Cecilia Bartoli immáron 13. pünkösdi fesztiválján a sikerek és a bevételek csúcsot értek el. A négy nap alatt tömegek vándoroltak ide, hogy hallják-lássák a Cecilia által vezetett produkciókat, aki idén is különleges témát hozott: Orfeusz legendája a zenében, fő produkcióként természetesen az egyik legnépszerűbb operával, Gluck: Orfeusz és Euridikéjével.
Székely György
Orfeusz alakja – a mitológiától napjainkig
Orfeusz csodálatos lantjátékával fenevadakat szelídített meg, varázsmuzsikájával hitvesét visszahozta volna az alvilágból, ha a rákényszerített fogadalmat, miszerint nem vethet rá egy pillantást sem, betartja. Euridiké így másodszor is meghal, és Orfeusz a bakkhánsnők áldozata lesz. Az első zenei feldolgozás Claudio Monteverdi műve 1607-ből, mely egyike az első operáknak, amit akkoriban dramma per musica-nak neveztek. A salzburgi előadást Bartoli monacoi zenekara, a Les Musiciens du Prince, Gianluca Capuano vezetésével mutatta be meglepő rendezésben – a híres Milánói Marionettegyütessel. A zenészek, énekesek és bábosok harmonikus, hatásos produkciót hoztak létre. Monteverdi operájában a főhős nem ér szörnyű véget, Apolló magához emeli az Olümposzra. Gluck librettójában Euridiké visszatér az életbe – de erről majd később.
Egy különös operatöredék – Haydn egyik utolsó alkotása
Joseph Haydn utolsó, befejezetlen operája, a Filozófus lelke, avagy Orfeo és Euridiké Londonban készült, a Haymarket Színház megrendelésére. György király azonban megvonta támogatását, a színház megnyitását elhalasztották, így az operát Haydn befejezetlenül hagyta.
Ez a kései Haydn muzsika különlegesen szép, még akkor is, ha a történet és a libretto kissé töredékes. Haydn az Ovidius („Metamorfózisok”) művében leírtakat zenésítette meg, ahol Euridiké kígyómarás áldozata lett, majd Orfeuszt a gonosz bakkhánsnők megmérgezik. Itt tehát szomorú a vég, Monteverdivel és Gluckkal ellentétben. Orfeusz szerepét Rolando Villazón, a világhírű mexikói tenor alakította, Bartoli Euridiké szólamával tündökölt, amely egy mezzo-koloratúr bravúráriát is tartalmaz. Kreon király alakját az amerikai „énekes legenda”, Thomas Hampson elevenítette meg, míg a monacoi zenekart itt is Gianluca Capuano irányította.
Gluck Orpheusa kétféleképpen
Gluck operája egyike a legnépszerűbbeknek a műfajban, azonban ebből több verzió is létezik. Az eredeti olasz nyelvű művet, amelyet Bécsben, a Burgtheaterben mutattak be, két évvel később Gluck Párizs számára átdolgozta francia nyelven, benne jóval több táncbetéttel. Az opera nyitánya, majd a végén Euridiké visszatérése az életbe, Gluck korának igényét jelezte: a korábbi leginkább tragikus, nagy lélegzetű francia opera után a reformopera legyen közérthető, a közönséghez közelálló, és lehetőleg végződjék happy-enddel.
A francia nyelvű opera-balett változatot John Neumeier neves amerikai koreográfus, a Hamburgi Balett vezetője hozta létre. A történet keretjátékkal indul, a koreográfus fiatalember egy próbán összevész táncosnő szerelmével. A lány dühösen kirohan, és halálos gépkocsibalesetet szenved. A fiatalember sokkot kap, fantáziálni kezd, s Orfeusz tragikus lényét idézi fel otthonában. Akár egy vizuális hallucináció, zajlik le a mitológiai történet – csodás koreográfiával, jelmezekkel, díszletekkel – végül a főhős visszatér a mába. A próba újra indul, de szerelmének lefátyolozott szellem-alakja végigkíséri a főhős további életét. Nincs lant, és a történet Gluck eredeti koncepciójával ellentétben tragikus véget ér. A címszerepet a 41 éves Maxim Mironov orosz származású bel canto tenor énekelte kiválóan, a Camerata Salzburg együttesét Kazuki Yamada, a Monte-Carlo-i Filharmonikusok és a Birminghami Szimfonikusok vezetője irányította nagy sikerrel.
Gluck főművének (olasz verzió) színpadi adaptációjára a fesztivál a német Christof Loy világjáró operarendezőt és koreográfust kérte fel. A libretto alapján Loy szerint sem egyértelmű, hogy boldog véget érne a darab, így a finálé Euridiké csodás feltámadásával itt is elmaradt. Mind a táncegyüttes – amely csupa szólistákból állt – mind Gianluca Capuano monacoi zenekara és a 2005-ben általa megalapított Il Canto di Orfeo énekes és hangszeres együttese tomboló sikert aratott. A Bartoli által felfedezett francia Mélissa Petit Euridiké alakítása is kiemelkedő volt. Ő már korábbi produkciókban is felhívta magára a figyelmet, Cecilia nagy jövőt jósol neki.
Azonban, amit a főhős Orfeusz szerepében Cecilia Bartoli „alkotott”, úgy énekesi, mint színészi teljesítményében, az szinte egyedülállónak mondható. Egy karizmatikus nagy előadóművész kivételes produkcióját hallhattuk, láthattuk. Akinek módjában áll, még a nyári fesztiválon megtekintheti az előadást, mely még öt alkalommal szerepel a programban. A hosszan tartó ünneplés, a „standing ovation” nyilván és méltán nem maradt el…
Akinek ennyi jó kevés…
A fesztivál Orfeusz alakjai sorába Cecilia Bartoli még két olyan művészt állított, akik számára nem csak fontosak, de akik szimbolizálják hitvallását is: a zene ereje igenis meg tudja változtatni a világot. Az egyik a fiatalon elhunyt Franz Schubert, aki olyan sokszínű varázslatos életművet hozott létre, amely a zene történetén örök nyomot hagy. A végtelen fájdalom és öröm kettőssége vokális és hangszeres remekműveiben egyaránt érvényesül. Baráti körben tartott, már akkoriban „Schubertiade”-nak elnevezett házikoncertek során mutathatta be Schubert legújabb alkotásait. E szűk körön túl, életében alig kapott más elismerést.
A kíváló ízléssel szerkesztett koncerten olyan ritkaságok hangoztak el, mint Schubert egyik hattyúdala, a Miriam győzelmi éneke szopránhangra és kórusra. A kantáta zenekari kísérete már nem készült el, a zongorakivonat azonban fennmaradt. A szólista ismét Mélissa Petit volt. További, szinte ismeretlen kórusműveket hallhattunk Gianluca Capuano együttesétől. Két népszerű, négykezes zongoraművet (Az élet viharai és f-moll fantázia) a már világjáró ifjú holland testvérpár, Lucas és Arthur Jussen adott elő. Bartoli Schubert olasz nyelvű dalaiból válogatott, a zongoránál ezúttal a kínai Lang Lang ült. Érdekesség, hogy ezeket a dalokat éppen 30 éve mutatta be Bartoli, salzburgi első dalestjén, Schiff András közreműködésével, amelyből sikeres CD felvétel is készült. Bartoli már rendezett korábban is Schubert műveiből álló koncertet, a jelenlegit azonban élete egyik fontos alakítója tiszteletére hozta létre.
Ez nem más, mint Daniel Barenboim, zongoraművész, karmester, egyike azoknak, akiknek Bartoli a karrierjét köszönheti. A műsorfüzet elején Bartoli elmeséli, hogy tulajdonképpen Barenboim fedezte fel őt: Egy olasz tv műsorban látta, hallotta őt szerepelni, s meghívta próbaéneklésre. Mint kiderült, Herbert von Karajan szintén látta ezt a műsort, és ő is meghívta Bartolit. Közös produkcióra azonban a német művész halála miatt már nem került sor. Barenboim viszont hamarosan, 1989-ben Mozart Cosi fan tutte Dorabella szerepének lemezfelvételére kérte fel a 22 éves (!) Bartolit, majd 1993-ban Salzburgban az általa vezényelt Don Giovannitra, ahol Zerlinát énekelte Patrice Chérau ünnepelt rendezésében. Azóta is szoros barátságot ápolnak, Bartoli számára – amint ezt oly gyakran elmondta, leírta Barenboim, a sokoldalú, rendkívüli, karizmatikus muzsikust jelenti. Sajnos betegsége miatt a Maestro pünkösdi salzburgi közreműködését lemondta, de eljött a 80. születésnapja tiszteletére tartott gálaestre, amelynek bevétele Barenboim fiatal művészeket támogató alapítványát támogatja. A résztvevők Bartoli mellett Martha Argerich, korunk egyik legnagyobb zongoraművésze, amúgy Barenboim gyermekkori barátja, Lang Lang, Sonya Yoncheva, Rolandó Villazon és nem utolsó sorban Plácido Domingo voltak. A fantasztikus sztárparádét pedig nem más, mint a régi barát, Zubin Mehta dirigálta a Firenzei Maggio Musicale zenekar élén.
A koncert első részében Beethoven 3. Leonóra nyitánya után a 3. (c-moll ) zongoraverseny hangzott el Lang Lang tolmácsolásában. A kínai sztárzongorista utóbbi években még jobban megosztotta a zenekedvelők és kritikusok táborát, mivel játéka – sokak szerint – egyre modorosabbá, stílustalanabbá vált. Mindazonáltal a média őt már szinte popsztárként reklámozza, rajongói ünneplik őt – mint ez alkalommal is.
Bár nem vagyok zenekritikus, megvallom, számomra elviselhetetlen stílusban játszotta ezt a koncertet, amelynek egyik legcsodásabb előadását éppen hazánk nagy művésze Fischer Annie hozta létre, és az ő tradícióját követi például Frankl Péter, Schiff András, Ránki Dezső, Vásáry Tamás, Várjon Dénes – szebbnél szebb produkciókkal. Miközben ez motoszkált bennem, egy furcsa dolog történt: a lassú tétel közepén nem messze tőlem egy idős úr felállt, és határozott léptekkel kivonult a nagyteremből. A viharos taps alatt jött vissza, és nem hittem a szememnek, amikor szemből megláttam: az illető maga Daniel Barenboim volt, meglepően jó fizikai kondícióban. Visszaült, s látható élvezettel hallgatta végig Rolandó Villazon Lenszkij-áriáját, Sonya Yonchevát, aki a Pillangókisasszony nagyáriáját énekelte, majd az egészen fantasztikus diszpozícióban lévő Plácido Domingo-t, aki Gérard monológját adta elő Giordano Andrea Chénier-jéből. S a meglepetések sora még messze nem ért véget. A szünet után Zubin Mehta karmesteri pálca nélkül jött be a színpadra, mondván: egy ifjú tehetséget szeretne most bemutatni, aki a következő darabot vezényli. Ha tetszik a közönségnek, talán átenged neki további darabokat is. Ám annyira fél a szerepléstől, hogy a háziasszonynak, Cecilia Bartolinak kell őt betuszkolnia…Ekkor a pódiumon megjelent Daniel Barenboim Cecilia Bartoli kíséretében. Barenboim két Mozart koncertáriát vezényelt, utóbbiban zongorán is közreműködött („Ch’iomi scordi te?” („Ne félj kedvesem, nem felejtelek…”). Schumann a-moll zongoraversenyét Martha Argerich Barenboim vezényletével adta elő, majd odaültek a zongorához, és ráadásként egy rövid négykezest is eljátszottak. Végül Barenboim születésnapi köszöntését Bartoli vezényelte le: hatalmas fehér marcipántorta érkezett a színpadra, s az ott lévő mintegy 3 ezer ember állva, teli torokból énekelte a „happy birthday to you”-t. Erre mondják, hogy ha nem látom saját szememmel, el sem hiszem. Az esemény örök emlék marad mindazon szerencséseknek, akik e sok csodálatos művészt együtt láthatták a salzburgi Nagy Fesztiválszínházban.
Orfeusz utódai ezek a muzsikusok, akik – Cecilia Bartolit idézve – a tőlük telhető módon mindent megtesznek azért, hogy a világ élhetőbb legyen…
Kép: Jótékonysági gálaest Daniel Barenboim tiszteletére
Rolando Villazón, Plácido Domingo, Sonya Yoncheva, Lang Lang, Cecilia Bartoli, Martha Argerich, Zubin Mehta, Daniel Barenboim, a Firenzei Maggio Musicale zenekara
Foto: Marco Borelli
