Tóth-Vajna Zsombor Liszt Ferenc-díjas csembaló- és orgonaművész, karmester és együttese, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar nem először adott ünnepi koncertet. Az előző év decemberében a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, idén december 18-án pedig a Zeneakadémia Nagytermében szólaltattak meg angol barokk műveket, felidézve a XVII. századi angol karácsonyok hangulatát, valamint az anglikán istentisztelet meghittségét és zenei világát.
Lengyel Zsanett
A hangversenyt a Bartók Rádió élőben közvetítette. A helyszínen a házigazda szerepében Tóth-Vajna Gergely Liszt Ferenc-díjas karmestert, az együttes másik művészeti vezetőjét hallhatta a közönség, aki zenetörténeti ismertetőkkel kontextualizálta a műveket. A hangverseny szólistái Subedi Anna és Veleczki Ramóna (szoprán), Krajnyák Dalma és Hajdú Diána (alt), Orosz Balázs és Molnár Péter (tenor) és Jasznik Ákos (basszus) voltak. A Harmonia Caelestis Barokk Zenekart a koncert második felében Tóth-Vajna Zsombor vezényelte, aki az este első félidőjében orgonajátékával örvendeztette meg a közönséget.
Az elsőként elhangzó orgonaművek – Louis és François Couperin alkotásai – az 1680-as években II. Károly udvarában domináns francia hatást reprezentálták. Ezen pompás udvari stílust idéző művek ellenpontjaiként szolgáltak az utánuk megszólaló, bensőségesebb, a házimuzsikálás atmoszférájába betekintést engedő Purcell által komponált szakrális dalok. Az említett három műben a szöveg, valamint az azt tökéletesen kiegészítő expresszív harmóniák különleges hangzással töltötték meg a Zeneakadémia Nagytermét. Kiemelkedett a Harmonia Sacra gyűjteményből felcsendülő dalok közül az Esti Himnusz – An Evening Hymn, Z. 193 –, amelyet Subedi Anna lágy, mégis karakteres hangján hallhatott a közönség: a mű végén felcsendülő örömteli Halleluja a lelkekig felidézte Purcell korának vallásos örömét és az Istenbe vetett megingathatatlan bizalmat is. Az Esti Himnusz előtt a Reggeli Himnusz – A Morning Hymn, Z. 198 –, majd A Föld megremegett – a The Earth trembled, Z. 197 – című alkotások a kor gyakorlatának megfelelően orgona (Tóth-Vajna Zsombor), csembaló (Edőcs Fanni), teorba (Harmath Viktória) és barokk cselló (Vályi Csilla) érzékeny kíséretével teremtették meg az alapot Purcell ezen nemzetközi viszonylatban is ritkán hallható műveinek kibontakozásához.
Az első félidő három különleges John Blow orgonaművel zárult: habár az angol barokk zeneszerző és orgonista a hazai közönség számára kevéssé ismert, a zenetörténetben betöltött szerepe megkerülhetetlen: nemcsak jelentős komponistaként tartjuk számon, hanem Purcell orgonatanára is ő volt. Művei időtlen epilógusként szólaltak meg, visszafogott, mégis gazdagon beszédes hangzásukkal tovább mélyítve az est addigi zenei és szellemi ívét. Az első mű egy érdekes aspektusból is kíváncsivá teheti a hallgatóságot: Blow Verse in C című darabja Girolamo Frescobaldi egyik toccatájának Blow által készített átirata – ahogy megtudhatta a közönség –, fontos azonban kiemelni, hogy itt nem plágiumról van szó. Blow – a korszak gyakorlatát követve –az első néhány ütemet vette át olasz pályatársától, kiindulópontként. Innen az első pár ütemtől már a saját zenei nyelvén folytatta a művet. Utoljára Blow 113. zsoltára csendült fel, mely különösen élesen rajzolta meg azt a virtuóz, ugyanakkor erőteljesen expresszív stílust, amely 17. század végének Westminsteri apátságában megszólaló, improvizatív ihletésű orgonamuzsikát is jellemezte egykoron. A művet Tóth-Vajna Zsombor – aki nem mellesleg Blow orgonaműveinek nemzetközileg is elismert szakértője – gazdag díszítésekkel és a mű iránt átitatott szenvedéllyel tolmácsolta.
Az igazi ünnepi, barokk karácsonyi hangulat az est második felében érkezett meg, amikor a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar korhű hangszeres játéka a szólistákkal egészült ki. A félidő elején Henry Purcell rövid, ám annál izgalmasabb D-dúr szonátája hangzott el trombitára, vonósokra és basso continuóra (Z. 850). A mű szólistája, Samodai Bence elsősorban a két szélső tételben mutatta meg technikai és zenei felkészültségét, hiszen a kompozíció középső, Adagio tétele a trombita nélkül kizárólag a vonóskar bensőséges hangzására épül. Ezt követően két, vonósokra és kisebb kórusra komponált mű következett. Elsőként a Rejoice in the Lord alway (Z. 49) című anthem hangzott el, amelynek bevezető zenekari szakasza a Westminsteri apátság harangjainak hangját idézi meg, majd a kórus és a szólisták váltakozva, szinte táncos lendülettel dicsérik az Úr nevét – nem véletlen, hogy Purcell ezen műve már saját korában jelentős népszerűségnek örvendett. Az előadás friss tempói, színgazdag hangzása és világosan artikulált szövegmondása méltán váltotta ki a közönség hosszas és lelkes tetszését. Ezt Purcell, az olasz oratóriumok világát idéző, Lukács evangéliumának szövegére komponált, és így a karácsonyi ünnepkörhöz szorosan kötődő anthemje, a Behold, I bring you glad tidings (Z. 2) követte. A mű feltehetően II. Károly udvari kápolnájának egyik karácsonyi alkalmára készülhetett, és hangzásvilágát érdekes kettősség jellemzi. A mű egyfelől felidézi a pásztorjátékok naiv hangulatát, emellett az angyalok kórusának ünnepélyességét is. Ezeket a változatos színeket és karaktereket a zenekar a kórussal együttesen kiválóan keltette életre Tóth-Vajna Zsombor biztos kézzel irányított vezényletével.
A koncert kétségtelen (egyik) csúcspontját a kórus, a szólisták, és a trombitákkal kibővített vonószenekar közreműködésével megszólaló Te Deum és Jubilate Deo (Morning Service, Z. 232) jelentette. A két mű 1694-ben keletkezett, Szent Cecília, a zene védőszentjének ünnepére. Különlegességük – és egyben előadói kihívásuk – abban rejlik, hogy a terjedelmes szöveg miatt rövid, egymással ellentétes karakterű zenei szakaszok váltakoznak bennük. E sokszínűség megjelenítése komoly feladat elé állította az együttest, amelyet kiválóan oldottak meg: az érzelmek és a kifejezés széles skálája bontakozott ki az Istent dicsőítő, ünnepi kórusrészletektől egészen a két hegedű által kísért, Krajnyák Dalma által megszólaltatott intim hangvételű imáig. Ebben az egységben bizonyosan része volt Tóth-Vajna Zsombornak, aki szuggesztív gesztusaival nemcsak a zenekar kifinomult és színgazdag hangzását, hanem az énekesek árnyalt, de egyben érthető szövegmondását is biztosan dirigálta.
A koncert ráadás műve – Purcell: Thou knowest Lord the secrets of our hearts Z. 860 – jelentette az érzelmi tetőpontot. A hangulatban fokozatosan építkező előadás nem harsány trombitákkal, zengő énekkel, hanem elcsendesedést kezdeményező művel zárult – mintha a barokk karácsony zeneiségének festőecsete – mely a kiváló műsorszerkesztést is jelenti –, egyszer csak utolsó vonását végzi és lágyan elmossa a korábban megfestett színeket. Nincs hiány, nincs kérdés, csak egy finom egyensúly megtalálása, mely emlékeztet bennünket az ünnepi időszak különlegességére, és egyben a karácsony ünnepének szakrális üzenetére.
Másnap, azaz december 19-én a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar társ művészeti vezetője, Tóth-Vajna Gergely karmester vezényelte a Duna Szimfonikus Zenekart a budapesti Festetics Palotában. A hangverseny műsorvezetője Tóth Endre zenetörténész volt, aki a kontextualizációs munkát szellemesen, könnyeden oldotta meg – a közönség figyelmét abszolút megragadva.
Az este G. F. Händel Messiás című oratóriumának nyitányával indult, majd A. Corelli Op. 6/8. Karácsonyi Concerto grosso című művével folytatódott. A Palota dísztermének adottsága kivételes lehetőséget teremtett: a karmester arca, – amely a közönség számára legtöbbször vezénylés közben „láthatatlan” – láthatóvá vált a teremben középen elhelyezkedő aranyszegélyű tükör segítségével. Ezáltal a közönség bepillantást nyerhetett Tóth-Vajna Gergely számos gesztusába, azok tükörképe által, melyek az elhangzó művek iránti alázatról és a zenekarral való önfeledt játékról szóltak. Legutóbbi Leopold Mozart Musikalische Schlittenfahrt című művének felcsendülésekor volt leginkább érezhető, amely műből sugárzó játékos örömöt a hallgatóság is visszatükrözte: bármerre néztem, kedvesen mosolygó arcokat láttam.
A hangverseny második félidejének műsora Mozart híres “Jupiter” szimfóniája volt – C-dúr szimfónia, No.41 K.551 –, mely jelentős zenei és egyben technikai kihívás elé szokta állítani a dirigenseket, de amely feladatot Tóth-Vajna Gergely érző zeneiséggel és virtuóz technikával oldott meg. Különösen szép pillanat volt, amikor a végéhez közeledve a karmester lágyan becsukta a partitúrát, átadva magát a zenének, megélve a finálé katartikus pillanatait.
Ez a két különleges este – habár eltérő zenei stílusok muzsikáját hozta el a hallgatóság számára – mégis egyvalamiben közösnek tekinthető: utat nyitottak a lelkekben az ünnepi időszakba való megérkezés lehetőségéhez, az elcsendesedéshez és egyben öröm megéléséhez. Külön érdekesség, hogy a Liszt-díjas zenész ikerpár portfóliójának teljes tárháza is megmutatkozott – billentyűsjáték, vezénylés, kamarazene – és két méltó koncerttel zárták az idei évet, amely egy másik szempontból is mérföldkőnek tekinthető: 10 éves lett a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar.
(Barokk karácsony – Tóth-Vajna Zsombor és a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar; Zeneakadémia, december 18. Duna Szimfonikus Zenekar, karmester: Tóth-Vajna Gergely; Festetics Palota, december 19.)
Képünkön: Tóth-Vajna Zsombor (középen) és Tóth-Vajna Gergely (jobb szélen) a Barokk karácsony koncert énekes szólistáival. Forrás: Subedi Anna / Facebook
