requiemje. Behatóan foglalkozott Lajtha László levelezésével és vonósnégyes-œuvre-jével, Sívó József hegedűművész különleges pályájával, írásait rendszeresen közli a Revizor művészetkritikai magazin; „Felix Austria” címen állandó rovata van lapunkban, a Gramofon – Klasszikus és Jazz folyóiratban.
