Lencsés Lajos neve hallatán nemcsak az oboások szeme csillan fel, hanem mindazoké, akik élő koncertélményt őriznek vele, avagy – és ők vannak többségben – akik a hangrögzítésnek köszönhetően ismerhették meg az oboisták szóló- és kamarazeneirodalmának egy-egy szeletét, amelybe beletartoznak az átiratok is.
Fittler Katalin
Az élet (sors) nagy adománya, ha muzsikus minél idősebb korban kényszerül csak letenni hangszerét – és egy másik: a felvételek jóvoltából a múlt folyamatosan a jelen részévé válik, és újrahallgathatóak az egykori fellépések. Lencsés Lajos legutóbbi albuma, mely Paul Arma darabjától kölcsönözve a Soliloque címet viseli, 20-21. századi magyar szerzők darabjait tárja a hallgatók elé, szám szerint nyolcat. Olyan darabokat, amelyek életrehívásában, bemutatásában és további terjesztésében jelentős szerepe volt az előadóművésznek.
A nyitószám Lencsés Lajos átirata Farkas Ferenc harmadik hegedűszonátájából. Tehette ezt annál is inkább, mivel maga a szerző is készített belőle átiratot a francia fuvolaművész, Alain Marion számára. Lencsés a zongoraszólamból vonóstriót alakított, s a Szigeti Quartet tagjaival (Nagao Haruka – hegedű, Ludmány Dénes – brácsa, Rózsa Richárd – cselló) szólaltatta meg, ugyanazon a helyszínen (Bartók Béla Unitárius Egyházközség, templom és kulturális központban), ahol a műsor ötödik számaként felcsendülő művet (Balassa Sándor: Négy miniatűr oboára és brácsára), és a hetediket (Patachich Iván: Szonáta oboára és hárfára). A Balassa-művet Ludmány Dénessel, a Patachich-szonátát Bábel Klárával adta elő.
Második számként hangszínvarázst élvezhetünk: Kurtág Györgynek a Hommage 2023 címmel, Lencsés 80. születésnapjára komponált rövid darabját háromszor hallhatjuk, éspedig oboán, oboa d’amorén és angolkürtön. Ki-ki eldöntheti, neki melyik hangszínnel tetszik jobban ez az albumlap-jellegű tétel (a kísérőszöveg azt sejttet, hogy a szerző az oboa d’amore hangszínére voksolt). A felvétel ritkaság-értékű: 2024-ben Stuttgart-Sommerrainben készült. Ugyanitt, azonos időpontban (június 10.) került rögzítésre a program befejező száma, Dubrovay Lászlótól az oboára és orgonára szánt Laudate (a közreműködő orgonistában, Váradi Antalban tisztelhetjük e felvételek készítőjét). Huszonnégy évvel korábban ugyanezen a helyszínen játszotta Rózsa Miklós Oboaszonátáját (a műsor negyedik száma), egy nappal azután, hogy a stuttgarti rádióban stúdiófelvétel készült Paul Arma: Soliloque című szólódarabjából. A 2000. év termése a Lencsés Lajosnak dedikált mű megörökítése a BMC stúdiójában (Sáry László: Aria da chiesa, az UMZE kamaraegyüttesével, Vajda Gergely vezényletével). Az elmúlt negyedszázad hangképek váltak tehát közkinccsé (a műsorfüzetből csupán az elsőként említett helyszínhez tartozó időpont hiányzik). Aktivitásról tanúskodik ez, ami különösen figyelemreméltó, ha számításba vesszük, hogy Lencsés Lajos 1943-ban született.
Remek elhatározás volt a BMC felvétel esetében magától a művésztől kérni ismertetőszöveget, amely által a felvétel hallgatója még személyesebb kapcsolatba kerülhet az előadóművésszel. A visszaemlékezést érdemes lett volna pontosítani a műsorszámoknál feltüntetett további évszámokkal, mert nem várható el valamennyi olvasótól, hogy utánanézzen a szerzők életrajzi adatainak, s reális kontextusba helyezze a „néhány éve”,” nemrég” stb. utalásokat (és ugyanott esetleg érdemes lett volna feltüntetni a művek jelenlegi hozzáférhetőségét – kézirat, nyomtatvány).
Ha hosszú pályájának titkai között kutatunk, egyet maga tár olvasói elé: azt a teljesség-igényt, amely időben a legújabb termésig terjed, az átirat-készítésekkel pedig további értékekkel gazdagítja hangszerének irodalmát. Idekívánkozik írásának zárószakasza: „Befejezésül arra szeretném bátorítani a kitűnőbbnél kitűnőbb magyar oboistákat, hogy ne csak az ismert slágereket szólaltassák meg, hanem az újonnan született és születő mesterműveket is. Az alkotás, az inspiráció nem szünetel, nem áll meg egy pillanatra sem, és örökké különös varázs marad egy ismeretlen szépséggel találkozni.”
Az ismeretlen szépségek minden bizonnyal hozzájárultak/járulnak ahhoz, hogy a szó nemes értelmében kortalannak érezze magát az előadó. És remélhetőleg az általa közvetített szépségek biztosítják az időtlen érdeklődést a mindegyre gazdagodó történeti muzsikák iránt.
(Lencsés Lajos: Soliloque. Kiadó: BMC Records, katalógusszám: BMC CD 365)
