Hajdú Diána énekművész gazdag életútjában a szólókarrier, valamint a kórusmunka egyaránt helyet kapott, valamint rendszeresen lép fel Magyarországon és külföldön egyaránt. Ezúttal vele beszélgettünk a szakmai mérföldkövekről, közelgő koncertekről, sőt, a festészetről is.
Lengyel Zsanett
Jelentős időszakot ölel fel az operaénekesi múltad, jelenleg pedig a Magyar Rádió Énekkarának tagjaként is dolgozol. A szólókarrier és a kórusmunka milyen eltérő művészi megközelítést igényel?
Hajdú Diána: Tizenkét éven keresztül dolgoztam a Magyar Állami Operaház énekkarában, majd kipróbálhattam magam a Budapesti Operettszínházban is. Jelenleg a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vagyok tagja, ami számomra egyszerre jelent közösségi műhelyt és folyamatos szakmai fejlődési lehetőséget. A kórusmunka nagyon fontos számomra: inspiráló egy ilyen magas színvonalú együttesben dolgozni. Például a közelmúltban, március 6-án a Mátyás templomban, Szabó Sipos Máté karnagy úr vezetésével, adtunk egy nagy sikerű koncertet, ahol többek között Frank Martin nagyszabású, Messe pour double choeur a capella című műve is elhangzott. Nagy élmény volt ezt a művet énekelni. Emellett szólistaként is egyre több feladat megtalál: ha operáról beszélünk, akkor különösen közel állnak hozzám a drámai karakterek. Legutóbb a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, Mascagni Cavalleria rusticana c. operájában, Santuzza szerepét énekelhettem el. Evvel a szereppel újra, június 14-ére készülök. Ezúttal a Szent István Gimnázium Jubileumi Zenekarral, Juhász Bence karmester vezénylésével lesz koncertünk a Vigadóban. Mindezek mellett kiemelten fontos számomra Bartók Béla zenéje, pontosabban A kékszakállú herceg vára című operája, amely számomra egyfajta missziós utat járt be eddig is. Az előadást 2021-ben kamarazenei formációban kezdtük el Rákoshegyen, a Bartók Zeneházban, amely azóta hosszas utat járt be: Magyarország mellett külföldön is számos helyszínen játszhattuk, pl. Rómában, Stuttgartban, Brüsszelben, Bukarestben. Októberben pedig Dubrovnikba készülünk vele. Úgy látom, az énekkari munkám és a szólista feladatok jól kiegészítik egymást.
A külföldi közönség esetleg eltér a hazaitól? Milyen visszajelzésekkel találkoztál?
Nem igazán látom, hogy lenne különbség. Ugyanakkor Brüsszelben volt egy érdekes megtapasztalásom, ahol főleg az ottani közönségnek játszottuk el Bartókot, tehát kevesebb volt a magyar közönség. Ehhez képest nagyon lelkesen fogadták ezt a zeneileg nem könnyű művet. A koncert előtt Dénes István zongoraművész úr, minden alkalommal, tart egy félórás bevezető előadást, melyben ráhangolja a közönséget ennek a műnek a világára. Amikor lehetőség van rá, a szöveget is kivetítjük, hogy a közönség még jobban tudja követni a színpadi történéseket. Az ilyen alkalmakon intimebb a közeg: olyan, mintha a nézők velünk együtt gondolkodnának, velünk együtt lélegeznének. (Ahogyan Dénes István mondaná, „minden szobahőmérsékleten történik”.)
A karakter – Judit – felépítésekor miből táplálkoztál?
Ez egy nagyon erős, drámai érzelmű, pszichológiailag összetett darab. A tanulmányozásnál megpróbáltam precízen követni a szöveget és annak dramaturgiáját. Bartók mindenhez nagyon részletes jelzéseket ad. Ezenfelül nagyon sok előadóval meghallgattam a művet, hogy minél autentikusabban tudjam megformálni a szerepet, valamint átgondoltam, hogy számomra nőként mit jelent Juditnak a karaktere.
Zongoraszakon is diplomáztál, illetve jelenleg magántanárként is tevékenykedsz.
Jelenleg csak magánúton oktatok – kórusénekesekkel foglalkozom. A növendékeimmel az egyik célom az, hogy technikailag legyen egy biztonságérzetük éneklés közben, hogy szabadon tudjon működni a „hangszerük” és hogy élvezet legyen számukra az éneklés.
Szerteágazó tevékenységeid miképpen férnek meg egymás mellett? Mire tanít a kórusmunka vagy éppen a szólista karrier?
Szerintem ezek nagyon jól kiegészítik egymást. A kórusmunka fegyelemre és figyelemre, valamint közösségi gondolkodásra tanít. Szólistaként pedig megtanultam, hogy egy-egy karakternek a történetét hogyan tudom megformálni a saját hangomon, hiszen abban az esetben egyedül vagyok a hangszeremmel.
A hangoddal.
A hangommal.
Milyen előadások várhatóak a következő időszakban?
Jelenleg Kurtág György születésének 100-adik évfordulóját ünnepeljük: A Zeneakadémián március 24-én koncertezünk a Magyar Rádió Művészeti Együtteseivel, ahol a zeneszerző nagyszabású, Colindă-Balad című, egy tenor szólóra és kórusra írt művét fogjuk előadni. Kairóba is készülök a Liszt Intézet megnyitójára, ahol Kurtág György Három régi felirat című művét fogom énekelni. Ebben partnerem Monostori Gábor zongoraművész lesz, akivel más szerzőktől is adunk elő műveket, például Szabó Barna és Ott Rezső nekem komponált dalaiból. Húsvétra pedig meghívást kaptam a Marosvásárhelyi Filharmóniától, egy Dvorák Stabat Mater előadásra, melyet neves szólistákkal fogok énekelni, Néstor Bayona berlini karmester úr vezénylésével.
A kortárs zene mellett nagyon széles repertoárral rendelkezel.
Szerencsére sok mindent szeretek énekelni és sok különböző stílusú feladat is megtalál. A barokk zenétől a kortársig, bármi jöhet. A tavalyi évben például a Miskolci Nemzeti Színházban Cser Ádám Atelier című operájában Jolánt, a segédrendező asszisztensének szerepét énekeltem. Nagyon élveztem a színpadi munkát.
Mi az, ami egyik-másik korszak zenéjében kihívást jelent? Tavaly decemberben például halottalak énekelni a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar koncertjén. Milyen kihívást jelent például az angol barokk és milyen más attitűdöt igényel a kortárs zene?
A stílusismeret nagyon fontos. Barokk zenében például fontos a könnyedebb, rugalmasabb hangképzés, a kevesebb vibrato, az érthető szöveg. A kortárs zenében sokkal szélesebb a hanghasználat, az effektek, a karakter a fontos. Sok extrém kifejezéssel, új technikai kihívással találkozhatunk benne.
Miképpen látod, nyitott a közönség a kortárs zenére? Én sokszor azt érzékelem, mint ahogyan a kortárs képzőművészetben is, mintha még lenne egy kis távolság a kortárs zene és a befogadók között.
Azt gondolom, erre is nevelni kell a közönséget. Miskolcon a már említett Atelier operát egy klasszikus operával együtt játszottuk. Mert akkor a közönség hall ilyet is, olyat is. Fontos lenne, hogy már fiatalabb korában is találkozzon az ember kortárs zenével. Például az iskolákban az énekórákon. Zongoratanárként, már korai zenei nevelésnél kezdtem el tanítani modern darabokat és akkor így ki tud nyílni a gyermekek számára, ebbe az irányba is az érdeklődése.
Gyermekkorban indultál el a zene útján. Volt családi példád e téren?
Zenét kedvelő családból származom, de profi zenész nem volt a családunkban. Édesapámnak volt egy könnyűzenei együttese, ahol játszották a régi slágereket. Sokszor vitt el magával a próbákra. Viszont képzőművészek voltak szép számmal. Mivel nekem is volt érzékem a rajzoláshoz, így a továbbtanulásnál nálam is felmerült, hogy a zenét vagy a képzőművészetet válasszam. De Isten a zene felé irányított. Utóbbi viszont a mai napig hobbim és tanulgatok is festeni a Belvárosi Képzőműhelyben, Kleinhappel Frigyesnél. Most is készülök majd Bukta Imre kiállítását megtekinteni: nagyon szeretem az ő művészetét.
Ez nagyon izgalmas egyébként, tehát a vizuális művészet jelenléte is az alkotó palettádon. A festészet kikapcsol, kiszakít és csend van olyankor körötted? Mert ez a zenei jelenléttel a csend egészen ellentétes.
Igen, nagyszerű dolog, és teljesen kikapcsol. Az alkotásnál abszolút csak az adott kompozícióra tudok figyelni, arra, ami éppen készül.
A festészetben milyen témák felé fordultál?
A portréfestészetet nagyon szeretem. Ha sikerül megragadni egy ember személyiségét, hangulatát, akkor nagyon boldog vagyok.
Érzek egy kapcsolódást a színpadi munka, a zene és a vizuális művészet között, hiszen a karakterek megalkotása és megformálása során is megfelelően kell letapogatni a körülötted levő világot – abból (is) táplálkozol. Valahol a kettő ugyanazon érdeklődésből eredhet…
Igen. A zenében és a festészetben a karakterek megalkotása hasonló, csak más eszközökkel történik. A lényeg számomra az emberi érzelem mindenképpen.
Kiemelt képünk Cser Ádám: Atelier című kortárs operájának ősbemutatóján készült, a Miskolci Nemzeti Színházban (Hajdú Diána a kép jobb oldalán). Alsó képünkön: Mozart Requiemje – az ELTE Bartók Béla Énekkar, az ELTE Egyetemi Koncertzenekar és a Nijmeegs Studentenkoor Alphons Diepenbroks közös koncertje (2025 április). A fotók forrása: a művész archívuma / Gramofon
