A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest jó ügyért áll ki: április 9-én a Semmelweis Egyetem Reumatológiai és Immunológiai Klinikája javára adnak jótékonysági estet a FAB-alapítói és vendégeik: Maxim Rysanov, Kokas Dóra, Bezerédi Zoltán, Ifj. Vidnyánszky Attila, Szabó Sebestyén László, Kelemen Hanna. Ezen a napon rendhagyó módon a zene mellett a történetmesélés is helyet kap a Zeneakadémia Nagytermében. Az est teljes bevételét a klinika intenzív osztályának korszerűsítésére ajánlják fel a művészek.
Gramofon összeállítás
Johann Sebastian Bach 3. brandenburgi versenye a hat concerto grossóból álló brandenburgi sorozat egyik legizgalmasabb darabja, amely feltehetően az 1710-es évek végén íródott. Különleges hangzásvilágát a szokatlan, háromszor hármas vonós apparátus – három hegedű, három brácsa és három cselló – teremti meg, amely gazdag, sokrétegű zenei szövetet hoz létre, az előadók számára az improvizáció lehetőségét is megnyitva. A kompozíció a barokk zeneszerzői fantázia és az előadói szabadság különleges találkozása.
Bár Liszt Ferencet leggyakrabban virtuóz, brillírozó zongorajátéka és zongoraművei miatt méltatják, nem feledkezhetünk meg újító hangzásvilágú egyházzenéjéről sem, melynek kiemelkedő éke az 1878-79-ben született Via crucis. A Krisztus szenvedéstörténetét megzenésítő, eredetileg vokális, orgonakíséretes mű most új aspektusban, bársonyos hangzással, vonósnégyes-változatban szólal meg, az eredeti bibliai idézetek kíséretében. Liszt kétféle zongoraátiratot is készített a műből, ezúttal azonban Dinya Dávid vonósnégyes-átiratában ismerhetjük meg Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Maxim Rysanov és Kokas Dóra előadásában. A tételszövegek összeállítása Carolyne zu Sayn-Wittgenstein, Liszt élettársának munkája. A bibliai idézeteket, Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László színművészek tolmácsolják majd.
A műsort Igor Sztravinszkij első világháborús ihletésű, de örökérvényű üzenetet közvetítő színpadi műve, A katona története zárja, mely az útját kereső Katona és az őt sorozatosan becsapó, furfangos Ördög tragikomikus meséje, az emberi gyengeség és a kísértés örök érvényű drámája. A narrátor és három színész (Katona, Ördög, Királykisasszony) prózai–pantomimszerű játékát egy hét zenészből álló együttes rendkívül sokszínű zenei anyaga kíséri, mely népzenei, ragtime, stilizáltan táncos (paso doble, tangó, bécsi keringő) és protestáns egyházzenei ihletésű motívumokat is felvonultat. Az 1918-ban alkotott mű a háború elől menekülő Charles-Ferdinand Ramuz író és a zeneszerző svájci találkozásának gyümölcse, együtt egy kis apparátusra épülő, könnyen utaztatható előadást álmodtak meg. A hegedű a Katona alakját, az ütőhangszerek pedig az Ördögöt jelenítik meg. A narrátort Szabó Sebestyén László, a Királykisasszonyt Kelemen Hanna, a Katonát Ifj. Vidnyánszky Attila, míg az Ördögöt Bezerédi Zoltán alakítja majd. Az est teljes bevételét a Semmelweis Egyetem Reumatológiai és Immunológiai Klinikája javára ajánlják.
2026. április 9. csütörtök 19.30, Zeneakadémia Nagyterem. FAB Jótékonysági koncert a Semmelweis Egyetem Reumatológiai és Immunológiai Klinikája javára. Műsor: Johann Sebastian Bach: G-dúr, 3. brandenburgi verseny (BWV 1048), Liszt Ferenc: Via Crucis, Igor Sztravinszkij: A katona története. Km.: Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – hegedű, Maxim Rysanov – brácsa, Kokas Dóra – cselló, Fejérvári Zsolt – nagybőgő, Benkócs Tamás – fagott, Boldoczki Gábor – tromita, Káip Róbert – harsona, Joó Szabolcs ütőhangszerek, Kelemen Hanna – színművész, Szabó Sebestyén László – színművész, Bezerédi Zoltán – színművész, ifj.Vidnyánszky Attila – színművész. További információ, jegyek: https://fesztivalakademia.hu/, https://www.jegy.hu/program/fab-jotekonysagi-koncert-189837/1413381






