Az a hangzás, az a közösségi erő van jelen ma is játékában, amit a Nyíregyházi Cantemus Kórusban sajátított el, s egy amerikai esztendőnek, valamint az ott nyert díjnak is komoly szerepe volt abban, hogy a zenét választotta hivatásául. Pintér Anna fuvolaművész egyike a BFZ új akadémista-jelöltjeinek, a masterszakot végzi a Zeneakadémián, közben pedig számos koncerten is a közönség elé lép.
Widmann-darabokra készül, Mozart-műsorra Takács-Nagy Gábor dirigálásával, s Prokofjev-művekre, amelyeket olyan helyszíneken adnak elő, mint a milánói Scala, a berlini Filharmónia, vagy kínai és tajvani koncerttermek. Pintér Anna ugyanis egyike lett a BFZ akadémista-jelöltjeinek, a meghallgatáson hármas holtversenyben végzett az élen, így hat hónapon keresztül bizonyíthatja tudását az együttesben. „Bár számos versenyen vettem már részt az életemben, teljesen más egy próbajáték, ahol zenekari állásokat, részleteket kérnek. Furcsa és kicsit ijesztő is a Budapesti Fesztiválzenekar teljes együttese előtt játszani – meséli a legfrissebb élményeit, hozzátéve, hogy a legelső versenyén is meg volt ijedve, bízik hát benne, hogy ehhez a helyzethez is hozzá lehet szokni, csak kellő gyakorlatra van szükség. A koncertdobogón akad már némi rutinja, hiszen az utóbbi két évben temérdek hangversenyen muzsikált állandó kamarapartnerével, Kovács Luca zongoraművésszel. Ősszel például egy prágai fesztiválon léptek fel, októberben pedig Ammanban játszottak. Folyamatosan építik a repertoárjukat, amelyben a klasszikus darabok mellett Ian Clarke brit fuvolaművész és zeneszerző különleges művei szerepelnek, amelyeket mindig nagy tetszéssel fogad a közönség.
Pintér Annát véletlenek vezették a zenei útra. Családjában nem akadt muzsikus, szülei csak a jó iskola miatt választották ki számára azt az általános iskolát, amely a Nyíregyházi Cantemus Kórus otthona. „Szabó Dénesnél nevelkedtem, s az ő energiája, igényessége olyan erős hatást gyakorolt rám – idézi vissza -, hogy gyakran azt érzem, az a hangzás, az a közösségi erő, amit ott tapasztaltam, jelen van a játékomban. Azok az évek jelentették az első lépéseket ahhoz, hogy a zene mágikus dologgá váljon az életemben. Ahogy magát a hangszert is egy véletlennek köszönhettem. Az egyik kis, általános iskolai barátnőm közölte: fuvolázni szeretne, így vele mentem, aztán kettőnk közül én lettem zenész… Érdekes egyébként, hogy talán a hangszerválasztásban közrejátszottak a gyerekkori élményeim is. A nagyszüleimnek temérdek lemeze volt, a mamával rengeteget hallgattunk Mozartot, Wagner, Bachot, s akadt egy kedvenc albumom, Sibelius kompozíciói. Az ő zenéje alapvetően északi, hideg, s van egy légies ragyogása – ugyanez fogott meg a fuvola hangjában is.”
„Ahogy elkezdtem játszani a hangszeren, hamar sok pozitív visszajelzést kaptam. Meghatározó élményt jelentett számomra az is, amikor 2016 nyarán japán vendégszereplésen vettünk részt a kórussal, s a darabban akadt egy fuvolaszóló is. Elképesztő volt azokban a hatalmas termekben muzsikálni és látni, hogy a közönségre milyen erősen hat a játékom. Akkor éreztem azt, hogy minél többször szeretnék ilyen érzést kiváltani! De még az általános iskola után sem voltam benne biztos, hogy a zene az utam. Nagyon szerettem a fuvolát, de érdekelt a biológia és a kémia is, s a szüleim példáját látva, volt bennem egyfajta felelősségtudat, hogy biztos szakmát válasszak. Így kezdtem el a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium biológia-kémia tagozatára járni, s ekkor érkezett a lehetőség, hogy cserediákként egy évre az USA-ba utazzak. Hosszas pályázati procedúrát követően sikerrel jártam, s hatalmas kaland volt a tengerentúli esztendő. Wisconsin államban tanulhattam, s ott döbbentem rá, hogy az amerikaiak mennyire másként gondolkoznak a zenéről. Jártam kórusba, s nem voltak klasszikus értelemben vett hangszeres óráim, de bekerültem egy fúvós zenekarba. Hatalmas energiákat tapasztaltam, koncerteztünk, versenyekre jártunk, mindenki lelkes volt, felszabadultan muzsikált, hitt abban, hogy a zenélés öröm, s ez a légkör magával ragadott. Lehetőség volt szólóversenyzésre is, több száz diák indult a megmérettetésen, amelyre engem az együttest vezető harsonatanár készített fel, s megnyertem a fődíjat. Akkor és ott jöttem rá, hogy a zene akkor is működik, ha nem minden szabályos vagy tökéletes.”
„De amikor hazatértem, még akkor sem voltam biztos a zenész hivatásban, azonban valami átbillent bennem. Budapestre költöztem, s a gimnázium mellett elkezdtem a Bartók Konzervatóriumba is járni, Romos-Kiss Ágota tanárnőhöz. Furcsa kettősség jellemezte ezt az időszakot. Még fél lábbal a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban voltam, közben a mindennapjaim részévé vált a fuvola. Ez az átmeneti állapot egy évig tartott, tizenegyedikes koromban eldöntötten: zenész szeretnék lenni. S aztán egy újabb véletlen segített a folytatásban. A konzi vezetősége döntötte el, hogy ki kinek lesz a partnere a kamaraórákon, így kezdtem el Kovács Lucával játszani, akivel korábban alig ismertük egymást. De már az első próbán éreztük, hogy természetesen tudunk együttmuzsikálni, s aztán már nemcsak a vizsgákra készülünk, hanem műsorokat állítunk össze, koncertezési lehetőségekre is készülünk. Rendkívül ritka, amikor ennyire érti egymás zenei gondolkodását két ember. Saját nyelvet találtunk, s ez a kapcsolat az egyik legfontosabb része a művészi életemnek.
A konzervatórium után pedig a Zeneakadémiára kerülni olyan volt, mintha kinyílt volna előttem egy új dimenzió. Addig is komolyan vettem a zenét, de ott, abban a közegben éreztem meg igazán, hogy a zenélés milyen mélységeket tud megérinteni. A legnagyobb ajándék pedig az volt, hogy Oross Veronika növendéke lehettem. Veronika személyét külön szeretném kiemelni, mert nem egyszerűen fuvolát tanított. Mérhetetlen odaadással és figyelemmel formál engem — és formál a mai napig is — azzá a művésszé, akivé válok. Azt hiszem, minden találkozásunkban ott volt valami olyan emberi melegség és szakmai igényesség, ami ritka és nagyon értékes. Tőle tanultam meg, hogy a hang mögött mindig ott van a gondolat, a szándék, és hogy a zenésznek nemcsak technikát kell építenie, hanem világot. Hatalmas lehetőségeket adott nekem: már a kezdetektől fogva bízott abban, hogy képes vagyok nagy feladatokat teljesíteni. Sokszor éreztem, hogy ő előbb látta bennem a művészt, mint én magamban. A vele töltött évek teljesen új irányba terelték a gondolkodásomat a zenéről — arról, hogy hogyan lehet őszintén, személyesen, mégis fegyelmezetten megszólalni.”
Pintér Anna ma már szólókarrierjét is építi, számos versenyen járt sikerrel, nyáron pedig az első alkalommal megrendezett Puerto Rico-i Fuvolafesztiválon nyert első díjat. „De nemcsak a győzelem miatt volt fontos ez az út, hanem azért is, mert még soha nem jártam ilyen messzi versenyen. Hatalmas élmény volt, hogy Latin-Amerikában a zene mennyire benne van az emberek vérében. Hatott rám a sok barát is, akikkel Puerto Ricóban ismerkedtem meg, s játszották a saját népzenéjüket a mai modern, európai hangszereken. A kamarazenei vonal szintén fontos számomra, a frissen alakult kvintettemmel 2026. március 3-án a Zeneakadémia Solti Termében lépünk fel, s szeretném e téren is szélesíteni a repertoáromat.
Az idei, 2025-ös esztendőből pedig akad még egy, meghatározó élménye. „Felvettek az European Youth Orchestra-ba. Számomra ez egy fantasztikus, inspiráló nemzetközi közeg volt, ahol először éreztem igazán, hogy teljesen kiteljesedhetek. Rengeteg olyan fiatallal dolgoztunk együtt, akikben forrt a tenni vágyás, hogy valami jót, valami hatalmasat csinálhassunk. Fantasztikus koncerttermekbe jutottam el, s olyan karmesterekkel dolgozhattam együtt, mint Vasily Petrenko vagy Fischer Iván. Érdekes módon, Fischer Ivánnal később a Budapesti Fesztiválzenekarban is találkozhattam, ami azt érzékeltette számomra, hogy a zenei kapcsolatok valóban hosszú távon is hatnak a pályára.
A BFZ-t szavakkal nehéz is teljesen leírni. Annyira inspiráló közeg: minden zenésze fantasztikus szakmai tudással és emberi értékekkel rendelkezik. Ami különösen vonzó számomra, az a zenekar missziója: valóban azt figyelik, hogy a közönség hogyan érzi magát a koncerten, és mindent megtesznek azért, hogy a hallgatóknak élményt adjanak. Talán ezért rezonálok annyira ezzel a filozófiával: mert én is azt szeretném elérni a művészi pályámon, hogy minden hangom, minden fellépésem valódi kapcsolatot teremtsen a hallgatósággal. A zenekarban töltött idő nemcsak szakmailag, hanem emberileg is formál, és folyton arra inspirál, hogy a játékomban a technikai tökéletesség mellett a kommunikáció és a történetmesélés legyen az elsődleges.”
(Az interjú a Gramofon és az FV Artists Management együttműködésének keretében valósult meg, az ügynökség „support manager” szolgáltatáscsomagjának részeként. Az FV Artists szolgáltatásairól és a képviselt művészekről további információ a menedzsment hivatalos honlapján található. https://www.fv-artists.com
Kiemelt képünket Sepsi Botond készítette, forrás: FV Artists
